#079 UTH Szentendre Trail | 2019.06.09.

Pünkösdi királyság

Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,
az éj meleg s már perzselő a reggel,
bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,
s ritkán találunk hűvös árnyra már.
(Kosztolányi Dezső: Pünkösd)

Szentendre a magyar Chamonix – nagyjából ez járt a fejemben, amikor átvágtam a főtéren és rákanyarodtam a célba vezető kordonokra. Barátságos kisváros, hangulatos, szűk utcák, csak éppen a Bossons-gleccser, az Aiguille Verte vagy a Brévent helyett a Nagy-Csikóvár, a Vöröskő vagy a Kő-hegy kandikál be a szűk utcákba. Négyezresek helyett négyszázasok, de ahogy a Terepfutas.hu önkéntesek szívből jövő, lelkes ovációja átragad a szuvenírvadász japán és holland turistákra, a Fő téren átfutva az ember a Világ Legnagyobb Sportolójának érzi magát. Még akkor is, ha a nem a tényleg súlyos ultrán vagy a Szentlászló Trailen, hanem a viszonylag rövid Szentendre Trailen indult, és nem a dobogóért, hanem a szintidővel küzdött. Nagyon ravasz szervezői trükk ez a tapsviharos befutó a kirakatváros közepén: akkora érzelmi löketet ad, hogy emocionális impulzusvásárlóként azonnal fizetném a jövő évi verseny nevezési díját. Ami meg a befutó előtt történt: 54 kilométer euforikus vitorlázás hazai pályán, a Visegrádi-hegység barátságos völgyeiben és kanyargó gerincein.

“#079 UTH Szentendre Trail | 2019.06.09.” bővebben

#068 Mátrabérc Trail | 2019.04.20.

Vergődésben nyomorultul az ország legszebb gerincútján

Kimondhatatlan fájdalom gyűlt össze bennem. Könnyekben akart kitörni, de roppant erőfeszítéssel visszatartottam a könnyek árját; szemeim szárazak maradtak, s én e vergődésben igen nyomorultul éreztem magamat.
(Augustinus: Vallomások)

Ha van teljesítménytúra-terepfutóverseny, amelyet a krónikások joggal illetnek az általában rém elcsépelt „klasszikus”, vagy „legendás” jelzőkkel, hát a Mátrabérc biztosan az. Ide mindig ünnep jönni, és nem volt kérdés, hogy viszonylag rövid terepfutó-karrierem egyik kitüntetett pillanata lesz, amikor a bakancsot futócipőre cserélve végre trailként vághatok neki a Mátra-gerincnek. Azt hittem, euforikus örömfutás lesz, repülve bele szeretett hegyeim és Magyarország leglátványosabb gerincútjának varázsába. Ehelyett első futós Mátrabérc Trailem maga volt a földi pokol, a véget nem érő senyvedés, a Megtestesült Demotiváció, a bármelyik-pillanatban-feladás hívogató kísértése. Nagyon különleges és tanulságos tapasztalat volt: eddigi terepfutó-versenyeim mindegyike felszabadult, lelazult, endorfin-mámorban végigszaladt trail volt. Most viszont szinte végig kegyetlen, fogcsikorgató küzdelem a kilométerekért, helyenként a lépésekért. Hogyan alakult így? Megpróbálom összerakni.

“#068 Mátrabérc Trail | 2019.04.20.” bővebben