Balaton

Valahogy úgy van ez, hogy ha egyetlen földrajzi pontot, tájegységet kellene mondanom a Kárpát-medencében, melyhez mindenkinek van valamiféle viszonya, hát biztosan a Balaton lenne az. A tóhoz fűződő személyes viszonyok zöme nyilván az eltelt idő által megszépített gyerekkori nyaralás, de persze biztos van köztük olvasmányélmény (Jókai rianása!), szörfös sportflash, bennfentes vitorláskaland, irgalmatlan badacsonyi beborozás, siófoki diszkózúzda, zamárdi balatonszándos zseb-ibiza, angolnázás a tihanyi kútban, madárgyűrűzés Fenékpusztán, vanity fair az Anna-bálon, és folytathatnám a végtelenségig…

Milliónyi magyar milliónyi szikrázó, kaleidoszkópszerű élménye, amelynek közös nevezője ez a földtanilag tulajdonképpen lehetetlen, folyton a feltöltődés és az elpárolgás határán táncoló, tűnékeny víztükör, meg a köré boruló északi dombok és egyetlen, hatalmas, összenőtt üdülőteleppé feltöltött déli mocsarak. Bármit mondjanak is a politikusok, a „mi magyarok” közösségkovácsoló élménye egyáltalán nem a nyelv, a táncház, a pörkölt, a fröccs, ötvenhat, a Rabszolgasors vagy az idegengyűlölet, hanem az az össznépi talpmasszázs-érzés, amikor belelépsz a Balaton selymes, bokát körülfonó iszapjába – ez mindenkinek megvan. És a sok, Balatonhoz fűződő viszony közül az egyik legkülönlegesebb, ha körbefutod.