#079 UTH Szentendre Trail | 2019.06.09.

Pünkösdi királyság

A Nagy-Villám mezeje

Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,
az éj meleg s már perzselő a reggel,
bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,
s ritkán találunk hűvös árnyra már.
(Kosztolányi Dezső: Pünkösd)

Szentendre a magyar Chamonix – nagyjából ez járt a fejemben, amikor átvágtam a főtéren és rákanyarodtam a célba vezető kordonokra. Barátságos kisváros, hangulatos, szűk utcák, csak éppen a Bossons-gleccser, az Aiguille Verte vagy a Brévent helyett a Nagy-Csikóvár, a Vöröskő vagy a Kő-hegy kandikál be a szűk utcákba. Négyezresek helyett négyszázasok, de ahogy a Terepfutas.hu önkéntesek szívből jövő, lelkes ovációja átragad a szuvenírvadász japán és holland turistákra, a Fő téren átfutva az ember a Világ Legnagyobb Sportolójának érzi magát. Még akkor is, ha a nem a tényleg súlyos ultrán vagy a Szentlászló Trailen, hanem a viszonylag rövid Szentendre Trailen indult, és nem a dobogóért, hanem a szintidővel küzdött. Nagyon ravasz szervezői trükk ez a tapsviharos befutó a kirakatváros közepén: akkora érzelmi löketet ad, hogy emocionális impulzusvásárlóként azonnal fizetném a jövő évi verseny nevezési díját. Ami meg a befutó előtt történt: 54 kilométer euforikus vitorlázás hazai pályán, a Visegrádi-hegység barátságos völgyeiben és kanyargó gerincein.

A magyar Chamonix
A magyar Chamonix

Keresztül kedves hegyeimen

Ötven hete, tehát pont egy hónappal a tavalyi Ultra Trail Hungary után kezdtem egyáltalán futni, de ezalatt az ötven hét alatt bármerre fordultam, bárkivel csacsogtam, minduntalan előkerült, hogy ez A Verseny. A célverseny. Az ultima race. A terepfutás ünnepe. Kicsit már bosszantott is a nagy hype, de azért ez nem gátolt meg abban, hogy – ha már ünnep – mindenszentek ünnepén nevezzek a pünkösd ünnepén rendezett versenyre.

Ekkor még lövésem se volt arról, hogyan fogok 54 kilométert lefutni, de elképesztően izgatott egy futóverseny, amely otthonosan szeretett hegyeim között, a Visegrádi-hegységben zajlik. Nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet végigfutni azokat a kedves völgyeket, amelyekben tizenévesen kirándulni kezdtem. Vagy ‒ ami a legjobban izgatott ‒, milyen lehet végigfutni a Borjúfő‒Urak-asztala-gerincet, ezt a csodálatos, elnyúló hegyhátat, amelyen romantikus nevű csúcsok és nyergek sorakoznak, mintha csak valami Mátyás-korabeli vadászrege illusztrációi lennének.

Fenn a Borjúfőn
Fenn a Borjúfőn

Aztán úgy alakult, hogy többé-kevésbé rendszeresen írni kezdtem az UTH-t is szervező Terepfutás.hu oldalára, egy csapatba kerülve olyan sztárokkal, mint mondjuk az idei Szentendre Trailt is megnyerő Allaga Tamás, részt vettem több Csanya-féle versenyen, és kezdtem megérteni, hogy miért lesz olyan izgatott a „terepfutó-társadalom”, ha az UTH kerül szóba.

Egy jól kitalált verseny

Annyit sikerült megfejtenem, hogy UTH azért más, mint a többi terepverseny, mert eszméletlenül ki van találva. Zseniális a rajt-cél helyszíne (ebben nyilván komoly szerepe van a trail-mániás szentedrei polgármesternek, az idén a 112 kilométeres távon indult Verseghy-Nagy Miklósnak), pompás vonalvezetésűek az útvonalak, remek a jelölés, viccesek a verseny-a-versenyben koncepciók, profi a marketing, egyértelmű és egyedi a kommunikáció, ízléssel jelennek meg a szponzorok, gördülékeny, vagy még inkább: sodró az egész. Az UTH-ról az a benyomásom, hogy a legkiegyensúlyozottabb az általam látott versenyek közül ‒ abban az értelemben, hogy minden eleme egyensúlyban van.

A jó marketing eredménye a nagy hype, a nagy hype hozza a komoly versenyzőket, ettől aztán nemcsak híre, hanem rangja is lesz a versenynek. Nemzetközi szinten is kezdenek számolni vele, és hát nyugodtan mondhatom, egy Vadálló-kövek, egy Spartacus-ösvény, egy visegrádi Kálvária a Dunakanyar egyedülálló díszletével éppúgy lenyűgöz egy Tátrán edződött lengyelt, mint egy Raxhoz szokott osztrákot.

Visegrád fölött
Visegrád fölött

True crew, baby I love you

És még valami nagyon ki van találva: a krú. Nem tudom, hogy van ez, hogy van-e valami felkészítés, itiner, workshop, elvonulás, de az UTH krúnak nincs párja. Korábban sosem értettem például, hogy miért fontos, hogy a rajtszámon szerepeljen a keresztnevem. De ahogy Szentlászón odajön egy mosolygós csaj, ránéz a rajtszámomra, és búgó hangon azt mondja: „Mit adhatok, kóla, izó, Benedek?” ‒ finoman megnyomva a Benedek-et, kész, végem van, mintha Salma Hayek táncolna nekem az Alkonyattól pirkadatigban. (Vagy ha már az 54 kilométeres Szentendre Trail, akkor inkább az 54-ben.)

Nem véletlen ám, hogy a Strava szerint a nyolc-huszonkettes teljesítésből több mint egy órát büféztem el a négy frissítőponton, nem annyira a meleg, a banánok meg a gumicukrok, hanem a szuper fej crew miatt.

Hétvályús checkpoint
Hétvályús checkpoint

Az önkéntesek attitűdjétől, lelkesedésétől, gondoskodásától az ember végig egy Kipchogénak vagy Jornetnek érzi magát, és gondolom, ahogy zárnak a pontok, úgy tér vissza mindenki Szentendrére. Így áll elő a bevezetőben vázolt helyzet: tulajdonképpen a városházától egész a korzóig jóformán egyetlen hatalmas sorfal az egész befutó, kereplővel, alpesi kolomppal, pacsival, őrjöngéssel. A kovácsmargitba és kalocsai szuvenírbe belefásult turisták is átveszik a fílinget, ők nyilván azt hiszik, hogy itt minden nap ez van, valósággal forr a belváros.

Pünkösdi királyság

A saját távom negyedik helyezettje is valami levevős kávézó teraszán üldögél, nyilván már órák óta, mire én befutok, és torkaszakadtából biztatja az érkező futókat. Aki eddig húzta a belét, most egy szempillantás alatt összekapja magát az utolsó méterekre, és valósággal bevitorlázik a célba. Igen, az UTH igazi pünkösdi verseny: árad a Szentlélek, amerre látsz, mindenki eltöltekezik vele, és mi lenne autentikusabb a pentecost, az ötvenes ünnepen, mint futni egy jó ötvenest?

Ahol ennyire rendben vannak a részletek, ott még az olyan látszólag értelmetlen rigolyákat is viszonylagos megértéssel fogadja az ember, mint a Terepfutás.hu versenyek őrjítő velejárója: a rajtcsomag-felvétel előtti „honnan-szerezzek-ötezres-bankót” játék. Ez ‒ ti. az időmérő chip letéti díja egy darab ötezres ‒ nyilván az őrületbe kergette a korán nyitó szentendrei boltosokat, ahogy kompressziós gatyás, technikai pólós arcok elszabadult csordái zaklatják őket pénzváltásért.

Vagy a másik őrület: hogy például teljesen százszázalékos kánikula-előrejelzés birtokában, a harminc fokban békésen körbesétáltathattam egy kötelezően előírt kabátot a Szentendre‒Visegrád‒Szentendre-viszonylat ötvennégy kilométeres távján.

A gerinc

Mondjuk ez a táv olyan, amiért akár egy subát is érdemes lett volna körbecipelni. Eleve az UTH legnagyobb erőssége, ha lehet ilyet mondani, az eszméletlenül jó vezetett útvonal. A Pilisbe is átkacsintó királykategóriába ‒ talán az egy szem Dera-szurdok kivételével ‒ jóformán tényleg minden bele van zsúfolva, ami fontos és érdekes a Visegrádi-hegységben. Akik csak a legjobb dolgokat akarják kimazsolázni, azoknak ott a Szentlászló Trail, a Vadálló-kövek, a Prédikálószék meg a Spartacus-ösvény desztillált eszenciájával.

A Szentendre Trail ötvennégyes távja szeretett Kő-hegyemmel kezdődik, ahonnan augusztusi éjszakákon a legjobban lehet tűzijátékot nézni. Aztán a Lajos-forrástól le a hegység két csodás völgyébe, a Bükkös-, aztán az Apát-kúti-patakhoz.

Az Apát-kúti völgyben
Az Apát-kúti völgyben

Idáig még nagyon barátságos a verseny, tele kellemes lankákkal, hosszú szintezésekkel, enyhe lejtőkkel. Szentlászló után összeér a három verseny, itt már kezdjük utolérni a durva ultratávok hátsó traktusát. Ahogy egy hónapja az Ultrabalatonon, itt is tisztelettudó megilletődöttséggel kerülgeti az ember a kissé szétesett mozgású piros rajtszámosokat.

Ez is nagyon jó az UTH-ban, nekem legalábbis nagyon sokat jelentett: hogy a befutó eufórikus királyság-érzése mellett azért alázatra is tanít. Ha azt gondolnám egy viszonylag tempósan megfutott lanka után, hogy mekkora menő terepfutó, true ultra-arc vagyok, elég csak megnéznem annak az embernek a rajtszámát, akit éppen előzök! Piros? Hát igen, ő már túl van a nyolcvanadik kilométerén. Na, ő menő, én meg csak egy kis lelkes amatőr vagyok, aki kóstolgatom a természetet, jócskán belül a komfortzónámon.

A komfortzóna kezdett szó szerint elpárologni a szintén fantasztikus hangulatú visegrádi SUHANJ! frissítőpont után. A kálvária kitett kaptatóján lecsapott ránk a hőség, ezen a szakaszon elég sokan megomlottak, arányaiban talán itt, Visegrád és a Nagy-Villám között adták fel a versenyt a legtöbben, jellemzően a legnagyobb melegben 12 és 13 óra között.

Persze akik itt feladták, még mindig jobban jártak, mint a távot elképesztő idővel teljesítő, nőként elsőnek, összetettben negyediknek (!) beérő, idén fantasztikus formában versenyző Cseke Lilla. Ő ugyanis valami megmagyarázhatatlan ok miatt nem érintette a Hétvályús-forrást, így kizárták. Az útvonaltévesztés azért is érthetetlen, mert tavaly pont itt nyerte meg a Visegrád Trailt az akkor is második, csak most a kizárás miatt élre került Kodzsagogov Zsaklin előtt.

Pedig érdemes volt átvergődni a Nagy-Villámon, mert ez után következik a Szentendre Trail legszebb, leginkább magával ragadó, legnagyobb élményfutást adó szakasza, az Urak-asztala-gerinc. Az UTH-s-Szentlászlós hardcore arcokat egy Dobogókő vagy egy Spartacus-ösvény után nyilván nem nyűgözte le annyira, de itt egy pillanat alatt kisimul a kánikulás emelkedőtől meggyűrt futó és boldog repülésben repeszt végig a gerincen, átvágva többek között nemcsak a Visegrádi-hegység, de Magyarország egyik legszebb rétjén, a Vízverés-nyergén.

A Vízverés-nyerge
A Vízverés-nyerge

A „két tüske”

Szükség is van a lelkesedésre, mert az örömfutás végén, a pap-réti frissítő után jön az igazi terepfutó móka: a Hétvályús-forrás‒Vöröskő‒Rekettyés‒Nyerges-hegy hullámvasút. „A két tüske”, ahogy a szintrajz alapján az indulók becézni szokták. Ahogy láttam a körülöttem futók (helyesebben: az életükért kétségbeesett kaparással küzdők) reakcióiból, nem kifejezetten látták indokoltnak egy ilyen sportszerű nehezítés elhelyezesét az útvonalban. Én inkább arra gondoltam, hogy valamivel nyilván ki kell érdemelni az ITRA pontokat, meg az UTWT Discovery Race rangot… Egy szentendrei városnézésre nyilván nem adnak pontot az a szigorú itrás versenyellenőrök, marad tehát a Vöröskő északi fala, ahol négyszáz méteren kétszáz métert emelkedik az út: 22 fokos emelkedő, ez már kifejezetten alpesi trail minőség.

Robogás lefelé a Hétvályús-forráshoz
Robogás lefelé a Hétvályús-forráshoz

A vöröskői kaptató csak annyival jobb a legdurvább hazai hegyoldalaknál, mondjuk az Istállós-kőnél, a Dobogókő északinál, a Fehér-kő-lápánál vagy a Kékesnél Som-nyereg felől, hogy rövidebb. De a két tüske mindenképp megéri, mert csodálatos kilátás nyílik róluk: a Vöröskőröl természetesen a Naszályra, a Nyerges-hegyről pedig, erős motivációként utunk hátralévő tíz kilométerére és a szentendrei befutóra ott a mélyben.

Kilátás Szentendrére a Nyerges-hegyről
Kilátás Szentendrére a Nyerges-hegyről

Itt már azért kezd felforrni mindenki agyvize, pedig gyönyörű árvalányhajas mezőkön vágunk át, és ereszkedünk le Szentendre határába. Kicsit kilátástalan, elvásott kocogásba kezdünk az izzó aszfalton, a közkutak körül elcsigázott csoportok, mellettem egy lány mindkét lábába görcs áll… Érzem, hogy drámai módon lassulok, az időmérő rendszer becslése, mint egy rossz sci-fi író, egyre távolabbi jövőbe tolja ki a befutóm várható időpontját.

Aztán egyszer csak feltűnik egy Terepfutás.hu pólós ember, kolomppal vagy kereplővel, már nem emlékszem. Pár méterre tőle a következő, kereplővel vagy kolomppal. Itt már újra a Bükkös-patak kikövezett, hűs csíkjában futunk, egyre sűrűbb a taps, egyre hangosabb az éljenzés. Aztán, pont mint valami nagyon menő terepfutós film fináléjában, peregnek a képek, befordulok a városháza előtt, a sarkon a negyedik helyezett biztatja a népeket már órák óta, az önkéntesek turistákra átragadt üdvrivalgása egyetlen morajjá áll össze, vigyorok, pacsira nyújtott tenyerek villannak a szemem előtt, a kordonozott befutó előtt feltűnik a családom, a kisebbik gyerek beront a rollerével a kordonok közé, nekem megnyúlnak a lépteim, egyetlen hatalmas endorfinfröccsben zúzok be a célba, igen, Szentendre a magyar Chamonix, négyezresek helyett négyszázasok, de a miénk, ezek a mi meghitt hegyeink, a mi versenyünk, a mi örömünk.

Olvass többet

“#079 UTH Szentendre Trail | 2019.06.09.” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: #086 SUHANJ! 6 | Kiazmus

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük