Bevallom, gyáva voltam. A pár nappal ezelőtti Panoráma kör, meg a sport- és sorstársak Facebook-posztjai alapján tök nyilvánvaló lett, hogy a Budai-hegység ösvényei futhatatlanok. Persze biztos lehetett volna találni valami eldugott vadcsapást, amelyet nem fed vastag tükörjég, de sem időm, sem kedvem nem volt kutakodni a „hétvégi hosszú” előtt/helyett. Viszont már régóta szemeztem ezzel a Duna-parton futható Budapest–Szentendre-félmaratonnal. Nagyszerű útvonal, új szerelmet találtam!
A Duna mellett futni egyébként is kiváltság. Ha egyszer rengeteg időm lesz, biztosan írok valami hosszút, akár könyvszerűt a Dunáról, erről a csodálatos, méltóságteljes, önazonos, mégis ezerarcú folyóról. Rövid futó-pályafutásom alatt kiderült, hogy a Duna mellett futni legalább akkora kaland, mint valami szép nagy hegyen. Ha a Duna partján futsz, akkor nem egyszerűen egy folyó mellett nyeled a kilométereket, hanem a magyar és közép-európai történelem és kultúra szívébe futsz bele.
Na de itt most se tér, se idő arra, hogy Duna-ügyben lelkendezzek, bár ez a félmaraton magába sűrít szinte mindent, ami miatt érdemes a Duna mellett élni és futni. Majdhogynem a házunk elől indul, végig Óbudán, Csillaghegyen, Pünkösdfördőn, a Luppa-sziget mellett, hogy befusson a látványosan kisvárosias, mégis világpolgári Szentendrébe. Rozsdaövezeti gyárkerület, budai üdülőtelep, hi-tech startupközpont, elfelejtett szocreál szabadidőközpont, romantikus-érintetlen ártér, Közép-Európa legnagyobb fesztiválja, a fesztiváltulajdonos új játszótere, ókori romváros, rác migránstelepülés – kihaltsága ellenére a múlt és jelen lüktető kavargása kísér végig ezen a huszonegy kilométeren.
Nehéz megérteni, hogy hogyan és mitől ilyen változatos ez az útvonal. Nekem is megdöbbentő élmény volt, pedig részleteiben – ősbudaiként, Duna- és Szentendre-rajongóként – tökéletesen ismertem az utat. Ismerem az Óbudai-sziget rejtelmeit, vele szemben a Gázgyár ipartörténeti varázslatára rátelepült Graphisoft Parkot. A Rómairól nem sokat kell beszélni, bár így egyben végigfutva az egészet, látva a semmiből kinőtt, tudatosan ártérre épített „lakóparkokat”, melyekről üvölt az ingatlanspekuláció, egészen megdöbbentő, hogy hova süllyedhet egy ennél jóval többet érdemlő terület. Sok ismerősnél jártam már „Lupán”, ezen a tökéletes poszt-szocialista anakronizmuson: egy üdülősziget, jóformán a város közepén, ahová nem vezet sem út, sem más, csak egyetlen kompjárattal lehet megközelíteni.
Ami újdonság volt, az a Lupa után kezdődő varázsosan szép ártéri erdő. Sosem jártam még itt. Az össze-vissza dőlt magas kőrisek fantasztikus sziluetteket vágnak a világos pasztell-rózsaszínben úszó téli égbe. Öröm itt minden lépés, ebben a lakott területtől csak néhány percre fekvő, elvadult világban. Egyedül ez a hihetetlenül béna térkőburkolatos bicikliút rontja az összképet, de szerencsére csak pár száz méteren át vezet, aztán az erőben hirtelen megszűnve a track felkanyarodik a gátra, és lehet repülni felszabadultan, hosszú kilométereken keresztül.
A Duna-part minden csodáját felvonultatja ez a Szépvölgyi-út–Szentendre félmaraton, igazából nem is értem, hogy miért nem szervez valaki versenyt erre az útvonalra. Csodálatos időutazás ez az ókortól a modernitásig, egy lenyűgöző folyam mentén. Még az én lazsálós-meditálós tempómban is belefér két órába, mindenkinek érdemes kipróbálnia.
One thought on “#044 Budapest-Szentendre”