#041 Panoráma-kör

Kirándulóként a szűzhavazás a világ legjobb dolga. Sítúrázóként a szűzhavazás a világ legjobb dolga. Szűzhóban futni pedig… nos, most megtapasztalhattam, hogy a világ legjobb dolga.

Pedig csak a Panoráma-körre mentem, de valahogy úgy sikerült időzítenem, hogy a Virágos-nyereg meg a Határ-nyereg között senki sem ment előttem, és szembe sem jött senki. A Guckler Károly-úton is csak egyetlen árva nyomocska húzódott végig, mintha a szakadó hó elrettentette volna a Hármashatár-hegy hőseit. 

Nagyon vágytam már arra, hogy ezen a télen végre egyszer szűzhóban trappoljak. Decemberben a Budai trailen megejtettem életem első hóban futását – már az is fenomenális élmény volt, de a hóban futás és a szűzhavazás között legalább akkora különbség van, mint… és most bárki képzeljen ide egy, a nők életkorával kapcsolatos ízléstelen hasonlatot.

Új arcát mutatta fel kedves Panoráma-köröm: üresen, senki által sem járva hívott, szívott magába. És végigfutni ezen az érintetlen ösvényen, minden lépésnél hallani a hó roppanását, szinte szántani a felületet majdnem, sajnos csak majdnem olyan jó, mint ugyanezt síléccel a lábamon tenni.

De ne legyek telhetetlen, már pár száz méter után egészen feloldódtam az élményben, a szűzhóban futás varázslatos ritmusában.

Tulajdonképpen egész elképesztő, ahogy ez a terepfutás nevű, laza hobbinak induló sport egyre súlyosabb szenvedéllyé válik. Ahogy hétről hétre új és új élményeket kapok tőle, ahogy ez a kezdetben nagyon butának tartott mozgásforma hétről hétre a mélyen megélt tapasztalatok kimeríthetetlen tárházának bizonyul. Ahogy például egyszer csak euforikus örömforrássá válik belefutni egy ilyen barátságos hóesésbe:

Ja, és persze neveztem megint, ezúttal a Bükki kilátásokra. Laza Fun Run (ezt nem én találtam ki, a szervezők hívják így), 35 kilométer, 1350 szint. Fun run, persze, nagyon szellemes.