#119 Rókás kör #003

Harmadszor, ezúttal három óra alatt

Ohio 1966

Nem kellett sokáig várni. Kevesebb mint egy hónapja fordultam rá másodszor a Rókás körre, akkor a futó szintidő teljesítés ügyében. Amikor először erre jártam, még hó borította tájat, akkor csak a túrázó szintidőre gondolhattam, aztán október elején meglett az egyébként elég szűkmarkúan mért futó szintidő is. De már akkor világos volt, hogy ezt a derék 28 kilométert, különösen nappal, azért nem lehetetlen három órán belül teljesíteni, még a magamfajta vénembernek sem. Ezért aztán visszajöttem, ezen a napfényes novemberi vasárnapon, nem mellékesen mindenszentek ünnepén. Rókás kör három órán belül.

Járt út

Tulajdonképpen nagyon meglepő, hogy pusztán egy út jártsága mennyit gyorsít az emberen. Egy hónapja – igaz, jórészt vaksötétben – több mint húsz percet tévelyegtem az erdőben, különösen Sicambria környékén… Mondjuk még mindig kevesebbet, mint amennyit az Attila városát kutatók tévelyegnek ugyanitt a történelem útvesztőjében.

Az útvonal friss élménye elképesztően felgyorsított. Nem kellett tökölni és töprengeni az elágazásoknál, könnyen lehetett venni az út leghomályosabb részét, a Budakalász feletti-Kevélyek alatt jelzetlen ösvényt.

Ennél még többet jelentett talán, hogy pontosan be tudtam osztani az erőmet. Sosem szoktam túl sokat tervezni – félreértés ne essék, tervezni szoktam, csak túl sokat tervezni nem, azért a terepfutás nem agysebészet, viszonylag kevés változót kell uralni a sikerhez. Ha süt a nap, nincs túl meleg, nincs nagy sár és iszol rendesen, akkor  józanul kitűzött célokat nem nehéz elérni.

A Majdán-nyereg felé a piroson
A Majdán-nyereg felé a piroson

Harc az órával

Meg hát ilyet nagyon ritkán, igazábó sosem csinálok – tehát hogy időre futok. A Rókás körön is csak azért ütött szöget a fejembe a dolog, mert olyan szűkre van mérve a futó szintidő (3:32 férfiaknak, nőknek valamivel több), hogy a magamfajta közepes(en gyenge) képességű futó óhatatlanul a szintidőre és nem a futás örömére koncentrál.

A közepes(en gyenge) képességű terepfutó ahhoz van szokva, hogy van egy végtelenül nagyvonalú szintidő, amely kényelmes élményfutást biztosít. A Rókás kör nagyon más, ott azért feszült teperés van a szintidőért.

Egyetlen más instant trailen eszembe sem jutna időfaktorhoz kötni a teljesítést… itt valahogy izgalmas kihívásnak tűnt három óra alá szorítani a teljesítést.

Novemberi fények

A dologhoz sokat hozzátett a fantasztikus, szikrázó idő. A vénasszonyok nyarának utolsó pillanatai, a csodás őszi erdő, a talpam alatt ruganyos rekortánná transzformálódó friss, első idei avar. A Rókás kör egyik csúcspontja az a pillanat, amikor a Kevélyek délnyugati lábánál húzódó végtelen futásból egyszer csak kibukkanunk a Teve-szikla szürreális dolomit-formációjához. A sárgásfehér sziklák vakítóan szikráznak a fényben, erős kontrasztban a barnásvörösen izzó tájjal… ez az egyik legszebb látvány Budapest környékén.

A Teve-szikla őszi díszben
A Teve-szikla őszi díszben

Ugyanígy ragyog a Róka-hegyi-kőfejtő katlana a délelőtti napsütésben. Az idő azért harapós, mégiscsak november van. A Rókás kör egyik különleges jellegzetessége, egyben legnagyobb előnye, hogy bárhol el lehet kezdeni, nincs előre rögzített rajt- és célpont. Én mindig a Róka-hegyet választom, mert… mert igazából nincs racionális magyarázata, egyszerűen annyira jó elindulni és visszaérkezni szeretett, sokat mászott kőfejtőmből és -be.

Róka-hegy
Róka-hegy

Az útvonalról, a futásról már sokat írtam korábban, különösebb újdonság vagy meglepetés nincs. Legfeljebb annyi, hogy a célul kitűzött teljesítés egy nagyon ökonomikus, kiszámított futást kényszerít rám. Tudom, hogy nagyjából ennyit tudok, az én háromórás teljesítésembe nem fér bele túl sok lazsálás, nincs benne túl sok tartalék. Nem kell szétfutni az agyamat, de észnél kell lenni.

2:58:57 lesz a vége, egy perc maradt benne. Erre nem lehetek különösebben büszke. Amire büszke vagyok, hogy már az utolsó ellenőrzőpontnál, jó 7 kilométerrel a cél előtt már biztosan tudtam, hogy meglesz.

A jól kiszámtott, pont határon táncolás örömével tolom az utolsó pár száz métert, Üröm határában. Tudom, hogy még hátra van egy rövid kaparás a kőfejtő oldalában, de biztos vagyok benne, hogy menni fog. Nem hagytam benne sokat, de ezt a keveset tervezetten hagytam benne… Ekkora örömmel még nem teljesítettem Rókás kört.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük