Hát, eljött az ideje ennek is. A Nagy Éveleji Évértékelőnek, bár be kell valljam, túlságosan sok mindent nem lehet értékelni. Kicsit széthullós, újrakezdős, meg-megállós év volt 2021, nemcsak a futás szempontjából. Bombán indult pedig, aztán hatalmas lukakkal tarkított, nyögvenyelős bukdácsolás lett a vége. A második járványos év nem kedvezett sem a versenyeknek, sem az edzéseknek, sem a rendszerezett életnek.
Az év első futásának már van egy kialakult rítusa, hiszen ez már a negyedik ilyen évkezdős-évértékelős futás, ami egyben azt is jelenti, hogy ötödik futós évemet kezdem. Szép, lassú, merengős futásokat „szoktam” tervezni ilyenkorra, és hát most sem alakult másképp. Ha már a múlt évet a Kevély-körrel zártam, kézenfekvő volt, hogy az új évet azzal kezdjem. Jól ismert, szeretett hegyemen kis túlzással minden bokrot ismerek, eltévedni biztos nem fogok, így minden adott egy befelé űrhajózós évértékelőre.
A merengés hatékonyságát csak erősítette, hogy jóval napfelkelte előtt indultam útnak Pilisborosjenőről, így az első kört majdnem teljes vaksötétben, a fejlámpám táncoló fénycsóvájában tettem meg. A második körben a Kis-Kevélyen ért a napkelte (lásd a borítóképet), így az egész utat elkönyvelhettem szimbolikus év- és újrakezdésnek.
Mi volt tavaly?
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem az évemet, akkor az a hektikusság lenne. Nemcsak a futásban, az úgynevezett magánéletemben is jókora hullámhegyek és -völgyek követték egymást. Na de itt most elsősorban a futásról van szó: egy júniusi sérülésig viszonylag következetes sportteljesítményt sikerült nyújtani. Ennek oka főleg a május végére tervezett Ultra Trail Hungary volt, amelyről aztán márciusban kiderült, hogy – 2020-hoz hasonlóan – 2021-ben is elmarad. Igazából nem vagyok egy különösképpen versenyorientált csávó (bár nagyon szeretek versenyre járni, de nem a teljesítésért elsősorban, hanem a hangulatért), de az UTH elmaradása eléggé demotivált.
Összességében egyébként is nagyon kevés igazi versenyen indultam tavaly (így hirtelen a mindig csodás Panoráma Trail, a kihagyhatatlan Rácalmási Szigetfutás, a magától értetődő Ultrabalaton jut az eszembe, illetve még a Hajag félmaraton volt rendes, teljesített verseny), elsősorban az instantokra koncentráltam. Ennek főleg életvezetési okai voltak: úgy alakult a családi élet, hogy nagyon nehezen lehetett összeegyeztetni a hétvégi versenyesdivel. Tényleg megváltásként jött az instantok hirtelen elszaporodása, rengeteget be is gyűjtöttem, főleg a Budai- és a Visegrádi-hegységben.
Futottam összesen 95 darabot.
Ez nagyjából négynaponta egy futást jelent, de közel sem egyenletesen voltak elosztva, így nem is átlagolhatóak. Az első négy hónapban brutális mennyiséget futottam, kicsit túl is toltam a dolgot, márciusban például jóval 300 kilométer fölött… Azokat is úgy, hogy minden második héten futottam rengeteget, mert a közbeeső heteken gyerekekkel voltam, akkor nemigen lehetett futni. Aztán június-júliusban alig, október végén-november elején is volt egy hónap kihagyás… Végül november közepén szedtem magam össze annyira, hogy aranycérnával a szívemre hímezzem a CONSISTENCY feliratot, és komolyan vegyem a munkát.
Futottam összesen 1659 kilométert.
Háhh, a 2020-as szánalmas 1223 kilométerhez képest értelmezhetőbb, de a tervezett 2000-2200 kilométerhez képest azért nem túl komolyan vehető teljesítmény. Némi jóindulattal, ha beleszámoljuk a túrákat-kirándulásokat is, akkor össze is jött a 2021 kilométer.A tervezett 10-12 maraton helyett összesen kilenc darab maraton környéki távot futottam, ebből négy volt 50 km felett (de mondjuk mindegyik 60 alatt). A tervezett heti egy félmaraton is csúfosan bukott: összesen 23 darab 21 kilométernél hosszabb távot futottam.
Eltöltöttem futással 199 órát és 10 percet.
Na, majdnem 200 óra, azaz hajszálpontosan 8 és 1/3 nap. A zöme rém lassú, rengeteg szinttel megspékelt ultrákból jött össze, márciusban például, amikor a Virtuális BSZM-et teljesítettem, körülbelül 40 órát futottam.
Összeszedtem 36 975 méter szintet.
Na, erre sem lehetek túlságosan büszke. Az eredeti terv ugyebár heti 1000 méter szint volt, és amikor futottam, ezt nagyjából tartottam is. A kihagyott két és fél hónap nagyon hiányzott a végén, illetve a novemberi újrakezdéskor szándékosan nem futottam szintet öt-hat héten át. Ha valamit, ezt mindenképp szeretném túlszárnyalni idén, és a 2019-es produkcióhoz hasonlóan ismét teljesíteni az 52 ezer métert.
Egy átlagos futásom 17,4 kilométer volt, 389 méter szinttel és pont 2 óra alatt tettem meg. Átlagtempó: 7,2 perc/km.
Érdekes, ahhoz képest, hogy nem futottam igazán sokat, és november-decemberben lényegében újrakezdő szinten kocogtam, az elmúlt négy év során most voltak a leghosszabbak az átlagos futások. Viszont sokkal kevésbé voltak szintesek, 2019-ben 515 méter volt az átlagos futásonkénti szintemelkedés. Az átlagtempóm is nagyon lecsökkent (vagy lelassult, vagy hogy kell ezt érthetően mondani), átlagosan 7,2 perc alatt tettem meg egy kilométert. Mondjuk ebben voltak olyanok is, mint a Pilisi kő-kör brutális 55 kilométere, amit lényegében sétatempóban, 10 óra alatt tudtam csak teljesíteni.
Leghosszabb futás: Pilisi kő-kör, 55 kilométer, 2580 méter szint.
Na, ha már itt tartunk: ez volt a leghosszabb „futásom” (idézőjelben természetesen). Lett volna komolyabb projekt is, de a Zemplén Terep Kupa 55 kilométeres, 2800 méter szintes versenyén lesérültem, a Mátrabérc Trailt meg kénytelen voltam lemondani, annyira összezsúfolódott az Ultrabalatonnal meg a Panoráma Traillel. A leghosszabb nyilván az Ultra Trail Hungary 112 kilométere lett volna, és erre reálisan fel is voltam készülve, de az elmaradt.
Legnagyobb élmény.
Hát, kevés verseny volt, meg futásaim jó részét tökegyedül abszolváltam, nemigen volt olyan nagyon különleges élmény. Ha egyet kellene választanom, akkor az jó eséllyel a Hableány maraton instant verziója lenne. Fantasztikus táj, csodás idő, és ráadásul kijárási tilalom idején még egy külön bejárató kihívással meg is nehezítettem magamnak a dolgot. Szuper volt, ilyen futásokat szeretnék mindig.
Hol tartok most?
Kicsit újrakezdős hangulatban és állapotban. Már sokszor írtam arról, hogy mit jelent számomra a terepfutás, a természetben való harmonikus mozgás. Edzővel, órával, pulzusméréssel meg hasonlókkal továbbra sem szeretnék szórakozni, mert annyira ellentmondanak annak, amit a futástól kapni szeretnék. Viszont az év végére, a sok kihagyás után rájöttem, hogy a konzisztenica sokkal fontosabb, mint eddig hittem. (Pontosabban: ezt eddig is tudtam, de túl impulzusszerűen álltam a dologhoz, hogy komolyan vegyem.) A júniusi sérülés után olyan kegyetlen küzdelem volt visszajönni valami értelmezhető teljesítménybe, hogy tök világossá vált az alapelv: kihagyni nem szabad.
Úgyhogy most a kevesebbet, de kíméletlen rendszerességgel koncepciót követem. Ahogy feljebb írtam: C.O.N.S.I.S.T.E.N.C.Y. Érdekes módon az elmúlt tíz hét, amely során őrült precizitással építettem fel a távokat, a heti terhelést, a Nagybetűs Rendszert (erről majd írok esetleg egy későbbi posztban) – egyszóval a „konzisztenszi” kifejzetten felszabadító hatással volt rám. Ledobtam az irreális elképzelések hajkurászását, nem a távoli jövőt tervezem, hanem az éppen soron következő futást. Kicsit mandalakészítés-szerű lett a hozzáállásom. Nem az a lényeg, hogy mi lesz majd, hanem az, hogy mi van most.
Mi lesz jövőre?
Tulajdonképpen ezt kell folytatni. Egyszerű feladat. Úgy folytatni, hogy mindig az aktuális futás van a fókuszban, és az egyes futások finom fonalából összefonódik a rendszer nagy hálója. Ettől függetlenül tervek persze vannak, meg örömteli, ha a 2022-es év kiad egy komplex teljesítményt, de azért alapvetően a pillanatnak futok, és nem a hatalmas produkciónak.
Nevezések.
Még mindig áll a tavaly elmaradt nagy verseny, az Ultra Trail Hungary meghívása. Május végén ez a 112 kilométer szeretett házi hegyeim között – hát ez nagyon foglalkoztat. Nagyon vágyom egy rendesen teljesített Mátrabércre. Az eddigi két próbálkozás nem volt valami felemelő, a 2019-est itt, a 2020-ast itt lehet elolvasni. Tuti dolog idén is a futva-bringával teljesítendő Ultrabalaton, itt is vannak adósságaim magammal szemben. Az mindenesetre biztató, hogy ameddig belátom az évet, tehát az Utra Trail Hungary-ig, addig minden engem érdeklő versenyt nagyon kényelmesen be lehet passzírozni az edzéstervbe.
Instantok.
Ez továbbra is nagyon vonzó cél. Tavaly kis túlzással az instantok tartották bennem a lelket, nélkülük tuti, hogy feladtam volna a futkározást. A járvány tényleg felrobbantotta ezt a színteret, hihetetlen gazdag burjánzásba kezdtek az instantok, a legkülönbözőbb formákban, a Peaks of Hungary csúcskeresős, tájékozódási futásra emlékeztető megoldásától a GeoGo szokásos, komplex rendszeréig. Sőt a GeoGo időközben teljesne összefonódott az Ötpróba tömegsport-mozgalmával, úgyhogy nyugodtan elmondhatjuk, hogy az instant túrázás-futás totál mainstream dolog lett – pontosan úgy, ahogy pár éve megjósoltam egyébként.
Annál is inkább, mivel két napja, szilveszterkor jöttem rá, hogy mindössze 70 pont, azaz két közepes futás választott el attól, hogy megkapjam az éves teljesítésért járó GeoGo Kupa arany fokozatát. Így 2021-re be kell érnem az ezüsttel, de jövőre mindenképp ráhajtok az aranyra. Emelett ott áll félkészen az egyik legizgalmasabb instant kihívás, a Pilis-Budai-hegység Instant Kupa komplex sorozata, amelynek körülbelül a felét teljesítettem tavaly, tehát idén reális a befejezés.
Edzések.
Az edzések, ó igen! Tulajdonképpen novemberben kitaláltam a tutit, ami nem is annyira újdonság, hiszen már tavalyelőtt is kitaláltam ugyanezt. Mostanra már feltoltam a távolságot heti 50 kilométerre, így négyhetes ciklusokban (három hét terhelés, egy hét regeneráció, aztán újabb három hét fokozottabb terhelés stb.) az UTH-ig fel lehet tolni heti százra. A heti szint marad az ezer méter, de 60 kilométeres heti táv felett már nem is nagyon lehet kevesebbel megúszni.
Így május végéig látok előre, aztán nyáron nyilván csökken a táv (reálisan heti 50 és 60 kilométer közé, annál többet semmiképp sem vagyok hajlandó futni a klímakatasztrófa sújtotta hazai erdőkben).
Ennyiből reálisan kikerekedhet egy 2000-2200 kilométer az évre. A lényeg, hogy kicsit elengedem a versenyesdit, meg az eszetlenül hirtelen terheléseket, és teljes mértékben a sérülésmentes, élvezetes tempójú futásokra koncentrálok. Hogy ezek szégyenteljesen lassúak? Ugyan, kit érdekel? Öreg vagyok már a teljesítménykényszerhez, egyszerűen élvezni szeretném a szép hosszú futásokat.
