fbpx

Bükki kihívás 30

Bükki kihívás: az Őr-kő felé

Igazából nem akartam írni a Bükki kihívás 30-ról, elvégre ez mégiscsak egy terepfutóblog, és még soha nem tettem fel ide kirándulást, bármilyen kemény teljesítménytúra legyen is. Fontos megtartani a műfaji tisztaságot. Nem került fel ide az egy hónappal ezelőtti Budai-hegység Távoli Csúcsai sem, mivel azt tulajdonképpen végigsétáltuk, szemben mondjuk a két évvel ezelőtti versennyel, amit végigfutottam, ezért született is belőle poszt. De ez a mostani Bükki kihívás annyira jól sikerült, és akkora transzba ejtett minket – engem mindenképp –, hogy úgy döntöttem, mégis felteszem erre a blogra a beszámolót. Harmincegy kilométer a Déli-Bükk behavazott, sötétbe és ködbe burkolózó ösvényein, némi házi almapálinka hajtóanyaggal.

„Bízz az általad választott útban, és az megvéd téged. Ha sötétség borul is rád. De figyelned kell rá. Mindig figyelj rá.”

(The Witcher, S02E04)

Nagyon úgy fest, hogy ez lesz az utolsó Bükki kihívás – valahogy így fenyegette be a szervező az oltási igazolvány kötelezettsége miatt hőzöngőket még a nevezés napján, teljes joggal. Az számomra is felfoghatatlan, hogy miért a szevezőt kell izélgetni, amiért betart (és betartat) egy kötelező érvényű jogszabályt. Mondjuk én ezt már végignéztem egyszer, sok évvel ezelőtt, amikor az ugyanilyen hülye vendégek a dohányzási tilalom miatt hőzöngtek a kocsmákban és koncerttermekben.

Én egyébként különösebben nem bántam a igazolvány miatt megsértődők nevezés-visszamondásait, hiszen a Bükki kihívásra legendásan nehéz nevezni. Ez a túra körülbelül az Ultra Trail Hungaryvel és az Ultrabalatonnal versenyez a „Magyarország leggyorsabban betelő outdoor-eseménye” címért, nagyjából tíz perc alatt telik be a rajtlista. Idén legalább volt esély bekerülni a visszalépők helyére.

A Déli-Bükk varázsa

Így legalább volt esélyem újra átélni a Déli-Bükk varázsát. A Zemplén és a Tapolcai-medence mellett ez az a vidék, amelyet a legjobban szeretek Magyarországon. A Vöröskő-forrás, az Imó, a Fekete-len, a fennsík szélén meredeken leszakadó fantasztikus „kövek”, a monumentális bükkösök, és persze a karsztvizektől mélyre vágott völgyekben megbúvó kis „házak” (Samassa, Pes-kő és a többi) – ettl a bűvölettől nehéz szabadulni. A Tar-kőről lenézni a Déli-Bükk végtelenbe hullámzó dombvidékére, na, az tényleg olyan, mint egy LSD-trip.

Persze azt sejtettem, hogy egy éjszakai túrán viszonylag keveset látok majd ebből a horizontig nyúló, erdő borította tengerből, de annál jobban izgatott. Rengetegszer kirándultam már itt, meg futottam is a Bükki kilátások Fun Runján, aztén volt egy DNF-em a 66 kilométeres Hard távon. Na, gondoltam, most megnézzük úgy, hogy nem látunk semmit.

Megnézzük úgy, hogy nem látunk semmit: éjjel a Bél-kőnél
Megnézzük úgy, hogy nem látunk semmit: éjjel a Bél-kőnél

De mi történt a Felsőtárkány SC-vel?

A Déli-Bükk varázsához hozzátartozik a nemes egyszerűséggel „a Bükk kapujának” marketingelt Felsőtárkány is. Mindig nagy örömmel jövök vissza erre a hosszúra nyúló, két részre szakadt településre, amelynek az egyik fele, mint egy gleccsernyelv, úgy nyúlik ki Eger felé, a szélesen elterülő síkságra, a másik része meg egyre jobban beszorul a Tárkányi-patak szurdokába. Olyannyira nagy örömmel, hogy lehetőség szerint sosem mulasztok el egy jó hangulatú Felsőtárkány-meccset, főleg, hogy szerintem a tárkányi az ország egyik legszebb focipályája, amelynek lelátójáról nemcsak a hazai csapat brutális pressingjét lehet élvezni, hanem a döbbenetes kilátást a Pes-kő felé.

Annál szomorúbban nyugtáztam, hogy a Felsőtárkányt kizárták a Megye I-ből, amelyben eddig vitézkedett. De egyszerűen semmilyen infót nem sikerült szereznem, hogy miért. Főként azért volt nagyon fura a dolog, mert a csapat új pályája pár évvel ezelőtt készült el, ott terpeszkedik a falu közepén, közvetlenül a Faluház (egyben Bükki kihívás-versenyközpont) mögött, a tó és a nemzeti park bemutató-épülete, no meg a kisvasút végállomása mellett. Abban bíztam, hogy a Bükki kihíváson legalább választ kapok a csapatot illető kínzó kérdéseimre. Csalódnom kellett, de erről majd később.

Tél-e vagy tavasz

Gondoltam, nyomozásomat a versenyközpontban indítom, de aztán annyit szöszmötöltünk a szálláson (a frissen felújított Nyitott Kapu vendégházat mindenkinek ajánlom, szuper tulajjal, bár a csapat sorsáról ő sem tudott semmit), hogy éppen a délután öt órás rajtra estünk be a faluházba. Egy gyors adategyeztetés, és már loholnunk is kellett a többiek, azaz a harminc kilométeres távon indulók után.

A Bükki kihívás ugyanis háromtávos teljesítménytúra, 20, 30 és 45 kilométeren lehet rajtolni. A 45-ös, az már igazi kihívás, végigbolyong a Déli-Bükk kövein, felkíváncsiskodik az Istállós-kőre, és a nagy tekergésbe össze is hoz kétezer méter szintemelkedést. Mi most nem keménykedtünk, jó lesz nekünk a harmincas is, gondoltuk, nyolcszáz méter szinttel, kényelmesen, öregesen, úriasan.

Már csak azért is óvatoskodtunk, mert igazából fogalmunk sem volt, hogy milyen idő, és milyen terepviszonyok várnak minket. Én aránylag jól ismerem ezt a vidéket, és pontosan tudom, hogy milyen speciális meteorológiai helyzetben van ez a táj. Lent, a völgyekben megül a hideg, de a déli irányba leszaladó, napsütötte gerinceken átverősen meleg van, ugyanakkor fenn a fennsíkon még április közepén sem ritka az összefüggő hólepel. A Bükki kihívás „rokonrendezvényének”, a március elején megrendezett Bükki kilátások futóverseny-teljesítménytúrának nem véletlenül az a mottója, hogy „nem tudhatod, tél lesz-e vagy tavasz.

Hómóka

A január végi Bükki kihíváson egy dolog biztos: hogy tavasz nem lesz. Az csupán a kérdés, hogy nagyon hideg lesz-e vagy kicsit. Be is izzítottam túratársamat a lehető legrosszabbra; azért ilyentájt a fennsík peremén nem ritka az üvöltő szél, a tömörre fagyott hó, a farkasokról nem is beszélve ugyebár.

Ehhez képest az előrejelzés nagyon baráti viszonyokat ígért: éjfélre fagypont körüli hőmérsékletet, enyhe szelet, gyenge hóesést, amely óránként váltakozott a szemerkélő esővel. Nagyon erősen reménykedtem abban, hogy inkább a fagypont alatt lesz a hőmérséklet, mert a hóesés mínusz egyben azért sokkal jobb, mint az eső plusz egyben

Imáim végül meghallgatásra találtak – szinte másodpercre pontosan a rajt pillanatában kezdett el szállingózni a hó, és mire az első ellenőrzőpont, a Varróház fölött elkanyarodtunk a Nyírjes felé, ha nem is nagy pelyhekben, de viszonylag sűrűn kezdett esni. Itt még aránylag együtt volt a mezőny, csillámló gyöngysort húztak a völgyben a túrázók fejlámpái, amelyek vidám táncot jártak a mi fénycsóváinkban felszikrázó hópelyhek villanásaival.

Fényjáték a bükki éjszakában
Fényjáték a bükki éjszakában

Így érkeztünk meg a Guba-házhoz, ahol még nagyon vidámak voltak a fiatalok. A friss hóban barátságosan pislákoló mécsesek sora vezetett egyenesen a Bükki kihívás legfontosabb szolgáltatásához: a jó szívvel kínált almapálinkához. A kupicából merített bátorsággal eltöltekezve ugrottunk neki a legnehezebb szakasznak: a Homonna-tetőn és Galya-nyergen át, a Bél-kő mellett az Őr-kőre vezető ösvénynek.

Guba-házi tea
Guba-házi tea

Itt már elhalkult a szó, egyre széjjelebb szakadozik a mezőny. A futók már rég elszeleltek, a túrázók meg vérmérsékletükhöz és tüdőkapacitásukhoz igazítva kaptatnak felfelé a hóesésben. A mi beszélgetésünk is elakad, godolataimba merülve lépkedek felfelé. Fura, rég nem tapasztalt élmény ez: ha kirándulok, jórészt a gyerekeimmel teszem, olyankor meg nincs csöndes bandukolás az éjszakában. Ha meg egydül vagyok az erdőben, akkor jórészt futok, akkor egészen más mentális állapotban mozgok. Most is megpróbálok úgy tenni, mintha nem futva futnék, egészen elernyedve próbálom összerakni a minél gördülékenyebb, gazdaságosabb és harmonikusabb mozgást.

A Bükk peremén

Mire felérünk a fennsík peremére, egészen sűrűvé válik a hóesés. Az előrejelzés nem igazán ezt ígérte, direkt azért nem bakancsban jöttem, mert „hószállingózást” mondott a meteo, ez meg azért már elég messze van a szállingózástól. Lassan öt-hat centire hízik a hóréteg, ami pont elég ahhoz, hogy vidám csomókba gyűljön a túracipőmön, és gond nélkül beáztassa. De nem panaszkodom, egyrészt én választottam ezt, másrészt nagyon barátságos az idő, még itt, az Őr-kő kitett oldalában is alig van szél, alig vagyunk fagypont alatt. Igazán komfortos az idei Bükki kilátások, de pont ettől lesz akkora élmény.

Ahogy leereszkedünk az Őr-kőről, a déli hegyoldalban hirtelen még az a kevés szél is elül. Hirtelen elnémul az erdő, nem hallani már a a szél moraját, nincsenek madarak, állatok, teljes a csönd. Egészen megilletődve lépdelünk a hatalmas bükkök között, lámpáink fényében táncol az árnyékuk. Itt már teljesen szétszakad a mezőny, ketten ereszkedünk lefelé a ránk telepedő magányban. A hóesés is alábbhagy, mintha csak annyi lett volna a dolga, hogy finom fehér lepelbe borítsa a tájat, még egy utolsó fuvallattal búcsút int, és utunkra enged minket.

Szinte érzem, ahogy a Magas-Bükk elköszön tőlünk. Köszönöm, hogy itt voltatok, mondja, mi meg köszönjük neki, hogy ez egyszer ilyen barátságosan fogadott minket. Köszönjük a játékos, incselkedő szelet, az elénk szórt havat, a Pes-kő lápa megilletődötten járt, néma hegyoldalát.

Aztán lent, a fák között egyszer csak fény villan, ember rakta tűz barátságos narancssárgája. Ez már a Pes-kő-ház. Az útnak szinte vége, innen már lényegében nyolc kilométer autópálya vezet vissza Felsőtárkányba.

Felsőtárkányi befutó

Azt persze az itteni személyzet sem tudja, hogy mi történt a csapattal, hogy miért zárták ki a megyeegyből. Pedig az egyik pontőrnek még a fia is a tárkányi utánpótlás-keret tagja volt. Kezdem magam egyre jobban Dale Coopernek érezni, aki a sejtelmes, sötétlő erdőben próbál fényt (FÉNYT!) deríteni Twin Peaks misztikus titkára.

Ha nem is erőltett menetben, de gyors tempóban érünk vissza a rajtközpontba, ahol már óriási a nyüzsgés. Hármonegyed tizenkettő, most lehet itt a legnagyobb tömeg, ahogy a jól elosztott rajtidőpontoknak köszönhetően nagyjából egyszerre ér vissza mindhárom táv középmezőnye. Felvesszük a jól megérdemelt póló-kitűző kombót, felmarkoljuk jussunkat a már jócskán megtépázott, elég zilált svédasztalról. Én még a verseny borát is megkóstolom, és márka említése nélkül óva intek mindenkit ugyanettől. Nagyon durva volt.

De mi lett a csapattal?

Másnap délelőtt betévedünk a faluház előtti vegyesboltba. Jól emlékeztem: az itteni néni hihetetlen jó fej, és igazi falusi boltoshoz méltón mindent tud. (Túratárasam már amiatt aggódott, hogy be kell ülnünk egy igazításra a fodrászhoz, hogy megtudjuk, mi történt a csapattal.) A boltos néni előbb gondosan kimér nekünk egy eszpresszót meg egy tejeskávét összesen kétszáztíz forintért (!), barátságosan lebasz minket, hogy milyen kákabélüek vagyunk, hogy alig veszünk péksütit, aztén elárulja a nagy titkot: a Felsőtárkány SE tönkrement, a játékosokat szélnek eresztették. A Heves megye I. biztos középmezőnyéhez tartozó csapat – döbbenet, de egykor Détári Döme is volt itt sportigazgató! – tavaly már kieső helyre csúszott, idén már el sem indult. Az ificsapat még megvan, de most megnéztem, tizennégy meccsből tizennégy vereséggel, mínusz 144-es gólaránnyal (!) tökutolsó a tabellán.

De hát pár éve készült el ez a csilli-villi pálya – mondom/kérdezem. A néni csak legyint, lemodóan biccent egyet a fejével de ebben a legyintésben-biccentésben minden benne van: a magyar foci összes nyomora, az értelmetlenül elköltött pénzek, a szakmai munka totális csődje. Én még láttam a felsőtárkányi U19-et, amikor 17:0-ra tépték szét a Borsodnádasdot; a felnőtt csapat 3:1-re nyert az ország egyik legszebb fekvésű, tényleg látványosan felújított pályáján.

Három évvel később már nincs csapat, amelyik a pályán játsszon.

De ettől függetlenül Felsőtárkány igazi sportközpont: a terepversenyeken és teljesítménytúrákon túl ott van a frissen megépített via ferrata a szurdok sziklafalán. Negyvenmillióból készült, és abban biztos vagyok, hogy még így is csak a tizede lehetett a focipálya árának. Úgyhogy gyertek outdoor-bulizni Felsőtárkányba – én március elején biztos visszajövök a Bükki kilátásokra.

És azt is remélem, hogy a Bükki kihívás szervezői nem tartják be fenyegetésüket. Pár hülye hőzöngő miatt kár lenne ezért a fantasztikus tejesítménytúráért.

Kiazmus

Kiazmus

Műkedvelő terepfutó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook
RSS
Strava