#018 Panorámafutás Zebegény | 2018.09.22.

Életem tizennyolcadik futását egy keményen megtolt hétvégére időzítettem. Tegnap Szénás kör, ma egy zebegényi huszonöt – két nap alatt 56 kilométer. Kezd ez a futás nagyon durván beütni, és ami a legérdekesebb, a végső érzés nem a pusztulat vagy a minekez, hanem az igen jóleső, lelazult elégedettség. Terep helyett ezúttal aszfalt, szintek helyett békés síkfutás a Duna mellett, de csodás tájban, a változatosság gyönyörködtet. Ez volt a Panorámafutás Zebegény.

Ugyanazok szervezik egyébként, akik a Panoráma trailt is, tulajdonképpen az ő hírlevelükből értesültem erről a versenyről. Egy ideig az volt a tervben, hogy a Szénás kör helyett ez lesz egy edzőverseny a terepmaraton előtt, de lapos is, rövid is, meg nehezen is tudtuk összehozni, hogy mindhárman ráérjünk, így egyedül indultam. Nem bántam meg.

Utolsó pillanatos elhatározás és nevezés volt, nagy bátorságra vall, hogy életem első 30 pluszos terepfutására másnap még ráteszek egy laza huszonötöt, ráadaásul, mivel nemigen van másik használható cipőm, terepes Salomon XA Lite-ommal, tehát egy elég kemény, bár igen könnyű terepfutó-cipőben.

De hát nagyon vonzott Zebegény, a Dunakanyar, ez a varázsos, imádott vidék! Vicces, hogy az elmúlt hétvégén is Zebegényben voltunk, akkor a méltán legendás és kihagyhatatlan sárkányfesztiválon. Rendes ember eleve minden szabadidejét a Dunakanyarban tölti – mondanám, ha nem az lenne a helyzet, hogy rendes ember eleve a Dunakanyarban él.

Zebegény különösen kedves zuga a tájnak, Szőnyi napfénytől átitatott, szellős festészete, Kós Károly kicsit felemás, de nagyon szerethető temploma, meg persze a település páratlan fekvése mindig megdobogtatja a szívemet. Fentről, a Sárkány-dombról egészen különleges és egyedülálló panoráma tárul elénk, a Dunakanyarnak sosem látott képe: ahogy a Duna Szob és a Hideglelős-kereszt letörése felől egy valószínűtlen kanyart leírva benyomul a Szent-Mihály-hegy és Dömös közé, egszen magával ragadó.

Persze a Panorámafutás bicikliutat követő útvonaláról pont ezt nem lehet látni, de sok minden mást igen: a túloldalon a Prédikálószék nagyvonalú tömbjét, a lábánál meghúzódó, folyó és hegy közé szorult mesefalut, Dömöst, aztán ahogy futunk tovább, a felnyíló panorámában a visegrádi várat, mögötte a Nagy-Villám robusztus tömegével.

Látványos futás a zebegényi Panorámafutás, még ebben a csöpögős, esős időben is. Elegánsan vezetett útvonal – mondjuk másfelé nem is nagyon lehetne vezetni, csak itt, a hegyoldalnak szoruló vasút-műút kombó mellett, a bicikliúton. A zebegényi kikötőnél van a rajt, aztán bele a Dunakanyar szívébe, le Nagymarosra, a főtér sarkán a fordítás, vissza Szobra, újabb fordítás után a befutó a rajt helyén, Zebegényben.

Bár a bicikliút aszfaltján vezet az útvonal, a szervezők azért kitaláltak néhány geget, hogy feldobják az aszfaltfutás unalmát, például átvezették a mezőnyt a zebegényi Dőri-kastély parkján, ahova egy fotóst is ledobtak, hogy megfelelően burzsoá életképek készüljenek. A másik látványosság természetesen maga a Dunakanyar volt, a harmadik, és számomra legszórakoztatóbb elem, hogy a sok fordító miatt elég sokszor futottunk szembe a többiekkel. Nekem ez újdonság volt és tényleg nagyon inspiráló volt egyrészt látni, hogy milyen tempót tol az élmezőny egy ilyen félamatőr örömversenyen is, másrészt fogadni-adni a biztatást a szembefutóktól és – nak.

Annyit már megtanultam eddigi, nem túl combos, kevesebb mint egyhónapos „versenyzői” pályafutásom során, hogy valami célnak kell lennie. Nem raktam túl magasra a lécet, egyrészt benne volt még a lábamban a tegnapi Szénás kör, másrészt kíváncsi voltam, hogy egyenletes, sík pályán milyen stabil tempóra vagyok képes. Valahogy azt találtam ki, hogy fix 6 perces kilométeridővel, lassulás nélkül pont jó vagyok, azaz pontosan 2:30 alatt kell futnom a huszonötöt. Természetesen a Strava közvetlenül a rajt után elszállt, így aztán a karórámról meg az út mellé rakott kilométertáblákból próbáltam összerakni a tempót.