#248 Nyakas kör / Kőről kőre a Biai-hegyekben

Madárszirten oda-vissza

Kilátás a Kő-orról a Biai-hegyekben

Van Budapesttől nem messze egy egészen különleges hely. Madárszirtnek hívják, pedig nem is szirt, hanem inkább egy hosszan elnyúló, meredeken leszakadó perem. Az egész úgy néz ki, mint egy lekikcsinyített Grand Canyon, sokszáz méter hosszan húzódó, fantasztikus formákat mutató sziklafal Biatorbágy és Sóskút között, melynem leglátáványosabb része a Nyakas-kő, ez a völgy fölé magasodó, jellegzetesen csíkozott orom. Mindig különleges élmény itt futni, és a Groove Trails instant mókája, a Nyakas kör remek lehetőséget ad erre.

Újabb ötven

Legutóbb, a Pilisi Kő-körnél már írtam, hogy fejembe vettem a Virtuális BSZM teljesítését. Ennek viszonylag egyszerűek a szabályai: két hét alatt négy futásból 196 kilométer. Három futás mér megvolt, valahonnan keríteni kellett még egyet, amely nagyjából 50 kilométer, így el lehet érni a kétszázat.

És akkor eszembe jutott ez a remek lehetőség, a Nyakas kör, amely pontosan 25 kilométer hosszú. A vicces az egészben az, hogy az útvonala pontosan megegyezik egy másik instant kör útvonalával: ez a Kőről kőre a Biai-hegyekben, az előző posztban emlegetett Orbán Imre túrája. A különbség csak annyi, hogy az egyik az óramutató járása szerint megy körbe, a másik pedig pont ellenkező irányba. Külön öröm, hogy a Kőről kőre… szintén része a Pilis–Budai-hegység Instant Kupának.

Egyszóval nemhogy két, de egenesen rengeteg legyet üthetek egy csapásra, már amennyiben egy hat-hétórás futkározás egyetlen csapásnak minősül. És a dologban az a legjobb, hogy így kétszer is végigfuthatok a Madárszirt látványos peremén.

A Nyakas körön

Ott ért hát a napkelte, a legendás viadukt alatt. Kicsit sajnálom is, hogy ez a nem túl szép emlékű – bár annál látványosabb – műtárgy Biatorbágy szimbóluma, pedig egyébként csodálatos fekvésű, nagyon bájos sváb (és ennek megfelelően marha tüchtig) település.

A buatorbágyi viadukt
A buatorbágyi viadukt

Gyors csekkolás – mindkét instant GeoGós, tehát nem kell vesződni QR-kódokkal, pecsétekkel meg hasonlókkal. A Nyakas körrel kezdem, bár különösebb jelentősége nincs a sorrendnek, maximum annyi, hogy a Kőről kőre a vasútállomástól indul, és ott is ér véget, a Nyakas kör meg a viadukt alatti körforgalomtól.

A Szily-kápolna
A Szily-kápolna

Villámgyorsan felérek a frissen felúlított Szily-kápolnához, ahonnan jellegzetes, parcellázott hétvégiházas nyaralóövezeten keresztül kanyarog az útvonal. A kertek szinte a fennsík pereméig érnek, egészen váratlanul bukkan elém a Madárszirt hosszan elnyúló, állati látványos pereme.

A "magyar Grand Canyon"
A “magyar Grand Canyon”

A Parlament kövei

Bár első pillantásra homokkőnek tűnik ez a jellegzetesen csíkozott anyag, valójában mészkőről van szó. „Tinnyei mészkőformáció” – így nevezik ezt a látványosan kipreparálódott kőzetet, amely nemcsak arról híres, hogy itt ilyne gyönyörű, kanyonszerű formákat alkot.

A magyarországi építészet egyik legfontosabb alapanyagáról van szó. Sokat elárul, hogy itt, a Nyakas-kő után nem sokkal elfutok az úgynevezett „Orsszágház-kőbánya” mellett… igen, könnyen ki lehet találni, hogy ebből a bányából származik a Parlament jellegzetes, sárgásfehér köveinek jelentős része.

Nyakas-kő
Nyakas-kő

De nemcsak a Parlamenté. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a Budapestet délről körbeölelő, hatalmas mészkőplató (melynek ez a leszakadás, a Madárszirt a nyugati széle, és innen nyúlik el hosszan, a Tétényi-fennsíkon, Budafokon keresztül egészen Kőbányáig) volt a főváros fejlődésének záloga.

A Lánchídtól az Akadémián át a Halászbástyáig ebből a kb. 15 millió éves „tinnyei”, nagyon könnyen kitermelhető és faragható mészkőből készült szinte az összes fontos középület. Kőbányán is meg lehet nézni ezt futás közben, ahogy én is megtettem a BBU zseniális föld alatti félmaratonján.

Peca-tavi idill
Peca-tavi idill

Ezen a vidéken minden a kőbányászatról szól, különösen Sóskúton, ahova most aszfalton csattogva szaladok. Ez nem különösebben szórakoztató, viszont nagyon gyors része az útnak. De érdemes végigsenyvedni ezt a pár kilométert, mert a track hamarosan felvezet a sóskúti kálváriához, ami tulajdonképpen az itt folyó Benta-patak apró szurdokának pereme.

A sóskúti kálvária
A sóskúti kálvária

Nagyon látványos kis ösvény szintez el közvetlenül a peremet alkotó sziklák szélén, tényleg különleges élmény ilyen kitett helyen futni, a völgyben megbúvó faluszél fölött. Szemben már látszik a ma is működő, gigantikus kőbánya, amely egykor ezt a környéket oly gazdaggá tette.

Sóskút nagyon vicces település. Le sem tagadhatná, hogy kőbánya van a szomszédban, majdnem minden ház ugyanabból a jellegzetes mészkőtömbökből épült, a zömüket le sem vakolták, ettől aztán egészen toszkán hangulata lesz a falunak.

Single track a Kálvária-hegyen
Single track a Kálvária-hegyen

Lent a faluban visszafordul az út, hosszan kapaszkodok fel egy enyhén emelkedő, nagyon jól futható fennsíkon. Ez a klasszikus mészkőgyep, őrjöngve nyílnak rajta  a héricsek, meg mindenütt az itteni hatalmas mezőkből kivadult levendulák. Pont olyan az egész, mint a Tétényi-fennsík, ahol a KTF Trail szokott menni. Nem véletlenül persze, hiszen a kőzet, és ebből következően a talaj ugyanaz (ott is rengeteg kivadult levendula van).

Tavaszi hérics
Tavaszi hérics

Aztán lassan visszérek az erdőbe, még kaparok egy kicsit a Kőorrhoz vezető kaptatón (a Kőorról készült a borítókép is), és jön egy újabb rohanás, hosszan lefelé, vissza a Viadukthoz.

A Kő-orr
A Kő-orr

Hopp, itt meg is van az első fele az útnak, pont három óra volt a 25 kilométer (a hatszázötven méter szinttel). 9:15, a cukrászda, ahol az érmet át lehet venni, még bőven zárva, nincs mire várni. Nekiugrok a második huszonötnek, jöhet a

Kőről kőre a Biai-hegyekben

Igazából erről már nincs nagyon mit írni. Pont ugyanolyan, mint a Nyakas kör, csak visszafelé. Kicsit fura is nekem, hogy semmi eltérés nincs az útvonalak között. Maximum az ellenőrzőpontok számában:  amit a jóval futásközpontúbb Groove Trailesek öt ellenőrzőponttal oldottak meg, azt Orbán Imre tíz checkpointból hozta ki. Ez azt jelenti, hogy lényegében két és fél-három kilométerenként, azaz nagyjából tizenöt-húsz percenként rángathatod elő a mobilt, indíthatod a GeoGót, várhatod, amíg a GPS azonosít, csekkol, és sikeres érintés után szaladhatsz is tovább. Azért ez így elég idegesítő.

De hatalmas élmény újra végigfutni a sóskúti Kálvária-hegy peremre kitett single trackjén, éppúgy, mint a Madárszirten. Itt azért már előjön a két instant legnagyobb hibája, hogy tulajdonképpen egyáltalán nincs vízvételi lehetőség az egész úton, csak közvetlenül a rajt után, de hát azzal nem sokra megyünk. Elméletileg Sóskúton van bolt, de amikor én arra futottam, kora reggel még zárva volt.

Szóval nyáron nemigen érdemes erre elindulni, vagy annyi vízzel, amennyi kitart 25 kilométeren át. Az út jókora része egyébként is aszfalton, illetve nagyon napos mészkőgyepeken át vezet, tehát javasolt készülni a hőgutára.

De ettől függetlenül, mindent összevetve remek, és különleges izgalmakat tartogató instantokról van szó. Ritka az ilyen változatos útvonal, jól adagolt lejtő–emelkedő-arányokkal, erdővel, mezővel, gyeppel, látványos sziklákkal, kultúrtörténettel.

Azért a befutó környékén már nem bántam, hogy ezzel véget ért a Virtuális BSZM kihívásom. Két hét alatt négy etapban kétszáz kilométer futás, plusz az apró, a kisebb futások, meg a kirándulások a gyerekekkel, szóval simán összejött a kétszázötven kili… Na, ez nem nekem való. Tudom, hogy az Ultra Trail Hungaryhoz ez kell, sőt még ennél is több, valahogy el is vergődöm odáig közel ennyi heti futással, de az az igazság, hogy ennyi idősen már marha nehezen regenerálódok két ultra között. Úgyhogy jöjjön valami barátibb instant, hopp, már tudom is, hogy mi lesz az!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük