A Csúcs-hegy oldalában

#145 Panoráma-kör-Csúcs-hegy #001

2019 évértékelő, mert ilyen is kell

1 Comment

Az év első futása. A kötelező évértékelő. Amilyenre ez sikerül, olyan lesz az egész év. Bárhogy is van, rohadtul nem akaródzott elindulni, aztán fenn a Csúcs-hegy oldalában, a lámpa táncoló fénykörébe futva, a saját zihálásomat hallgatva egyszer csak rámtört, hogy mennyire kurvára imádom ezt a terepfutkározósdit. Ha csak ennyi hozadéka volt 2019-nek, már megérte, de azért nézzük a részleteket!

Mi volt tavaly?

Hát először is: ez volt az első teljes évem. Az első, amit az elejétől a végéig futással töltöttem. Van némi összehasonlítási alapom, de a tavalyi évértékelő csak egy fél évről –vagy annál is rövidebb időről – szólt. 2018. június 20-án kezdtem el futni, és hát érdemes összevetni, hogy mi változott idén, vagyis hát tavaly, tehát 2019-ben, na.

Futottam összesen 106 darabot.

Ez az előző fél év 38 futásához képest jelentős előrelépés. 2018-ban átlagosan nagyjából ötnaponta futottam (persze ez kissé aránytalanul oszlott el, hiszen voltak hónapok, amikor semmi). Tavaly ez már felkúszott átlagosan háromnapos sűrűségre, bár nagy semmik akkor is voltak, például dicstelen Bükkös kör-kísérletem, bokaficamom után.

Futottam öszesen 1796 kilométert.

Ez amolyan erős közepes. Ezernyolcszáz kili egy év alatt nem rossz amatőr-teljesítmény. Ám a kitűzött célokhoz képest (ezekről majd később) mindenképp nagyon kevés. Ugyanakkor megnézve a tavalyi célokról szóló posztot, tulajdonképpen még túl is teljesítettem az akkor tervezett 1500 kilométert.

Eltöltöttem futással 205 órát és 26 percet.

Na, ez átváltva kb. nyolc és fél nap. Több mint egy hét. Sok? Kevés? Fene tudja, különösebben nagy tempó-terveim sosem voltak, meg ha figyelembe vesszük, hogy ebben benne van az Ultrabalaton egyben 20 órája is (oké, ott a zöm azért biciklizéssel telt), akkor azért nem olyan sok. De ha figyelembe vesszük, hogy ezt a sok időt a gyerektől-családtól és hasonlóktól vettem el, illetve ebben nincs benne a versenyekre oda-visszautazás és egyéb holtidő, akkor azért viszonylag sok.

Összeszedtem 54 613 méter szintet.

Na, ez az egyetlen, amivel maradéktalanul elégedett vagyok. Tavaly kitűztem a heti ezres átlag célt. Bevallom, akkor kicsit irreálisnak tűnt a dolog, de végül is sikerrel teljesült. Ez amolyan igazi terepfutós vállás, benne van hegymászó-teljesítménytúrázó múltam is, úgyhogy ez okés.

Egy átlagos futásom 16,9 km volt, 515 méter szinttel, és 1 óra 56 perc alatt tettem meg. Átlagtempó: 6,86 perc/km.

Ez mondjuk a tavalyi tört-évhez képest annyit jelent, hogy futásonként átlagosan 2,3 kilométerrel és 86 méter szinttel futottam többet. Cserébe mindezt átlagosan 0,32 perc/km-rel, tehát kilométerenként 19 másodperccel lassabban. Jelent ez valamit? A céltalan számolgatás jólesően értelmetlen időtöltésén kívül nem sokat.

Leghosszabb futás: Mátrabérc trail, 54 km. Egyben ez volt a legtöbb szint is: 2800 méter.

Ahhoz képest, hogy tavaly nagyon úgy nézett ki, hogy elindulok az ultratávok felé, végül két darab ötven fölötti futás (Mátrabérc, UTH Szentendre trail) sikerült. Ezekkel együtt hét maraton vagy a fölötti táv volt 2018-ban, ideszámítva az Ultrabalatont is. (Erdetileg nagyjából havi egyet, tehát összesen tíz-tizenkettőt terveztem.) Ezekkel együtt 33 félmaratoni vagy annál hosszabb távot futottam.

Legnagyobb élmény.

Mindezzel együtt nyugodtan mondhatom, hogy a legnagyobb élmény egy ultra-jellegű futás, az Ultrabalaton volt. Ez a húszórás futós-kerékpáros teljesítés (42 kilométer futás, 180 kilométer kerékpár) a maga intenzív hullámzásával, „Balatonságával”, időjárásnak-kitettségével tényleg hatalmas benyomást gyakorolt rám, és csak elmélyítette az ilyen próbák iránti vágyakozásomat.

A másik nagy élmény a SUHANJ! 6 volt, erről itt írtam bővebben.

A harmadik nagy élmény: megtapasztalni, hogy milyen erőt ad a futás. Súlyos, kaotikus év volt. Májusban meghalt az anyám, aztán az apám lett egészen felfoghatatlanul beteg, meg a családi és szakmai sújtások, amelyek most nem férnek el itt. De kemény volt, az biztos…

Nem tudom, hogy a futás nélkül hogyan jöttem volna ki ebből az egészből. Az biztos, hogy ezek a nagy szaladások, az erdő, az összefonódás az úttal, a természettel, a kiazmus, a hosszú futások elképesztően hatékony terápiája rengeteget segítettek.

Hol tartok most?

Mivel az első teljes év csak megerősített abban, hogy semmiféle teljesítménykényszert nem viselek el a futásban, ezért aztán azt sem tudom pontosan, hogy hol tartok. Bár tavaly óta beszereztem egy futóórát, pontosabban egy mászóórát, hiszen a kedves Suunto Traverse-em például egyáltalán nem mér pulzust, ezt alapvetően csak navigációra használom, és a legkevésbé sem állapotfelmérése vagy edzéstervezésre.

A terepfutásban továbbra is a nem mérhetőséget szeretem. Bár sokszor futom nagyjából ugyanazokat a köröket, egészen pontosan a Panoráma kört, nemigen hasonlítgatom és méricskélem futásaimat.

Ez persze nem jelenti azt, hogy eszetlen sudribunkó módjára futok. Különösen kijózanító volt júniusi sérülésem – szinte napra pontosan egy év futás után szedtem össze a bokaficamot… Pusztán az ébresztett kételyeket, hogy ez már sokadik bokaficamom volt, ugyanazon a lábamon, de az előzőeket egyáltalán nem futásból szedtem össze. Ettől függetlenül világossá vált, hogy ésszel kell futni, megfontoltan építkezni, betartani a fokozatosságot, nem vállalni értelmetlen kockázatokat és megterheléseket.

Rengeteg nyújtás és a lehető legnagyobb változatosság – nagyjából erre a receptre álltam át a ficam után, és működni látszik a dolog. Hosszú, lassú porzskálások váltakoznak gyors, zúzós intervalokkal, szórakoztató fartlekekkel, rekortános fokozókkal. Nincs nagy tudomány mögötte, nem is különösebben szeretnék mögé nagy tudományt. Ez egy hobbi, ami a vártnál jobban beütött. Minél inkább túlgondolja az ember – nem a szellemiségét, azt nem lehet eléggé túlgondolni, hanem az edzés-teljesítmény részét –, annál érdektelenebb lesz.

Mi lesz jövőre?

No, nézzük!

Nevezések.

Hát igen, a nevezések eléggé meghatározzák az irányokat. Mindenekelőtt a legfontosabb, az Ultra Trail Hungary pünkösdkor. Nem cicóztam, itt már a 112 kilométeres királytávra neveztem, és ez alapvetően befolyásolja az év első felét. Sok nagy futás, nagyjából ezek a tervek, a „felkészülésnek” nyilván része lesz a Bükki kilátások Hard (azaz 66 kilométeres) távja, a Mátrabérc, meg aztán megint az Ultrabalaton, mert az nem maradhat ki. Egyelőre ezeket látom, illetve egy csodásnak ígérkező tátrai versenyt, a Tatry Running Tourt. És persze mindjárt, most hétvégén nagy vágyamat, a Budai-hegység Távoli Csúcsait, ezt a szuper téli túlélőfutást!

Edzések.

Továbbra sem szeretném túlbonyolítani a dolgot. Ugyanakkor ezeket a versenyeket már nem lehet félvállról venni, egy 112 kilométeres UTH tiszteletet és felkészültséget követelő erőpróba, még úgy is, hogy a mezőny harmadik harmadába várom magam. (Nem is beszélve a távlati tervekről, amelyekről nem véletlenül nem is beszélünk!)

Edzőt, pulzusmérést, meg ilyesmiket továbbra sem óhajtok. Közel ötvenévesen már egyáltalán nem szeretném, hogy bárki is megmondja, mit csináljak, főleg ha félő, hogy olyasmit mond, amit egyáltalán nem akarok csinálni.

Másfél évnyi futótapasztalat nem olyna rengeteg idő, de azért életem során elég sokat edzettem mindenféle mást – főleg állóképességi sportokat –, hogy azért valami halvány fogalmam legyen az egészről. Kitaláltam hát egy ciklikus rendszert, négyhetes ciklusokkal, fokozódó terheléssel,  változatos edzésekkel, négyhetenként regenerációs szakasszal… Egyszerű, de legalább józanul kivitelezhető koncepció. És hát így lett a következő a megfejtés:

  1. Heti távban: eleinte három, aztán négy futás, heti 40 kilométerrel kezdve, aztán fokozatosan, ciklusról ciklusra feltolni 90-100-ra, kb. 5-6 hónap alatt. Egészen pontosan 5 hónap alatt, hiszen ez voltaképpen egy edzésterv az UTH-ra. Hétvégenként minimum félmaraton, aztán pár ciklus után már maraton.
  2. Heti szintben: ezer méter. Megszoktam, szeretem.
  3. Heti egy, azaz 2020-ban nagyjából 50 darab félmaraton. Ez jócskán megcsúszott tavaly, nagyjából 30-32 félmaratoni vagy annál hosszabb távot futottam.
  4. Havi egy, de legalább 10 darab maraton, vagy annál hosszabb. Hát, ez csak versenyekből összejön – igazából úgy szép az, ha ezek mind versenyeken vannak. A távlati célokhoz ez a minimumcél, a szűk keresztmetszet igazából az idő. Meglátjuk.

Így lesz az összesített terv olyan 2000-2200 kilométer az évre, 50 ezer méter szinttel, 50 félmaratonnal, 10 (ultra)maratonnal. És persze mindenfajta élvezettel, amit a terepfutás és a természet adni tud.

Hát, ilyesmiken töprengtem ezen a vaksötét januári estén, a Csúcs-hegy oldalában. Ja, és ma 100 éve született Isaac Asimov.

Hozzászólás: “#145 Panoráma-kör-Csúcs-hegy #001

  1. […] semmi sem sikerült. Elővettem a tavalyi évértékelőt, annak a végén szerepelt pár idei terv, és hát lesújtó a végeredmény. Magyarázkodhatnék […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük