A Bati kereszt kilátó

#239 Bodri Kör Nagyfröccs / Bartina 30

Szekszárdon szerettem

3 hozzászólás

Ahogy szépen ráfordulok az Ultra Trail Hungary saját magam által összeeszkábált „edzéstervére” – persze edzéstervnek azért nehezen lehet nevezni ezt a fussunk sokat, de azért annyit ne, hogy megártson koncepciót –, úgy jönnek el a hosszabb távok. Sajnos versenyek nincsenek, így a hosszabb távokra sajnos kicsit magamra maradok, vagy egy-két pajtival indulok neki. De nagyon hiányzik a versenyekkel járó felhajtás, így aztán jobb híján instant útvonalakba ölöm bánatom. Idén elmarad az év egyik legnagyobb bulifutása, az általában ilyenkor február végén megtartott Bodri Trail is. De szerencsére van helyette Bodri Kör, ez a remek borvidéki instant. És ahogy nézegettem a túranaptárat, meglepve láttam, hogy javában zajlik a Bartina Teljesítménytúra instant verziója is – bár már nem sokáig, február vége az utolsó hétvége, amikor még teljesíteni lehet. Nosza, több se kellett, villámgyorsan neveztem mindkettő 30 kilométer körüli középtávjára, bár arról igazából fogalmam sem volt, hogyan fogom teljesíteni őket.

A nagy trükközés

Ez a kettős nevezés tipikusan a versenyhiány elvonási tüneteiből fakadó irracionális kényszercselekvés volt. Első benyomásom az volt, hogy két túra-trail, nagyjából egyfelé mennek, részben fedik egymást, valahogy csak meg lehet oldani olyan magyarosan, okosba’.

Csak jóval nevezés után kezdem el nézegetni alaposabban a trackeket, és igazából akkor láttam, hogy mindkettő GeoGóval teljesíthető. A GeoGóról sokat nem szeretnék írni, ennél a futásnál bőségesen írtam róla, és így, másfél év múltán nem kis elégedettséggel nyugtázom, hogy minden megvalósult, amit akkor jósoltam. A GeoGo majdhogynem sztenderd platformmá vált, mostanra már több száz útvonal került fel rá, és a járvány okozta versenyhiánnyal járó instant-mánia az egekbe pörgette a népszerűségét terepfutó-teljesítménytúrázó körökben.

Egyszóval annyira kínálkozott a két, egyaránt 34 kilométeres, egymást részben fedő táv, a Bodri Nagyfröccs és a Bartina 30 közös teljesítése, hogy jobban meg sem néztem a kiírást. A Bodrisoknak, gondoltam, mindegy, hogy párhuzamosan teljesítek egy másik túrát, a Bartinásoknak, gondoltam, szintúgy. Főleg, hogy a két túra együttes teljesítése nem 34, hanem 45 kilométert jelentett, ennyi plusz volt az eltérésekben.

A Bordi Kör rajthelye: a Bodri Pincészet
A Bordi Kör rajthelye: a Bodri Pincészet

Egyetlen problémának az ígérkezett, hogy a GeoGo összesített eredményt is számon tart, ahol nyilván két külön távnak rögzítette volna a közös teljesítést. Ez természetesen tök tiszességtelen lett volna, erre azt találtam ki, hogy utólag szólok majd a GeoGósoknak, hogy töröljék a Bodri Körös eredményemet, és majd kölcsönösen magyarázkodok háromfelé. (Azért a Bodri Kört, mert azt bármikor teljesíthetem újra, a Bartina viszont határidős túra, tehát nem lesz módom pótolni… Na, ennyire dörzsölt instant arc vagyok, bezony!)

Annyira megörültem ennek a nagyon magyaros megoldásnak, hogy meg sem néztem a GeoGo szabályzatát. Csak utólag, amikor szóltam nekik, akkor derült ki számomra, hogy a szabályzat kifejezetten tiltja a kettős teljesítést – de szerencsére elnézőek voltak, nullázták a Bodrit, teljesítettnek vették a Bartinát, én meg boldog voltam, mert addigra a Bodrisokkal ledumáltam a dolgot, őket aztán igazán nem zavarta.

Sosem járt táj

Ha van valaki, aki csúnyán kiszúrt Szekszárddal (és persze a város leghíresebb szülöttével, Babits Mihállyal), akkor az Karinthy Frigyes volt… Valahogy úgy vagyok vele, hogy ahányszor eszembe jut Szekszárd, mindig eszembe jut Karinthy zseniális „Szegszárdon Születtem, Színésznőt Szerettem”-je és viszont… akárhányszor eszembe jut Babits, mindig eszembe jut Szekszárd.

Pedig hát Szekszárd Babits és a bikavér mellett még a futásról is híres. Itt zajlik a híres hatórás futóverseny, a rém szellemes nevű Sixárd, illetve hát itt van az egyik leggyilkosabb hazai verseny, a jó ütemérzékkel az év várhatóan legmelegebb napjaira időzített, pusztító, agyvízfelforraló Korinthosz rajtja is.

A Mausz-kápolna Szálkán
A Mausz-kápolna Szálkán

Nagy szégyenemre sosem jártam itt. Pontosabban jártam, egyszer vagy húsz évvel ezelőtt, meg néhányszor átutazóban, de a Szekszárdi-dombságban még sosem, és a borvidéken is alig-alig. Persze közeli ismeretségben vagyok a Heimann-, Dúzsi- meg Takler-borokkal, meg hát nagy tisztelője vagyok a zseniális amatőrnek, Wosinsky Mórnak, aki szinte a semmiből ásta elő Tolna egész ókori múltját…

…és persze, merengek a vonatban, alig egy hónapja múlt Babits után a második legnagyobb szekszárdi, Mészöly Miklós századik születésnapja. Furcsa ez a táj, ez a miliő, ez az icipici borvidék, se nem Dunapart (az itt van pár kilométerre, de Szekszárdot alapvetően áthatolhatatlan erdő és mocsár választja el a Dunától), se nem Mecsek, most épp egy olyan terepfutásra készülök, amelynek legmagasabb pontja sem éri el a 300 métert. Nagyon kíváncsi vagyok.

Szőlőből erdőbe

A Bartinának elég fura helyen van a rajtja, lényegében egy bazi nagy körforgalom közepén, egy messze elnyúló szupermaket-komplexum mellett. Az állomáson nem volt csomagmegőrző, ezért itt egy kicsit idegenlégiós fílingem van, ahogy teljes menetfelszerelésben csattogok az aszfaltúton a Bodri pincészet felé, abban bízva, hogy ott majd lerakhatom a vackaimat, amelyek szépen kitöltenek egy ötkilós hátizsákot.

Három kilométer nyomasztó menetelés után végre ledobom a cuccom Bodriéknál, és felszabadulva nekiindulhatok a szőlőknek. Február vége van, de oly langyos az idő, hogy pendelyben futkározom: short-poló a cucc, éppen csak borzongva kocogok felfelé a finom pannon szellőben. Ismerkedem az úttal, a tájjal, a szőlőkkel, a szekszárdi miliővel.

Nem sokat tudok erről az egészről, csak annyit, hogy a Balaton-felvidékkel, a Mátrával, Tokajjal ellentétben itt nem vulkanikus a talaj, hanem irgalmatlan vastag löszös folyami hordalékból áll. Aki eddig mesélt róla, mindenki kiemelte a dombságot keresztül-kasul hálózó, szurdokszerű, löszbe vágódott mélyutakat. Ezek azok, amelyek hóolvadáskor, vagy kiadós esők után cuppogó, cipőgyilkos, ragadós sártengerré válnak, és aki egyszer beléjük lép, azt soha többé nem eresztik.

Klasszikus mélyút
Klasszikus mélyút

Szerencsére (legalábbis az én szerencsémre) itt mér hetek óta nem esett, a löszös talaj szinte porzik, de az út első része amúgy is ezekben a jellegzetes, Villányból ismerős, útként és vízelvezető árokként egyszerre szolgáló, egymás mellé helyezett, homorú betonelemekből álló hálózaton vezet.

Végeláthatatlan hullámvasutazás veszi kezdetét itt, a dombság keleti peremén. Szőlők, pincék, présházak, váltogatják egymást, én meg csak szedem a lábam a multifunkciós betonvályúkban. Bal kéz felé a messzeségbe nyúlik a síkság, a Sárköz, ez az elképesztően gazdag talajú, mocsaras vidék, amelyet határozott sötét vonal zár le: igen, az ott Gemenc, az ártéri erdő rejtelmes világa.

Szőlőhegyi panoráma
Szőlőhegyi panoráma

Aztán váratlanul fordul egyet a táj: befutok Szálkára, ebbe a lankás völgyben megbúvó, nyilvánvalóan Szekszárd üdülőfalujaként szolgáló csinos településre, és szinte észre sem veszem, de máris a Szekszárdi-dombság másik oldalán vagyok.

Na, ez már rendes erdő, rendes terepfutás. Nagyon meglepődök, amikor alig 200 méterrel a tengerszint fölött bükköst találok, de a Haramia-forrásnál tényleg ez a helyzet. A Sötét-völgy fejénél alig észrevehetően bújik meg ez a remek vizű, eldugott forrás. Nagyon jól jön ez most, kábé 25 kilométernél, de ami még jobban jön, az a csodaszép környezet. Csinálok is gyorsan egy lábszelfit, mert hozzá tartozik a dologhoz, hogy a két héttel ezelőtti Tihany Trail után másodszor van a lábamon kedvenc űrcipőm, a képességeimhez képest jócskán túlgondolt Salming Trail5.

A Haramia-forrás, meg a pár kilométeres Salming Trail5
A Haramia-forrás, meg a pár kilométeres Salming Trail5

Itt egy fantasztikus rész kezdődik. A Sötét-völgyről, erről a fura, a patakmeder mellett tisztásokkal tarkított, kétoldalt meglepően meredek domboldalakkal övezett völgyről hamar kiderül, hogy az egyik legélvezetesebb futóélményt tartogatja.

A Szekszárdi-dombság szíve
A Szekszárdi-dombság szíve

Maga a Sötét-völgy tényleg hazánk egyik legszebb völgye. Persze nem olyan elhagyatottan zord, mint a Csarna-völgy a Börzsönyben, nem olyan vonalzóval rajzoltan tökéletes, mint a Fáni-völgy a Vértesben, nem olyan svájciasan szurdokszerű, mint a Cuha-völgy… De van benne valami finom vadregény, a domboldalak sűrű, kevert bükkös-tölgyesének sötétje markáns kontrasztban áll a tisztások világos foltjaival. Ez itt tényleg egy impresszionista festmény.

Talán Szabó Dezső (nem az író!) festhetett ilyeneket, a szekszárdi táj kései, nagy posztimpresszionistája, akinek egyébként a magyar vasúthálózat legbarátságosabb állomásbelsőjét köszönhettük. A múlt idő annak szól, hogy a szekszárdi váróteremben sajnos már nem az ő falképeit látjuk, az állami műemlékvédelem örök szégyenére még a nyolcvanas években tönkrementek.

A hegyoldalban trükkösen kanyargó single track szintez, valósággal repülök az ösvényen, amely aztán finoman kacskaringózik fel a gerincre, ahol beleszaladok Magyarország talán egyetlen hegyoldalba épített kilátójába.

Sosem fogom megérteni, hogy a Vár-hegy kilátóját miért nem a csúcsra építették, miért száz méterrel lejjebb, ahol maga a hegyoldal blokkolja a körpanorámát. De hát már annyi, hogy is mondjam, korlátozott funkcionalitású uniós-projektpénz-elköltő kilátót láttam már, hogy igazából meg sem lepődöm. Én már annak is örülök, hogy kelet felé, utam további szakaszára van egy 180 fokos részpanoráma, a többit ráhagyom a Tolna megyei közgyűlésre.

A Vár-hegy kilátó
A Vár-hegy kilátó

Annál nagyobb az öröm, hogy pár kilométerrel odébb, a Heimann-birtok szélén, a Bati keresztnél már egy rendes kilátó fogad. Innen egy pillantással befogadható az a bájos sokféleség, amelyet a Szekszárdi-dombság nyújt. Itt előttem utam végpontja, a dombságba Szekszárd felől jellegzetesen beleharapó völgy körkörösen kanyargó dűlőivel. A másik oldalon pedig a dombság másik arca, a szelíden hullámzó, erdőborította dombok között megbújó völgyek világa.

Egy pillanat – na jó, nem egy pillanat, hanem futásom hat órája – alatt a szívembe lopta magát ez a táj. Nincs durvulás, nincs keménykedés (bár mondjuk az Óriás-hegyre felliftező kék háromszög kaptatója meglepően nagyot ütött), de nekem gyengém ez a természettel lágyan összekapaszkodó kultúrtáj. Ez a hazai borvidékek jellegzetessége, a szőlő ugyanis meglepően érzékeny jószág, ezért aztán rendesen csak természetszerető emberek tudják gondozni, akik képesek a környezetükkel harmóniában gazdálkodni.

Az első hunyor
Az első hunyor

Szekszárd pedig nagyon jellegzetes borvidék, nemcsak karakteres bikavérje és kékfrankosa miatt, hanem e különleges löszvilág miatt is, sejtelmes mélyútjai, vízelvezetői, kacskaringózó völgyekbe fészkelődő dűlői miatt. Nagyon szórakoztató volt itt futni, arról nem is beszélve, hogy ebben a szelíd dombságban villámgyors tempót lehet diktálni (na nem nekem természetesen, hanem annak, aki képes rá).

A Bati kereszttől már csak egy laza lekocogás vár rám a Bodri Pincészetig, ahol viszont, legnagyobb meglepetésremre, rám várnak. Zoli és Attila, a Bodri Kör két szervezője volt olyan jó fej, és kijött elém a célhoz, kihozták magukkal a díjazást is.

Persze nemcsak én lepődtem meg, hanem ők is, amikor megláttak az ellenkező irányból érkezni, a Bodri Kör ugyanis nem megy fel a Bati keresztig, azt csak a Bartina teljesítés miatt ejtettem útba. Rövid magyarázkodásba fogtam, hogy értitek, a kettőt együtt, remélem, azért még érvényes, de ledumálom a Bartinásokkal is satöbbi… De a srácok csak mosolyogtak, nekünk aztán mindegy, a lényeg, hogy megvan a Nagyfröccs. Annyira zavarban voltam, hogy még szelfizni is elfelejtettem velük.

Sok időnk nem maradt csacsogni, mert bár a Bodri megvolt, rám még várt pár kilométer a Bartina teljesítéshez. Felvettem tehát a cuccomat, meg még pár palack bort, ha már itt járok, így aztán jó pár kiló túlsúllyal indultam neki a Csatár felé vezető műútnak.

Nem is szórakoztam sokat a futással – a Bartina 30 alapvetően teljesítménytúra, két kézzel szórt szintidővel, még 45 kilométert megtéve is bőségesen belül voltam a tízórás szintidőn. A körforgalomban még egy utolsó csekkolás a mobilon… nem mintha bármit is számított volna, de 6:09 lett a vége, 45 kilométer és 950 méter szint, a tiszta „futóidő” pont 5:30. Alapvetően nem volt okom panaszra.

Utószó

Mert ha ilyen messzre megyek, mindig van utószó. Jóleső fáradtsággal nyújtóztam el a vasútállomás peronján, amikor jellegzetes, megyefoci-sípszó ütötte meg a fülemet. Nagyon csodálkoztam, mert úgy tudtam, hogy a járványhelyzet miatt elmaradnak a meccsek, de ennek utána kellett járnom.

Az újra felharsanó sípszó alapján nem tűnt távolinak a pálya, simán visszaérek a vonatomig, gondoltam, és azonnal áttörtem a síneken, az állomás mögötti gazos grund irányába. Rögvest bele is szaladtam a sportközpontba, de sajnos a pálya marha messze volt a kerítéstől, azt meg tudtam, hogy a közönség elől úgyis le van zárva. De ahogy határozottan keringtem a központ körül, hogy rést találjak a pajzson, egyszercsak különös látvány tárult a szemem elé.

A szekszárdi zsidó temető
A szekszárdi zsidó temető

Igen, pont beleszaladtam az izraelita temetőbe. Ezek a jellemzően a település szélére száműzött, romjaikban is megható, idő- és történelem-rágta zsidó temetők amúgy is a gyengéim (a cseszneki például). A szekszárdi tökéletes mintapéldája ennek, beszorítva a helyi borkombinát, egy autóalkatrész-beszállító és a sportpálya közé, a síneken túlra… Nagy öröm volt, hogy két niche szenvedélyemet, a megyefocit és a temetőzést sikerült ötvözni, így aztán boldogan nyúlhattam el a vonaton, ez egy kerek nap volt.

Az utószó része, hogy itthon még írtam a Bartinásoknak, írtam a GeoGósoknak, elmagyaráztam a dupla teljesítés körülményeit. A GeoGo annak rendje és módja szerint érvénytelenítette is Bodri Kör teljesítésemet (de addigra már nálam volt az érem, há-há!), a Bartinások megköszönték és gratuláltak, de felőlük érvényes a dolog. Hát így esett ez a dupla teljesítés, okosba’, de az biztos, hogy több ilyet nemigen fogok csinálni.

3 hozzászólás: “#239 Bodri Kör Nagyfröccs / Bartina 30

  1. […] várta a vállalkozó kedvű futókat. És ha már a múlt héten borvidéken futottam maratont – a Szekszárdi-dombságban –, akkor kézenfekvő volt elszaladni egy újabb instant […]

  2. […] köreim is azok, amióta a GeoGóra felkerült ez a táv is. Ilyen volt a Tihany Trail, nemrég a Bodri Kör / Bartina közös teljesítés, tulajdonképpen az összes Peaks of Hungary vagy a múlt héten a Hableány […]

  3. […] kijöjjön elém, nagyon ritkán találkozom már. Idén talán csak a Pálos kör, meg a Bodri kör volt […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük