fbpx

#017 Szénás kör | 2018.09.21.

Kilátás a Remete-hegyről

Indulótársaimmal számtalanszor elhatároztuk már, hogy elmegyünk valami közös edzőfutásra a Panoráma trail előtt, de valahogy sosem sikerült összehozni. Hetek óta tervezzük ezt a Szénás körös próbafutást, hogy felmérjük, nagyjából mire is vagyunk képesek. Erre persze elsősorban nekem lett vona szükségem, hiszen nekem lesz ez életem első terepmaratonja. Futótársaim kipróbált szaladgálók, több csapat-Ultrabalatonnal, maratonnal, szarvasűzővel, meg ki tudja, miféle versenyekkel, több évtizedes futómúlttal. De igazából csak azért írom le, hogy hetek óta készülünk, hogy világosan kiderüljön: mi nem ám csak Tenczer Gábor frissen megjelent Index-cikkének hatására mentünk rá divatból! Mi már régóta a Szénás körben gondolkodunk, mert true, early adopter trailes arcok vagyunk, nem ám amolyan mainstream kései követők, de nem ám! Bizonyítékul annyit tudok felhozni, hogy már augusztus 17-én, alig több mint két hónappal a Szénás kör megnyitása után regisztráltam a futásra, sajnos csak egy hónappal később sikerült összehozni.

Kis Szénáskörológia

De mi is ez a Szénás kör? Hát, az egyik legjobb dolog a világon: e-trail vagy instant trail, aminek az a lényege, hogy nem kell hozzá verseny, bármikor teljesíthető. Maga az instant túra fogalma nem ismeretlen sem előttem, sem a természetjáró tömegek előtt – aki látott már kéktúrás bélyegződobozt, az biztosan látta rajta az első pillantásra értelmetlennek tűnő QR-kódot is. Nos, ez a kód azért van rajtuk, mert valamikor, majd egyszer a kéktúra is instant túra lesz, igazi digitális, korralhaladós dolog, és a teljesítést nem a pöcsételőfüzetkével, hanem a kód mobilos beolvasásával kell majd igazolni.

Nos, a Szénás kör pontosan ugyanígy működik (pontosabban, a Szénás kör működik): a rajtban, a célban és útközben elhelyezett ellenőrzőpontokon ilyen QR-kódok vannak, amelyeket beolvasva igazolható a teljesítés. Nevezéskor az induló e-mailben kap egy ötjegyű kódot. A QR-minták mindegyike egy-egy weboldalra vezet, amelyeken az ötjegyű kódot beírva a rendszer egy-egy időbélyegzőt rendel az indulóhoz. A rajt és a cél időbélyegzőjének különbségéből adódik a teljesítés bruttó ideje. Az útközben kapott időbélyegzők pedig a teljesítést igazolják. Zseniálisan egyszerű rendszer, nem kell hozzá más, mint ami amúgy is van majdnem minden futónak és túrázónak: okostelefon, mobilnet és GPS.Magyarországon már sok – bár sosem elég – ilyen instant túra létezik a Bükktől a Medvesen át a Vértesig. A Szénás kört valamikor idén júniusban rakta össze egy lelkes terepfutó és solymári lokálpatrióta, Perl Gergely. Azóta lassan, aztán nem is olyan lassan, hanem inkább futótűz-szerűen kisebb kultusz alakult ki körülötte.

Instant körök

Közel Budapesthez, szuper útvonalon, két nehézségi fokon (egy 31 kilométeres „kis” kör és egy 75 kilométeres nagy kör), jó helyről – a solymári főtérről – induló és ugyanoda érkező körtúra. Az instant versenyekben az a jó, hogy bármikor teljesíthetők, nem neked kell igazodnod a versenyhez, hanem a verseny igazodik hozzád, nem a versenyhez igazítod az edzéstervet, hanem az edzéstervhez a versenyt, indulhatsz éjjel, a hajnali hűvösben, vagy ha végtelenül perverz vagy, akkor augusztusi delelőn.

A kódok leolvasása hajszálpontos időt ad, és aztán a honlapon láthatod, mit teljesítettél. A többi, meg majdnem pont olyan, mint egy „igazi” versenyen, szépen nevezel, elrajtolsz, végigmész, befutóérmet kapsz, mérik az idődet, teljesítőként felkerülsz a honlapra. És persze van rendes szintidő – erről majd később –, itiner, szintrajz, GPS-track, csak egyvalami nincs: frissítés. Azt magadnak kell vinned, de hát ez pontosan így lesz a Panoráma trailen is, ott a 45 kilométerre jut három frissítőpont, amúgy is viszel magaddal egy kis madárlátta hazait.

Teljesíteni lehet futva vagy túrázva, a nevezéskor ezt meg kell adni. A kettő között a szintidő a különbség: a futóknak ez a kis körre öt óra. Ez 6,2 km/órát, azaz 9,6 perc/km-et jelent, ami lényegében gyalogló tempó, tehát igen messze esik a teljesíthetetlentől. Inkább egy gyors teljesítménytúrázó szintidő. ÉS ami különösen elegáns: ahogy egykor a Tájak–Korok–Múzeumok buliban, itt is lehet többszörösen teljesíteni: második teljesítésre ezüst-, harmadikra aranyérmet kap a lelkes vállalkozó, bár én marhára kíváncsi lennék arra az őrültre, aki harmadszor is nekivág a 75-ös körnek. (Mondjuk van olyan, aki kétszer már teljesítette.)

Terep-tapasztalat

Az úvonal, az nagyon decens. Solymárról rajtolunk életem első ultrafélmaratoni tereptávján, két futópajtásomhoz képest látványosan túlzásba is viszem a bemelegítés–nyújtás rítusát. Laza 31 kilométer, 900 szint, megalázó módon körbefutjuk Nagykovácsit, a Budai-hegység legkrályabb helyeit érintve. Végig a Paprikás-patak meglepően látványos völgyében (itt van ugyebár a környék legnagyobb, két és fél méteres vízesése, de ezt most minden irónia nélkül mondom, mert tényleg nagyon szép), aztán a Remete-hegy csodás kilátása, kis betekintéssel imádott Remete-szurdokomba. Az első ellenőrzőpont, ahol jól begyakorolhatjuk a mobilos QR-kód olvasást, a remeteszőlősi Örkény-telefonfülke mellett, ahol a folyton Bachot játszó zenélő kút érdekes kontrasztot ad a fülkében hallgatható egypercesekkel. Kicsit túl van ez így tolva, állapítjuk meg, itt még húz a kaland, repesztünk tovább, hogy aztán fenn, a Nagy-Kopasz oldalában elfogyjon a lendület.

Derekas belesétálásokkal jutottunk fel a „Csergezánig”, a Nagy-Kopasz tetején álló, elegánsan ívelt, geometrikus mintázatú, első oszályú bivakkilátóig.

A Csergezán Pál kilátó a Nagy-Kopaszon

A belesétálásról

A belesétálásról – végső soron most először futottam terepen másokkal együtt, azokkal a barátokkal, akikkel majd egy hónap múlva nekimegyünk a Panoráma trailnek. Aggódtam, hogyne aggódtam volna, mert ugyan a Straván látom mások produkcióit, futótársaim meg megosztották pár futóidejüket, de igazából fogalmam sem volt arról, hogyan osszam be a saját erőmet, mikor érdemes tartanom velül a lépést, mikor okos dolog hagyni, hogy ellépjenek. Tulajdonképpen még azt sem tudom, hogy mi az erősségem és a gyengeségem terepen. Dinamizmus? Gyorsaság? Állóképesség? Emelkedők? Lejtők? Technikás terep?

Teljesítménytúrákon az a tapasztalat, hogy jellemzően másoknál jóval durvábban tolom az emelkedőket, a huszonöt év masszív dohányzás ellenére is. Sítúrákon is ez a jellemző, viszonylag óvatos lesikló vagyok, lefelé általában rám várnak, míg felfelé én várok másokra. Fénykoromban meg se kottyant negyven-ötven kilométer, a komolyabb távok hatvan fölött kezdődtek, száz környékén meg nem is a fizikai fáradtság volt a döntő, hanem a nyers hússá roncsolt, egyetlen lüktető víz- és vérhólyaggá puffadt lábfej. Aztán persze jöttek a gyerekek meg a családi élet, és már idejét se tudom, mikor túráztam harminc kilométernél többet. (Egészen pontosan tudom, két éve egy aggteleki Föld alatt és föld feletten, de akkor már megvolt a sérvem, és az utolsó pár kilométer, 36 fokban maga volt a pokol.)

Felmérni, hogy mire vagy képes

A tavaszi dupla sérvműtét viszont felszabadító volt: a dohányzást abbahagyva, a lábadozás után végre kényelmesen tudtam mozogni, és a regenerációként bevállalt Insanity fitneszprogram az állóképességemet is összerakta valamennyire.

Teljesítménytúrákon az a tapasztalat, hogy jellemzően másoknál jóval durvábban tolom az emelkedőket, a huszonöt év masszív dohányzás ellenére is. Sítúrákon is ez a jellemző, viszonylag óvatos lesikló vagyok, lefelé általában rám várnak, míg felfelé én várok másokra. Fénykoromban meg se kottyant negyven-ötven kilométer, a komolyabb távok hatvan fölött kezdődtek, száz környékén meg nem is a fizikai fáradtság volt a döntő, hanem a nyers hússá roncsolt, egyetlen lüktető víz- és vérhólyaggá puffadt lábfej. Aztán persze jöttek a gyerekek meg a családi élet, és már idejét se tudom, mikor túráztam harminc kilométernél többet. (Egészen pontosan tudom, két éve egy aggteleki Föld alatt és föld feletten, de akkor már megvolt a sérvem, és az utolsó pár kilométer, 36 fokban maga volt a pokol.)

Lassan, de bizonytalanul

Tulajdonképpen kinek is akarunk bizonyítani? – hangzott el a kézenfekvő kérdés már a solymári rajtban. Itt vagyunk, aránylag elégedett, családos, többé-kevésb boldog, öntudatos, érett férfiak az ötödik ikszünk közepén – mondtuk magunknak –, minek ez a bizonygatós futkározás? Mi tudjuk, minre vagyunk képesek, nem kell bizonygatnunk semmit se magunknak, se másoknak, úgyhogy hagyjuk ezt a futkározást, irány a kocsma! Aztán persze mégis elindultunk.

Ennek a nem bizonygatunk semmit-ezésnek persze egy elég rémes, 4:20-as bruttó idő lett a vége (3:48 nettó futóidő, ami fél óra pöcsölést jelent, azaz a bruttó idő több mint 10%-át álldogálással töltöttük, ami azért nem vet ránk túl jó fényt, és elég jó tanulópénz a Panoráma trailre).

A fél órából nagyjából 10 perc volt a kilátó, összesen 4-5 perc az ellenőrzőpontok beolvasása, a maradék negyed órával nem igazán tudunk elszámolni, kis pisi, kis pihi, fotózkodás a Nagy-Szénáson, nagyjából ilyenekből áll össze. A 3:48 nem lett volna olyan rossz első harminc kilométeres terepfutásnak, a négyhúsz már annál siralmasabb. Ez jóval nyolc perc feletti kilométeridőt mutat, és ez tizenöttel kevesebb, mint az egy hónap múlva következő Panoráma trail – magyarán, hiába nem akarunk semmit sem bizonygatni, azért itt az ideje összekapni magunkat.

Holtpont

Régen, boldog ifjúkoromban a holtpontot törvényszerűen bekövetkező, kikerülhetetlen állapotnak tartottuk, aminek nincs ellenszere, csak az akaraterő. A holtpontot le kell küzdeni, majd úgyis jobb lesz, majd úgyis magunkhoz térünk. Lövésünk se volt glikogenezisről, szénhidrátpótlásról, frissítési tervről meg ilyesmikről. Most, két hónapnyi terepfutkározás után tudom már, hogy a holtpont nagyon leegyszerűsítve a glikogénraktár lemerülése, tehát normális (azaz: tapasztalaton alapuló, egyénre szabott frissítéssel) tulajdonképpen teljesen el lehet kerülni. Nyilván egy durva versenyző elmegy a végsőkig, teljesen lemeríti magát, de a magamfajta, ötvenhez közelítő, koca-, kényelmi és örömfutó ilyen béna négyhúszas időkkel nem tud (akar) akkorát futni, hogy kizsigerelje magát.

A Szénás kör során én a Nagykovácsiból kivezető erdészeti úton, a sárga jelzésen, a Kutya-hegy alatt durrantam el, az útvonal egyetlen 9:30 fölött (tehát 6 km/h gyalogló tempó környékén) teljesített kilométerén. Na, ott tényleg ájulás-közeli állapotba kerültem, és igazából csak szeretett csúcsom, a Nagy-Szénás közelsége tartotta bennem a reményt. Ha ismeretlen terepen járok, biztosan feladom, de a csodás Nagy-Szénás, a Budai-hegységnek ez az ízig-vérig magashegyi csúcsa úgy húzott, mintha zsinórra lettem volna kötve.

De annyi azért látszik, hogy egyelőre amolyan félmaratonra vagyok kalibrálva, huszonpár után kidurranok, mint a használt belső, lefutni Solymárra már egyáltalán nem volt szórakoztató. A többiek el is húztak előttem, aztán elegánsan bevárogattak, nehéz elmondani, hogy mennyire vágyakoztam a legendás Muflon Itató sörei után, de erőt vettem magamon.

Alapító a célban

A Szénás kör instant túrájának nagy előnye, hogy az utolsó checkpointtól elég könnyen kiszámítható, hogy mikor érnek a célba a teljesítők. Így volt ez velünk is, a főtérre fordulva már messziről láttuk Perl Gergőt, aki meg már messziról látott minket a honlapos bejelentkezés alapján. Perl Gergő az egész Szénás kör kitalálója, működtetője, propagálója és szellemi atyja. Ott várt minket az érmekkel, mint az előttünk teljesítő 421 embert. Így lettünk a kis, a 31 kilométeres Szénás kör 422., 423. és 424. teljesítői. A tanulságokat persze még le kell vonni. Egyelőre annyi világosan látszik, hogy egy értelmes terepmaraton-teljesítésbe azért még bele kell tenni egy kis felkészülést.

Kiazmus

Kiazmus

Műkedvelő terepfutó.

14 thoughts on “#017 Szénás kör | 2018.09.21.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook
RSS
Strava