#005 Margitsziget dupla

Életem első futóverseny-nevezése

Olyat csináltam, amilyet még soha életemben: a Margitszigeten futottam. Nem lesz ez gyakran, azt már most érzem. Igazából nem olyan nagy öröm rosszkedvű, vissza nem köszönő emberek között körözni egy tök sík rekortánon. Azt hiszem, ez a szigetkör alapvetően arra jó, hogy havonta-kéthavonta visszanézzen az ember, és ilyen szigorú fartlekekkel meg tempófutásokkal szívassa magát, hogy egzaktul felmérje, mennyit fejlődött adott idő alatt. Edzésnek, státusznak jó, de öröm nem lesz benne, az biztos.

Öt futás után nyilván vagyok annyira tapasztalt, hogy elmondhassam a tutit. Egyetlen nagy előnye van a szigetkörözésnek, mint általában a síkfutásnak: hogy lehet rögzített, egyenletes tempóban futni. Azaz egyrészt nyilván nem olyna hektikus módon terheled a szervezeted, mint a terepen, másrészt tök mérhető az egész, azaz pompásan fel lehet mérni, hogy fejlődött-e az ember vagy sem. Illetve van még egy előnye: hogy a stabil tempófutással talán hamarabb el lehet érni a futásban előbb-utóbb kialakuló transzállapotot.

Egy ilyen szigetkörözés után például sokkal szórakoztatóbb a Stravát nézni: ilyenkor tényleg van értelme a szakaszméréseknek, az én statom például remekül és egzakt számokban is összefoglalja, amit futás közben is éreztem. Hogy magamhoz, negyvenhét évemhez, huszonöt év dohányzásomhoz és ötödik futásomhoz képest „rohadt erősen” kezdtem, 4:50 körüli kilométerekkel, aztán negyed távnál már láttam, hogy ez nem fog menni, leleassultam stabil 5:30-ra, de az első kör után világos lett, hogy ezt sem fogom bírni 10 kilométeren át, úgyhogy felvettem egy nagyjából 6:00 és 6:20 közötti tempót. Mondjuk nagyjából öt hét futás után még fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek ezekkel az információkkal, de majd kialakul. Arra talán jó lesz, hogy egy idő után képes leszek pontosan megbecsülni egy adott tempót és ennek következtébe képes leszek kitűzni egyértelmű és sikerrel elérhető célokat.

Erre annál is nagyobb szükség lenne, mert kicsit mintha elvétettem volna a célok józan kitűzésének alapelvét. Ugyanis, terveimnek megfelelően magabiztosan és professzionális hidegvérrel végrehajtottam életem első futóverseny-nevezését, a korábban már emlegetett Panoráma trailre. Amivel nem is lenne sok baj, ha az eredeti tervhez tartottam volna magam, tehát összeszedni két futópajtit, akikkel remekül végigmegyünk váltóban a 45 kilométeren és 1600 szinten. A futópajtik meg is lettek, edzett, erős Ultrabalatonisták, számtalan maratonnal a lábukban, terepen sem ijedősek. A probléma azzal volt, hogy ők, bár hozzám hasonlóan lelkesedtek a háromváras zenpléni útvonalért, egyáltalán nem óhajtottak váltóban indulni. Egyikük pont akkor ünnepli majd a 45. születésnapját, így kézenfekvő volt számára, hogy egyéniben induljon, és 45 kilométerrel ünnepeljen. Így aztán mindketten egyénire neveztek, nekem meg bukott nagyszerű váltókoncepcióm bukott. Hirtelen nem tudtam más váltótársakat keresni, viszont a verseny nagyon érdekel, na, mi lehet a megoldás?

igen, az. Természetesen én is neveztem egyéniben. Negyvenöt kilométer, ezerhatszáz szint terepfutás. Életem első futóversenye.

Úgyhogy most úgy állok, hogy van 12 hetem felpumpálni magam életem első terepversenyére, életem első maratonjára, életem első terepmaratonjára. Meg az apró, persze, de azt a maradék három kilométert már ki számolja?

Relive ‘Morning Run’

Olvass többet

“#005 Margitsziget dupla” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük