A múlt heti Mókus kör-teljesítés után jöttem rá, hogy nekem tulajdonképpen van egy rég beragadt Vérmókus-nevezésem is. Még tavaly neveztem rá valamikor, talán rögtön az indulása után, de valahogy sosem akaródzott ötven kilométert futni. Aztán most, hogy eléggé a magasba szökött (vagy hát nem tudom, mennyire sok a heti 90-100, nekem biztos, hogy az) a heti kötelező edzéskilométerek száma, nehéz úgy megoldani a dolgot, hogy ne legyen benne legalább egy maraton vagy afölötti táv. Viszont ha már maraton, akkor legyen valami maradandó is, ezért aztán rákaptam az instant trailekre.
A Vérmókus
A Vérmókus kör nem más, mint a RUNaway csapat klasszikus Mókus körének nagytestvére. Nevéhez méltón harapós, veszélyes jószág, 50 kilométer 1600 méter szinttel. Kegyetlen ragadozó, aki kisgömböcként habzsolja magába a Budai-hegység legmagasabb csúcsait, a Nagy-Kopaszt, a Kutya-hegyet, a Nagy-Szénást, a Hármashatár-hegyet, a Hárs-hegyet – igazából csak a János-hegy hiányzik belől érthetetlenül, hiszen nyugodtan vezethették volna erre is az utat, 1-2 kilométerrel lenne több, viszont mennyivel teljesebb!
Mondjuk teljes ez így is, a nagyszerű vonalvezetés végigvisz a Budai-hegység legjobb részein, és ami még ennél is jobb: olyan ügyesen kacskaringózik el a települések között, hogy szinte alig van benne aszfalt. Ez pedig nem kis szó jókora részt nagyvárosban haladó instant trailen.
RUNawayékról sokat írtam már, számtalan remek versenyt és instantot pakotak már össze. Én is jó pár útjukon indultam, a Mókus kört például ötödször futottam le a múlt héten. Tulajdonképpen – bevallhatom – a mostani Vermókus-indulás apropója is ez volt: az ötödik Mókus-teljesítésért ugyanis aranyérem jár. Ennek módja a következő: az öt közül valamelyik érmet be kell cserélni. Mindennek tetejébe három teljesítésért valami menő, de legalábbis exkluzív póló jár, azt sem vettem még át… és hogy még erősebb legyen az indok, még tavaly futottam le látványos városi körüket, a Runapest 15 kilométeres, „nyuszis” verzióját. Azért sem vettem át még az érmemet.
Gondoltam hát egyet, és írtam a szervező házaspárnak, hogy ezen a derűs szombaton nekivágok a Vérmókusnak. Reggel hatkor terveztem a rajtot, a múltkori után jól bevált hétórás teljesítést tervezve nagyjából 13 és 13:30 között érek be a Szépjuhásznéhoz, ha van kedvük és idejük, járjanak arra, hozzák a szajrét.
Hűvös távolságtartás
Mondjuk a reggel hatos rajt alapján boztos voltam benne, hogy nem jönnek ki, mert – így a tél utolsó napján – kegyetlen hideg volt. A parkoló fagyott tócsáin kezdtem a futásomat, metsző szélben, bár szikrázó időben. A Petneházy-rét is dérben ragyogott a napfelkeltében.
Bár az első 8-10 kilométeren felfelé futottam, mégis majd’ megfagytam (a Vérmókus egy idő után „kicsekkol” a Mókus körből, ott, ahol ez utóbbi lekanyarodik Nagykovácsi felé, az előbbi ráfordul a Budai Trailről is ismert piros háromszögre).
Közvetlenül a Nagy-Kopasz alatt kezdek csak kiemelegedni, és ezután jön az a szakasz, ami miatt igazán megéri a Vérmókus. Hol széles, hol keskenyebb erdészeti utakon futok, jobbára szintező vagy enyhén lejtő ösvényeken, az erdő csak húz befelé, kanyargó útjain…
Aztán a Zsíros-hegynél jön kedvenc titkos ösvényem, ami annyira titkos, hogy még a Cartographia is lehagyta Budai-hegység térképéről. Pedig ez egy csodás jelzetlen szekérút pihepuha tűleveles gerincen. Egyébként nem vagyok nagy rajongója a fenyőknek itt a Budaiban, de ezen a részen megengedőbb vagyok, egészen kárpáti a hangulat, ahogy odaérek a bűbájos Ilona-lakhoz.
A Cartographia tulajdonképpen az egész területet lehagyta, turistajelzések sem igen vezetnek erre, ezért aztán nagyon keveset járt a hegységnek ez a része. Pedig nagyon látványosak ezek a nyugatra meredeken letörő dolomitos sziklagyepek, a beléjük vágódó szurdokszerű völgyek – az egész tulajdonképpen a Szénások folytatása nyugat felé.
Na, a Vérmókus is pont keresztülharántol egy ilyen szurdokszerű völgyön, térdroppantó ereszkedés után jön egy combtépő mászás, fel a Meszes-hegy görgeteges bordáin. De a végén ott a jutalom, napsütötte, héricsektől tarkálló mezőn, csodás panoráma mellett kocogok a jól ismert csúcskeresztig. Jó pár csemege-túra klasszikus checkpointja ez a hegy (Budai-hegység Távoli Csúcsai, Peaks of Budai).
A Budai-autópálya
Innen visszafordulva a Vérmókus rátér a közismert Budai-highwayre, a Kutya-hegy–Nagy-Szénás–Zsíros-hegy útra. Ennek megfelelően itt már rengeteg a nép, tulajdonképpen szívmelengető ezt a hegyi nyüzsgést látni. Bringások, kutyások, gyerekesek kerülgetik egymást, de a Nagy-Szénás éppoly élvezetes, mintha nem lenne itt senki.
Most már tökéletes a futóidő, öt-hat fok lehet, időnként lágyan kerekedő gomolyfelhők kúsznak a Nap elé, hogy ne süljek meg. Nagyjából még időben is vagyok, bár nemigen tudom kiszámolni, hogy mi vár még rám. Oké, most nagyon lelkesen repülök lefelé Solymárra ezen a remek autópályán, de utána ott a Kálvária-hegy, a Hármashatár-hegy, és ha ez nem lenne elég, a Hárs-hegy hosszú keleti emelkedője… De nagyon nem lazsálhatok, pont a Meszes-hegyen csippant a telefonom, RUNawayék írtak, hogy látják a QR-kódos bejelentkezéseket, jönnek a Szépjuhásznéhoz.
Úgyhogy igyekszem tisztességes, bár látványosan lassuló tempóval megtolni a Solymár és Hűvösvölgy között húzódó látványos, félköríves gerincet.
Így végül 7:17-es idővel futok be a Szépjuhásznéhoz. Máté és Zsófi már ott várnak a gyerekekkel, valami azt súgja, hogy jól megfagytak, én is marhára fázni kezdek, amint megállok. Gyorsan nyélbe ütjük az éremcserét (igen, ötven kilométeren keresztül futtatam a zsákomban egy Mókus kör-érmet!), leadom a krómot, megkapom az aranyat, meg még a nyuszisat is elhozták, nem tudok mást mondani, ennél nagyobb szervezői jófejséget nehéz elképzelni…
Igazán nem vagyok az az érmekkel dicsekedős típus, igazából nincs is mit dicsekedni velük, de a Mókus körös kollekciómról azért csináltam otthon egy képet – az ott nem hermelin, hanem fehér mókus, és a havas teljesítésért jár.
One thought on “#246 Garmin Vérmókus kör”