#171 RUNapest Nyuszis kör

Bang. Szinte még fel sem ocsúdtunk a döbbenetből, az elmaradó vagy felfüggesztett versenyek százaiból, a kijárási tilalomból, a nem futhatunk bármikorból. Én még most, hetekkel később is csak kapkodom a fejem. A Facebook futós csoportjaiban még most is tanácstalanul kérdezgetik egymástól az emberek, hogy akkor most kimehetnek-e egyáltalán. Mostanra már egyértelmű, hogy a Vivicitta elmarad, nagyszerű közös félmaratonunk valahová a beláthatatlanba tolódik. Ilyenkor jönnek igazán jól az instant körök, amelyeket akkor és úgy futsz le, amikor és ahogy akarod… Ilyen például az alig két hete indult RUNapest Nyuszis kör és Agaras kör. Ezeket a RUNaway csapat szervezi, vidám budapesti városnéző futások a Duna partján, és különlegességük, hogy munkahelyem egyik bástyájából, a SUHANJ! Fitnessből indulnak.

Sűrű massza

Ebből már lehet sejteni, hogy egy keveset részt is vettem a RUNapest körök előkészítésében, és valóban. Nem sokat, de valamelyest igen. Ezeknek az istantoknak az egyedisége egyrészt abból fakad, hogy a város közepén vezetnek, másrészt a nevezéssel még jótékonykodni is lehet. A díj egy része ugyanis a fogyatékkal élők sportolását segítő SUHANJ! Alapítványhoz megy.

Logikus, sőt kötelességszerű volt, hogy az elsők között próbáljam ki a köröket. Azért két hét kellett a karantén okozta ocsúdásból, és abból, hogy kétgyerekes szülőként átvegyük a köznevelési kormányzat által magasról leszart gyerekeink oktatását. Plusz még ugye az apám halála, szóval sűrű, nyomasztó massza volt ez az elmúlt pár hét. Terhelt időszak, amelyet csak egy kis napfényes endorfinfutás képes helyrehozni. Nosza.

Örömfutás a reggelben

Mint említettem a RUNapest voltaképpen két kör. Mindkettő az érte járó érem díszítéséről kapta a nevét. A hosszabbik, 25 kilométeres az „Agaras” az Újlipótvárosból (itt van a rajt-cél) felmegy az Árpád hídig, le a Margitszigeten, egész le délnek, a Kopaszi-gát végéig, majd vissza a pesti rakparton.

Én most a rövidebbiket, a 15 kilométeres „Nyuszis” kört választottam erre a hűvöskés, tavaszi reggelre. Ez annyival gazdaságosabb nagyobb tesójánál, hogy a Szabadság hídnál fordul – itt nem megy tovább délnek az általam amúgy is unalomig ismert Műegyetem rakpraton, hanem itt vág át Pestre. De most nekem pont elég volt ennyi, hogy helyrerázzon egy kicsit.

Szóval a didergős áprilisi reggelben lecsippantottam a QR-kódot SUHANJ! Fitness ajtaján – ugyanis a RUNapest körök is kódosak, hasonlóan a szervezők más instantjaihoz, például a Mókus körhöz. Kikanyarodtam a rakpartra, és nemsokára már az Árpád hídon élveztem a pillanatot, ahogy a Nap első sugarai felvillannak szeretett Hármashatár-hegyemen. Igen, ott szemben, fent szoktam futni otthonosságig ismert Panoráma-köreimet.

Aztán az útvonal lekanyarodik a Margitszigetre. Igazi örömfutós kocogás ez itt a futóparadicsomban. Fél hét alig múlt, velem együtt tünedeznek fel az első futók, kicsit gyanakodva méregetjük egymást itt a karantén alatt a kora reggel rezzenetlen, kristálytiszta levegőben. A fák még alig rügyeznek, csak a magnóliák korai virágai nyílnak a japánkertben, a csupasz ágak fantasztikus mintázatokat rajzolnak az égre.

Városnézés

Aztán kifutok a Margit hídra, elém tárul az a lélegzetelállító panoráma, és már sejtem, hogy nagyon fogom szeretni ezt az instantot. Balra a Parlament, előttem szélesen terül el a Duna, finom kanyarral tűnik el a horizontot lezáró Gellérthegy alatt. Jobbra pedig a Várhegy, mögötte a Budai-hegyek hosszan elhúzódó sziluettjével. Tényleg lenyűgöző, egy pillanat alatt turistaszerepbe bújok, és hiába születtem és nőttem fel itt, a Dunaparton, megint olyan szemmel nézem az egészet, mintha először látnám.

Csillogó-villódzó napkeltével szemben futok a budai rakparton, a masszív mészkőmellvéd mutatja az irányt. Közben elfutok a saját lakásom ablakai alatt, elhagyok egy-két cuki kis Kolodko-szobrot, és egyre jobban átadom magam a felszabadult futásnak ebben a varázslatos városban.

Persze, tudom, Budapest egyáltalán nem varázslatos, csak a turistáknak, de én most turista vagyok. A karantén és a járvány miatt tulajdonképpen a saját életemben is.

Valahogy minden új nekem ezen a Nyuszis körön, a Lánchídra és oroszlánjára is úgy csodálkozom rá, mintha nem láttam volna még soha életemben. De most, a reggeli fények kristálytiszta élességgel rajzolnak ki minden apró részletet. Gyönyörű, ahogy vörösesen felvillan a palota homlokzata, szinte a Dolomitokban érzi magát az ember. És meglepve veszem észre, hogy milyen látványos, ahogy a pillér ívén átsüt a reggeli Nap.

Döbbenetesen kihalt a város. Persze, kora reggel van, de ilyenkor már dübörögni szokott a rakparton a forgalom, most meg egy-két teherautó söpör csak el. Senki sem viszi iskolába a gyerekét, senki sem igyekszik a munkahelyére. A boltok zárva, nincs hová szállítani. Elképesztő ez az egész.

A Szabadság híd viszont lenyűgöző. A Duna rezzenetlen reggeli tükrét már megtöri egy-két uszály, de a Gellérthegy még szinte tökéletesen tükröződik az egyre élesebb fényben. Fura váltás: eddig a napfényes nyugati oldalon, a jobb parton futottam. Most átérek a pesti oldalra, ahol a házak homlokzatai árnyékba borítják további utamat.

Elbúcsúzom a melengető áprilisi napsugártól és belefutok az árnyékba.

Murakamival a Dunaparton

Most, hogy balra nézve mellettem, a folyón túl terül el a szikrázó város, egészen elérzékenyülök. Az egyre ritkásabb városnegyedek finoman kúsznak fel a horizontot lezáró peremre: a Széchenyi-hegy–Normafa–János-hegy-vonulatra. Az előtérben a Vár fürdik a fényben. Ékszerű háromszöge furcsa, egymásra rakott korok nagyszabásúan rétegzett tortaszelete. Ott kavarog benne a középkori városfalak, a barokk palota monumentalitása, a neoromán Halászbástya értelmetlensége és a Mátyás-templom giccshatáron táncoló neogótikus kivagyisága. Totál anakronizmus az egész, mégis csodálatos.

Az építészeti káoszt csak növeli a Parlament szintén neogótikus tömbje. Viszonylag ritkán járok, még ritkábban futok erre (pedig pont szemben lakom, most is keresem a Dunaparti homlokzatokon a házunk jellegzetes fehér ablakkereteit). Szokás szerint most is megdöbbentenek a méretei – az Országház egész egyszerűen óriási.

Itt már teljesen magával ragad a lelkesedés, a felfedezés mámorával összecsomózott futómámor. Pár hét múlva lenne a Könyvfesztivál – természetesen ez is elmarad a járvány miatt. Én viszont azon gondolkodom, hogy milyen izgalmas lenne, ha az egyik budapesti könyvfesztiválon Murakami Haruki lenne a díszvendég…

Mint talán köztudott, Murakami nagyon lelkes futó, azon kevesek egyike, akik tényleg mindennap futnak. Viszonylag sokat és viszonylag szépen ír a futásról, és most hirtelen arra gondolok, hogy ez a Nyuszis kör nagyon illene hozzá. nem sok ennél szebb, izgalmasabb és gazdagabb nagyvárosi futóútvonalat ismerek. Tényleg csak úgy zuhog ránk a történelem és a város kavargása. Itt aztán lenne miről mesélni Murakaminak – gondolom magamban, és szinte önkéntelenül felveszek egy olyan jó kis 5:45 körüli beszélgetős tempót. Pedig tökegyedül vagyok, ezen az április péntek reggelen, szinte azt érzem, hogy tökegyedül vagyok az egész városban, annyira nincs itt senki rajtam kívül.

Egyedül érek vissza a természetesen zárva tartó SUHANJ! Fitnesshez. Fél nyolc múlt, más esetben ilyenkor már dübörög itt az élet, rengetegen tolják az edzést meló előtt, színészek, ügyvédek, épek és sérültek együtt…

Most teljesen üres az egész, a zárt ajtóról csippantom le a befejező QR-kódot. Az érmet majd valamikor átveszem. De ez az instant nagyszerű, mindenképp érdemes megfutni, varázslatos futókirándulás egy csodás város közepén.