Füzér, a várral meg a Nagy-Miliccel

#289 Panoráma Trail 2021

Zemplénmámor

1 Comment

Ezek nem egyedül a Megye, nem egyedül a Haza, hanem az egész Emberiség kincsei.
(Kazinczy Ferenc: Zemplén vármegye levéltára)

Persze Kazinczy nem a Zemplén hegyeiről beszél, hanem a sátoraljaúhelyi levéltárról… na de akár beszélhetne a Zemplénről is. Egy év kihagyás után ismét Panoráma Trail, immár a harmadik. Az első kettő után nem volt kérdés, hogy újra itt a helyem, ezen a három zempléni várat összekötő, pazar vonalvezetésű versenyen. Mert ilyen tényleg nincs még egy: várból rajtolsz, várban érsz célba. A kettő között meg keresztülfutsz egy váron, meg a vidék három legszebb fekvésű településén, a hegység hatalmas bükkösein, közben lenyomsz 45 kilométert és 1600 méter szintet.

Három halom

Szóval tényleg olyan, mintha a magyar címer lenne terepversenybe faragva: három halom, három történelmi vár keretezi ezt a nem mindennapi versenyt. Boldogkővárból indul, ebből a jellegzetes andezittufa-kúpon álló látványos lovagvárból, hogy aztán keresztülfusson a Rákóczi-kultuszban úszó Regécen, majd megérkezzen a mostanában jó sok műemlékvédelmi vitát kiváltó füzéri várba.

Boldogkővár
Boldogkővár

Az a helyzet, hogy ilyet egyetlen más magyarországi verseny sem tud. Persze nem minden terepfutó álmodozik arról, hogy romantikus várakon fusson keresztül, de az az igazság, hogy az egész marha látványos és állati különleges. A történelmi és kulturális szórakoztatáson túl azért egyéb értékei is vannak a Panoráma Trailnek: Regéc és Telkibánya között tényleg a Zemplén legnagyszerűbb erdőin keresztül vezet az út, az első tíz kilométer gyors, de trükkös patakvölgyi ösvénye pompás ráhangolódás a versenyre, és a vége… hát igen, a vége, az utolsó kilométer gyilkos kaptatóját a faluból a várba, na, azt nem lehet megszokni.

Zempléni kultusz

Nem véletlen, hogy 2018, az első Panoráma Trail óta valóságos kultusz szövődött a verseny köré. Az első évben csak egyéni indulás volt, aztán egy évvel később már váltók is rajtolhattak, sőt ha jól emlékszem az utolsó 15 kilométeres szakaszon külön is lehetett egyéniben indulni.

Így aztán elég sok ember gyűlt össze a 2019-es rajtnál. A járvány miatt tavaly elmaradt verseny után idén jóval kevesebben voltunk, amiben nyilván az is szerepet játszott, hogy elképesztően összesűrűsödtek a versenyek. Két hete volt az Ultrabalaton, a múlt héten a Mátrabérc Trail (erre, nagyon józanul, az érvényes nevezésem ellénere el sem mentem, mert biztosan széttéptem volna magam). A mostani hétvégére meg odasűrűsödött az Ultrabalaton Trail, a tavaszról idetolt Tihany félmaraton, meg az eredetileg szintén klasszikus tavaszi verseny, a VTM. Hogy más versenyekről, például a szintén szívem csücske Rácalmási Szigetfutásról ne is beszéljünk.

Egyszóval elképesztően zsúfolt lett ez az október, szerintem ez a fajta gyilkos egymásra szervezés értelmetlen is. De hát nincs mit tenni, nyilván a szervezők is futnak a pénzük, a megélhetésük vagy éppen a szenvedélyük után. Éppígy a futók is. De hát senki sem tudja szétszakítani magát, meg nyilván fizikai korlátai is van a bevállalt vagy bevállalható versenyek számának. Így például a váltón szokatlanul kevesen rajtoltak, amint azt az alábbi fotó is bizonyítja.

A váltók boldogkői rajtja
A váltók boldogkői rajtja

Újra a Zemplénben

Legutóbb júniusban jártam errefelé futóversenyen. A Nagy-Hársas ultra elég dicstelenre sikerült, egy jókora bokaficammal sikerült zárni a dolgot. De maga a táj éppoly igéző volt, mint most. Mert ezt a tájat, ezt a vidéket nem lehet megunni, nem lehet feledni. Számomra ez a tökéletes terep. Itt találkozik és összefonódik hagyomány, történelem, természet, miliő és terroir, futás és táj – maga a kiazmus.

Azóta szép lassan összeraktam a bokámat, bár egy kicsit aggódtam, mert ekkora távot utoljára áprilisban, terepen meg márciusban futottam. Az Ultrabalaton nagyjából ilyen hosszú volt, de az négy részletben zajlott. Egyszóval, nemigen tudtam, hogy mire számítsak. De hát nem azért megyünk versenyre, hogy ne legyenek magunkkal szemben irreális elvárásaink: belőttem tehát egy nagyjából hatórás teljesítést. Végül is harmadszor futok már itt, jóformán minden követ ismerek az úton, pontosan tudom, hogy melyik szakaszt hogyan kell futni. Miért ne sikerülne?

Pompás bükkös a Bohó-hegyen
Pompás bükkös a Bohó-hegyen

Nyilván gyorsan elspoilerezem a dolgot: természetesen nem sikerült. Ettől függetlenül varázslatos volt a verseny. Már a boldogkői várnál, sőt a rajtba vivő buszban érezni kezdtem a „versenyszagot”, és szinte a rajtban lecsapott rám az endorfingőzös futómámor. Itt vagyok végre – üvöltöttem magamban –, gyere, Zemplénem!

És a Zemplén jött. Ahogy végigrohantunk a tökéletes bemelegítésen, az Arka patak völgyén. Ahogy Mogyoróskán, szinte az első háznál, pontosan ugyanazon a helyen, ahol három éve meg tavalyelőtt, ott várt minket az utcában lakó család privát frissítőpontja. Ahogy látom, hogy mennyit nőttek a gyerekek két év óta.

Aztán a gyilkos kaptató, fel a regéci várba. Itt hatalmas változások söpörtek végig, teljesen elkészült a belső vár lakószárnya. Egészen megijedek, hiszen legutóbb itt tényleg csak romhalmaz volt, meg cementes zsákok.

Regéc épül-szépül
Regéc épül-szépül

Eufória

Eddigre teljesen kitisztul az ég, az utolsó felhőt is szétfújja a lágy októberi szellő. A frissítőponton azért érezhető, hogy csípős hideg van, de nekünk, eufóriában úszó versenyzőknek ez a tökéletes futóidő. Alig izzadok, meglepő módon még nem is érzem a lábam, nagyon kiegyensúlyozottan ugrok neki a Dorgó-nyereg kaptatójának.

Fenn, a Bohó-hegy gerincén egyetlen hatalmas repülés az egész szakasz. A szikrázó napfényben tarvágások, hegyi mezők és fölénk boruló galériás bükkösök váltják egymást. A várakon kívül talán ez a Panoráma Trail legjobb része: ez a gyönyörű, szintezős hullámvasutazás közel tíz kilométeren keresztül. Annyira belefeledkezem, hogy szinte észre sem veszem, amikor leereszkedünk Telkibányára.

Telkibánya temető
Telkibánya temető

Meglepően frissnek érzem magam, idáig négy óra volt az út, a hátralévő 16 kilométerre van két órám. Nem irreális, bár az én jelenlegi erőnlétemmel azért nem is halálbiztos. Arra mindenesetre rájöttem, hogy az ember nem azért szokott rosszul teljesíteni, mert lassan fut, hanem azért, mert sokat pöcsöl. Az első Panoráma Trailen a tiszta futóidőm 5 óra 40 perc volt, és 43 percet tökörésztem a frissítőpontokon (így lett 6:23 a vége). A másodikat 5:23 alatt futottam le, és 39 percet büféztem (bruttó 6:02). Most kicsit máshogy mértem az időt, immár rendes órával, de összesen három percet álldogáltam, és 6:19 lett a nettó futóidőm (így lett 6:21 a vége).

Hollóháza után engedtem el a hatórás teljesítés illúzióját. Itt van egy hosszabb aszfaltos szakasz, elméletileg itt „kellene meghúzni”, de itt már, 41 kilométer és 1100 méter szint után már nemigen akarózott meghúzni. Furcsa, rejtélyes eredetű fájdalmak bukkantak fel olyan izmaimban, amelyekről nem is igen tudtam, hogy léteznek. Boldog voltam, amikor az ösvény felkanyarodott a domboldalba, és én lelkiismeret-furdalás nélkül könnyed speedhike-ra válthattam.

Befutó Füzérem

Itt jön el a pillanat, minden magyar terepversenyek legnagyszerűbb pillanata. Ezt a pillanatot lehetetlen feledni, és tulajdonképpen ezért jövök vissza évről évre, ezért keringek a Panoráma Trail körül, mint molylepke a lámpafénynél.

Ott egy apró nyeregben hirtelen és váratlanul – persze így harmadszorra azért nem egészen váratlanul – véget ér az erdő, kinyílik a mező, melynek végében feltárul az egész Hegyköz. A Nagy-Milic monumentális tömbje masszívan öleli körbe ezt az elzárt medencét, melynek közepén egy valószínűtlen formájú vulkánkúpon ott magasodik Magyarország leglátványosabb fekvésű vára: Füzér.

Hegyköz feltárul
Hegyköz feltárul

Innen már tulajdonképpen behúz a látvány a célba. Pontosabban behúzna, ha nem tudnád, hogy még vár rád az utolsó két kilométeren olyna laza 200 méter szint, egész fel, az alsó vár kapujáig, ami egyben célkapuként is szolgál. Öt percem van még háromig, a hatórás teljesítést biztosan buktam, gondolom lefelé szaladva a faluba. Azért tisztességből még futok, ameddig bírok, a vége úgyis séta lesz, fel, a várkapuhoz.

Egészen addig futok, amíg lent a faluban elém nem tárul ez:

Füzéri frissítésadomány
Füzéri frissítésadomány

Bekiabálok a kertbe, a benti asszony biztat, hogy vegyek csak egy fürtöt bátran, saját termésű Izabella szőlő, nem fogom megbánni. Veszek is, nem is bánom meg, de innetől már nem lesz futás, az is biztos. Előttem, mögöttem az égvilágon senki, a mezőny eddigre már teljesen szétszakadt.

Az utolsó másfél kilométert szégyenszemre szőlőt majszolva baktatom le. Szemben velem a nálam sokkal gyorsabb, rég befutottak sétálnak le a várból, ahogy kaptatok felfelé a szikrázó napsütésben. A füzéri vár komoly turistalátványosság, az itteni nyüzsi éles ellentétben áll a zempléni erdő introvertált magányával. A várkapuban jókora tumultus, időmérő, fotós, éremátadó, az utolsót váró váltótársak kavargásán verekszem át magam. A befutósör persze már elfogyott, nem is téblábolok sokat, rohanok le a faluban lévő versenyközpontba, ahol már vár a szokásos partihangulat.

„Egy a természettel”

A művház udvarán a hatalmas búcsúsátor alatt nyüzsög a nép, gulyásozik és traccsol, miközben a sátor oldalából elképesztő kilátás tárul elénk a Hegyközre. Közben a látogatóközpontban elképesztő dologra bukkanok: itt is van egy kis házi vadászati világkiállítás. Pont olyan, mintha a budapestit fogták volna, beletették volna egy kicsinyítőgépbe és idehozták volna: agancskapu, bent üvegszemű szarvasünők bámulnak rád szomorúan, mintha csak azért könyörögnének, hogy keltsd életre őket.

„Egy a természettel”

Persze, tudom, itt van Lászlótanya egy köpésre, annak idején még én is szálltam meg ott. Aztán a Károlyiak egykori vadászkastélya gyászosan lekoszlott turistaszállásból megint vadászkastély lett, az urizáló, uborkafára felkapaszkodott vérproli NER-elit legnagyobb örömére. Annyira perverzül nevetséges az egész, annyira röhejes így 45 kilométer terepfutás után ezt a gyászos „Egy a természettel” szlogent látni a csókolózó, kitömött muflonok fölött, hogy el sem bírom fojtani vigyorgásomat.

Persze ez azért nem tudja elrontani az élvezetet. A Panoráma Trail 2021-ben is bebizonyította, hogy az egyik legpazarabb hazai terepverseny. Szuper szervezés, csodás táj, teljes, euforikus belefeledkezés.

Hozzászólás: “#289 Panoráma Trail 2021

  1. […] Így esett, hogy jómagam is durván toltam a rakenrollt – a tavalyról áthozott zempléni Panoráma Trail 45 kilométere és 1600 méter szintje után egy nappal már a Duna partján ért a reggel. A Rácalmási Szigetfutáson ugyan […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük