#078 KTF Trail | 2019.05.26.

Családias verseny a Tétényi-fennsíkon

A Tétényi-fennsíkon

Tudjátok, hogy hány természetvédelmi terület van Budapest közigazgatási határain belül? Negyvenkettő. És ebből hányban jártatok? És abból, ahányban jártatok, hányban futottatok? A negyvenkét természetvédelmi terület egyik legszebbje és legkülönlegesebbje a ritkán járt Tétényi-fennsík, ez a csodálatos, gyepes mészkőplató a főváros délnyugati részén. Itt van minden évben a KTF, azaz Kamaraerdő és Tétényi-fennsík Trail, a természetmániás futófotós, Erdei András, vagy ahogy mindenki ismeri, Donrazzino barátságos, családiasan meghitt versenye.

Családias idill

Donrazzino egyébként is remek koncepciójú versenyeket szervez, ami már abból is látszik, hogy Csanyával együtt ő találta ki a börzsönyi Kör rettegett útvonalát. Többi konceptversenye azért jóval barátságosabb. Már ha „barátságosnak” nevezhetünk mondjuk egy versenyt, amely az év legmelegebb hónapjában, valószínűsíthetően rekkenő hőségben vezet végig a Venencei-hegység árnyéktalan, izzó gránitvilágában, mint a Szavanna Trail. Vagy ott van ennek pont az ellenkezője, a fagyos téli szürkületben-estében megrendezett budai futás, a Tajga Trail.

Ezekhez képest a KTF Trail maga a megtestesült familiáris idill, a budapesti „terepfutó család” vasárnapi ebédje. A két távon összesen 350 ember indulhat, a távok maguk kifejezetten belépőszintűek, az útvonalak szintkülönbsége az átlagosnál valamivel kisebb. Semmi durvulás, semmi keménykedés, csak a végtelen barátságosság… ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy hol érdemes átesni a terepfutóverseny-tűzkeresztségen, biztosan a KTF-et mondanám.

(Ezt csak azért hangsúlyozom, mert végső soron pont ez történt, rövid terepfutó-pályafutásom során először történt meg, hogy berántottam valakit, aki még sosem futott korábban terepversenyen. Igen, evangelista lettem, vagy hogy mondják ezt a trendi techvilágban…)

Meg hát hogyne lenne családias egy olyan verseny, ahol a versenyközpont frissítése még szinte gőzölgő, tepsiben csücsülő házi sütik varázslatos kavalkádja? Ahol még a rajthoz kirakott rendezői asztal sem szabálykönyvektől, időmérő chipektől, biztosítótűktől és szponzorlogóktól roskadozik, hanem pogácsától, ropitól és keksztől?

A tökéletes energiapótlás
A tökéletes energiapótlás

Donrazzino egyetlen ponton engedett a „nagy versenyekre” jellemző Nagybetűs Professzionalitásnak. Időhiány miatt szégyenszemre autóval érkeztem a Kamaraerdei Ifjúsági Parkhoz, de szégyenem még nagyobb lett, amikor azzal szembesültem, hogy az ország egyik legjobb terepfutója, Gyurkó Péter a irányítja a parkolást. Jézusom, mi lesz itt ‒ gondoltam kétségbeesve, hiszen nekem ez volt az első KTF Trailem  , ha Gyurkó Péter a parkolóőr, kinél kell majd a rajtszámot felvenni, Kilian Jornetnél?

Fennsíkra fel!

A családias jelleg mellett a KTF Trail másik nagy bűvereje maga az útvonal. A Tétényi-fennsík Budapest egyik legkülönlegesebb természeti látványossága. Ez a Budát délről védő látványos bástya ugyanabból a szarmatának nevezett, durva mészkőből épül fel, mint Kőbánya, ahol februárban futottam, és amelyből Budapest egy csomó középületének kváderezése származik. Ez az a „bástya”, amely kelet felé elnyúlva Budafokot hozzátapasztja a Dunához, illetve ‒ az Érdre autózók jól ismerik ‒ ez az az erdős tömb, amelyre a régi 7-es út Kőérberek után olyan látványos kanyarral felkapaszkodik.

Fel kell kapaszkodnunk nekünk is, hiszen a rajt lenn van, Kamaraerdő szélén, száz-százhúsz méterrel lejjebb. A sűrű cserjés, titokzatos ösvényekkel hálózott, mindig hűvös, északi fekvésű Kamaraerdő viszonylag jól ismert futóparadicsom, ám annál kevesebben merészkednek fel a fennsík galagonyás-cserjés, sportszártépő-karkarcolós és árnyék híján meglehetősen meleg sziklagyepére.

Pedig csodálatos vidék ez, nagyon távolról emlékeztet a budaörsi hegyek, de még inkább a Szénások „pannonnak” nevezett füves-cserjés-sztyeppés dolomitgyep-világára. És nincs jobb versenyidőpont itt a Tétényi-fennsíkon, mint a május közepe, amikor mindent elborít a virágzó árvalányhaj, amelynek lágyan hullámzó, finoman kavargó varázsában futni a terepezés legnagyobb dolgainak egyike.

A fennsík két jelképe: víztorony és árvalányhaj
A fennsík két jelképe: víztorony és árvalányhaj

A Tétényi-fennsík egyik sajátossága, hogy itt egyáltalán nincs értelme „érintetlen természetről” beszélni. Pont ez az egyik varázsa, mint a budapesti természeti területek zömének: a „természetes” táj és az emberi jelenlét dinamikája. Telepített feketefenyves, kivadult levendulás, legeltetés, kőbányászat ‒ ez mind-mind itt van együtt a Tétényi-fennsíkon. A terület szélén ott figyel az egykori komcsi köztéri szobrászat panoptikuma, így eshet meg, hogy a frissítőpont népét maga Osztyapenko kapitány lelkesíti zászlójával integetve, illetve a városligeti Tanácsköztársaság emlékmű főalakja, Berény Róbert híres „törölközőtolvaja” üvölti bronzba merevedve, hogy „Terepre! Terepre!”.

Osztyapenko lépést vált
Osztyapenko lépést vált

De a fennsík igazi jelképe az a jellegzetes víztorony, amely nem is olyan rég épült, és a terület szinte minden pontjáról látszik. Megmondom őszintén a rendszerváltás utáni Budapest egyik legsikerültebb építészeti alkotásának tartom ezt a nagyszabású ipari tereptárgyat (nem mintha olyan sűrű lenne a mezőny). A távolból, a fennsíkot övező utakról nézve mint egy hatalmas hajó, úgy ül fel az erdő lombkorona-szintjére a különös, excentrikus, kicsit eltolt, nyers felületű zsalubeton-forma.

Volt szerencsém a gyerekekkel járni a tetején, Budapest egyik legnagyvonalúbb kilátása nyílik innen, és megmondom őszintén, nem vagyok annyira természetmániás, hogy ne értékeljek egy ilyen jól sikerültnek tartott építészeti megoldást egy természetvédelmi terület közepén. Még most, futás közben is egészen lenyűgöz, ahogy látványosan „hajózik” a hullámzó árvalányhaj-tengeren, a szikrázó májusi délelőttben.

Mindenhonnan látszik
Mindenhonnan látszik

Életem legnyugisabb versenye

Az elmúlt hetet eléggé megküldtem, a Sunset Trail szerdai terepmaratonja és a szombati Tihany Félmaraton aszfaltos 21 kilométere után nem mondhatnám, hogy őrült kedvem volt futkározni, meg hát a család is jelezte már finoman, hogy talán gyereknapon nem kéne… Nagyon józanul a rövidebbik, 10 kilométeres, egykörös távra neveztem, és mivel elsőversenyes futótársam eleve jelezte, hogy nyugisra veszi a tempót, én sem hajtottam a personal bestet.

Pedig aki akarja, az itt megfuthatja, mert az egész útvonal nagyszerűen futható, dinamikus és változatos terep. Ha valaki komolyna veszi a dolgot, tulajdonképpen nincs olyan emelkedő, amit ne lehetne megfutni, a track zöme pedig alig szintes, barátságosan kanyargó ösvény a fennsíkon, a kör utolsó egyharmada meg lényegében enyhe, lankás lejtő Kamaraerdő hűvös pagonyában.

Mi azért elég nagypapásra vettük a tempót, így esett meg, hogy tulajdonképpen az előttünk fél órával elrajtolt 20K-s mezőny jókora része is előttünk ért be. De egyáltalán nem bántuk; bár az elsők (20K-n például Szabó Gábor és Cseke Lilla nyertek, tehát nem mondható, hogy ez ilyen amatőrdzsembori lenne) komoly időereményekkel értek be, a KTF Trail egyáltalán nem a zúzásról szól. Barátságos verseny, emberközeli terepen, finom, gazdagon rétegzett változatosággal: alig tíz kilométerbe bele van sűrítve hűvös erdő, kopár gyep, kavicsos vízmosás, árvalányhajas-lenes mező, illatozó levendulás…

Nem csoda, hogy a célban mindenki vigyorog, mint a vadalma, barátságos csacsogásba és a földöntúli sütifrissítésbe merülve. Tényleg olyan az egész, mint egy vasárnapi ebéd, laza terepfutó piknik, Budapest egyik különleges helyszínén.

Olvass többet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük