#108 Rókás kör #002

Visszatérés a futó szintindőért, Suunto órateszttel

A Teve-szikla

Ahogy gyűlnek a kilométerek, úgy gyűlnek az adósságok. Szaporodnak az instant trailek Budapest környékén, ahogy még az év elején megjósoltam, és azt a jóslatot éppen egy Rókás kör-próbálkozás beszámolójában tettem meg. A kör indulásakor, még januárban én voltam az első sikeres teljesítő (előttem indult és beért ugyan egy túrázó társaság, de kifutottak a szintidőből), de akkor a mostoha viszonyok, a lábszárközépig érő hó, meg a lefagyott ösvények csak teljesítménytúrázó szintidőt engedtek. Azért a januári teszt-teljesítésért kaptam három – máig fel nem használt – indulási kreditet. Hónapok óta tartoztam már magamnak a futó szintidő (29 kilométer, 03:33:00) teljesítésével, nosza, egy hirtelen ötlettől vezérelt gyors nevezés után már ott is álltam hajnali ötkor a vaksötét éjszakában a Róka-hegyi kőfejtő peremén.

Annyi újítást tettem a dologba, hogy felturbóztam a navigációs eszköztárat. Januárról halványan emlékeztem ugyan az útvonalra, de ezek az emlékek jóformán arra korlátozódtak, hogy marha könnyű eltévedni, különösen sötétben, különösen Budakalász fölött, Sicambria jelzetlen ösvényein. Aztán a rajt előtti napon egyszer csak elém került egy hirdetés, hogy a lakásunktól pontosan másfél percre lévő „óbudai” Nyúlcipőbolt (pedig ez nem Óbuda, hanem a legkeményebb Újlak, ha már navigációról van szó) simán kölcsönad tesztelésre egy Suunto 5-öt. Nem vagyok egy nagy sportórabuzi, igazából sosem volt a karomon semmi ilyesmi, de ha már vaksötétben kell kavarognom valahol a Nagy-Kevély oldalában, akkor hátha segít. Nosza, gyorsan ki is vettem az órát a kölcsönzőből, kicsit bűvöltem a futást megelőző este, hogy legalább minimálisan tisztában legyek a működésével. Elárulhatom, felkészültségemnek ezen a szánalmasan alacsony szintjén nem sokat segített, de ez legkevésbé az óra hibája volt.

A meglepően kézreálló és logikus (azaz a magamfajta véramatőr számára is az első pillanatban egyértelmű és egyszerűen kezelhető) menürendszerrel ellátott Suuntónak csak egy hibáját sikerült kitesztelnem. A számlapvilágításnak mindössze két állása van: vagy be van kapcsolva, és folyton ég, kellőképp merítve ezzel az akkut, vagy ki van kapcsolva és akkor kézzel kell bekapcsolni. Hiába van benne gyorsulásmérő, meg giroszkóp, karlendítéssel nem lehet bekapcsolni a számlapfényt. Ez aztán marhára kényelmetlenné teszi a sötétben futást: ha nem akarod az akkuzabáló számlapfényt égve hagyni, akkor folyton át kell nyúlkálnod a jobb kezeddel a tested előtt, hogy megnyomd a gombot, ami futás közben nem a legkényelmesebb megoldás.

De ettől eltekintve remekül szolgált, rezgett, pittyegett, mutatta a tempót meg mérte a pulzust és csinált egy csomó ehhez hasonló, általam tök fölöslegesnek és rendkívül idegesítőnek érzett dolgot. Engem elsősorban a navigációs lehetőségei érdekeltek, le is húztam rá a gpx tracket, de meg kell mondjam, így az első randevún még izzott közöttünk az erotikus szenvedély. Oké, a GPS-jelet többé-kevésbé biztosan fogta, de a waypointokat egyáltalán nem érzékelte és jelezte, attól az irányt jelző kis monokróm szálkától meg aztán nyugodtan eltévedhettem volna bárhol, ahol a telefonom csilli-villi, mindentudó Locus Pro-jával eltévedek. Ha az ember végzetesen el tud kavarni egy látványos, ötdolláros alkalmazással, akkor minek vegyen százezerér’ eszközt ugyanerre a célra?

A budakalászi kálvária hajnalban
A budakalászi kálvária hajnalban

El is kavartam. Óra, telefon egyre ment, szégyenszemre már Békásmegyer fölött, a Kopasz-domb ellenőrzőpontot alig találtam meg, legalább tíz percig búvárkodtam a susnyásban, mire elém bukkant a checkpointként szolgáló kereszt. Ekkor még nem volt hat óra, előtte a kalászi kálvária is furcsán ragyogott a hajnali ködben.

Ha már itt elkavarok, mi lesz még Sicambriánál, gondoltam nem kevés öniróniával, mások Attila jelzetlen sírját nem találják ott évek, évtizedek óta, én meg azt a nyomorult jelzetlen ösvényt nem fogom, amelyen egyébként már futottam is.

És pontosan így is történt, totál elkavartam a sötétben, magától értetődő természetességgel futottam el az ellenőrzőpont mellett, hogy megint jó tíz percet bóklásszak a tölgyesben, másfél-két méter mély szakadékok (romok?) között, amíg telefonom végre befogta a jelet.

Innentől hajtanom kellett már rendesen, az elvesztegetett húsz perc éppen nem volt annyi, amennyitől el kellett volna engednem a futó szintidőt, de éppen annyi volt, hogy neccesen izgalmassá tegye a hátralévő futást.

A Rókás kör egyik jellegzetessége, hogy hosszú, nagyon gyors, jól futható szakaszokból áll, két nagyobb emelkedővel. Az egyik itt van, Sicambria után, fel, a Nagy-Kevély alá, ahol aztán elszintez a Kevély-nyeregig, onnan meg meredeken szakad le a Majdán-nyereg ellenőrzőpontjához.

Télen erre futva már elengedtem a szintidőt, beiktattam mindkét Kevély-csúcsot az útba, és a lefutás a térdig érő hóban a Kis-Kevélyről legszebb futóélményeim közé tartozik. (De erre vezetett például a tavalyi Intersport Terepfutás is.) Most ilyen mókákra nem volt idő, a Nagy-Kevély alatt közben szépen rám is virradt, innentől meg már eltéveszthetetlen az út. A Majdán-nyeregtől egészen Pilisborosjenőig széles erdészeti highway-en lehet csapatni, csak a Teve-szikla szépséges dolomitformációja állítja meg a szintidővel küzdő sportembert.

A Kevélyek a Teve-sziklától
A Kevélyek a Teve-sziklától

A Rókás kör másik jellegzetessége ugyanis a többé-kevésbé szigorú szintidő: nincs meghatározott útvonal, csak meghatározott pontérintés-sorrend. A pontok között a legracionálisabb útvonal 28-29 kilométer körül van, erre adnak a férfiaknak 3 óra 33 percet, a nőknek 4 óra 16 percet. Ha kicsúszol, átkerülsz a teljesítménytúrázó szekcióba, ott 7, illetve 8 és fél óra van a teljesítésre, ha az se megy, akkor átkerülsz a kiránduló szekcióba, itt olyan 12-14 óra közötti idővel kell teljesíteni.

A szintidő tehát elég szigorú, a férfiaknak kb. 7,3 perc/km-es tempóval kell futniuk, ami persze nem teljesíthetetlen, de azért van a 28 kilométerben 700 méter szint, így aztán végig ott az emberben a kellemesen bizsergető izgalom, amely más instant köröknél nincs meg. (Vagy legalábbis a magamfajta vénembernél, akinek még ez a 3:33 is kihívást jelent.)

A Róka-hegyi kőfejtő a célból
A Róka-hegyi kőfejtő a célból

Még szerencse, hogy a Rókás kör végefelé – legalábbis onnan a végefelé, ahonnan én indultam, tehát a Róka-hegyi kőfejtőből – van egy villámgyorsan futható aszfaltos szakasz, az Ürömre bevezető műúton. Máskor nem szoktam örülni aszfaltnak, különösen egy terepet ígérő instant trailen, most viszont nagyon boldog voltam. Jól meg lehetett itt húzni, meg is kellett, mert emlékeztem, hogy Üröm fölött azért még vár egy kis kaptató.

Aztán a végére egy kicsit ki is engedhettem, mikor felfelé kapartam a kőfejtő oldalában és szindtam a szervezőket, hogy ilyen hülye helyre rakták a csekkpontot. 3:25:50 lett a vége, azaz kb. 7 perc 50 másodpercet, pont még egy átlagsebességgel megtett kilométert hagytam benne biztonsági tartalékként. Ritkán szoktam fotózkodni futások, különösen magányosan megtett istant trailek alatt-után, de most olyan elégedett voltam, hogy lőttem egy képet szeretett kőfejtőmben, ahová oly sok szép mászóemlék fűz.

Befutó után a Róka-hegyi kőfejtőben
Befutó után a Róka-hegyi kőfejtőben

Hazafelé a HÉV-en aztán számolgatni kezdtem, és rájöttem, hogy a hajnali sötétben kavarások nélkül simán meglenne a 3 órán belüli teljesítés. Van még ingyen indulási kreditem, nem kérdéses, hogy hamar visszajövök a Rókás körre!

A Suuntót meg, fájó szívvel bár, de elengedtem, nem igazán van nekem szükségem ilyesmire, visszakerült a Lajos utcai Nyúlcipőboltba, ahol várja boldog tulajdonosát.

Olvass többet

“#108 Rókás kör #002” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük