#054 Panoráma kör

David Laney edzései

Az Újlaki-hegyen

Az elszenvedélyesedés egyik legbiztosabb jele nem az, hogy az ember egyre több időt pazarol el frissen választott hobbijára, ó nem! Sok időt bármire el lehet tapsolni, ebből még nem következik az, hogy amivel sokat foglalkozunk, az a szenvedélyünk is. Az árulkodó jel nem más, mint az, hogy elkezdünk szakirodalmat olvasni. Szakirodalom alatt tényleg szakirodalomra gondolok. Tehát nem kis színes, felszínesen pszichologizáló érdekességekre könnyed magazinokban, hanem komoly terepfutó arcok végtelen elemzéseire edzésmódszerekről, frissítésről, regenerációról és egy csomó olyan témáról, amely „kívülálló” – mert bizony, ebben a stádiumban már felosztható a világ kívülállókra és ránk, beavatottakra – számára tök érdektelen.

Nem tagadom, engem is elért a láz. Pár hete azon kaptam magam, hogy érdeklődéssel olvasok olyan cikkeket, sőt mi több, könyveket, amelyekről korábban el sem tudtam képzelni, hogy bármennyire is érdekelhetnek. Esténként honlapokat, magazinokat bújok, híres és kőkemény terepfutó-ikonok nagy versenyeiről olvasok és hasonlók. Persze, kicsit már akkor érdeklődtem a dolog iránt, amikor futni kezdtem, de szakirodalmat bújni – na, azért az már más szint.

Pár hét alatt meglettek a kedvenceim. A sok online magazin közül messze a legszimpatikusabb, mert mélyen személyes, marhára átszellemült és nagyon okos, az I Run Far. Egyszer majd írok hosszabban az I Run Farról, meg főszerkesztőjéről, a rakétaként ívelő washingtoni ügyvédi csodakarrierjét otthagyó és a Moab sivatagba költöző Bryon Powellről. Most elég csak annyi, hogy elképesztő szerzőgárdával bíró, nagyon stabil és józan szemléletű, a természettel és a futással szembeni alázattal mélyen átitatott magazinról van szó. A vezető szerkesztő, a szintén fantasztikus sportember Meghan Hicks valahogy olyan nekem, mint a sziklamászásban a csodás Beth Rodden: egy egészen különleges személetet, egyfajta mélyen megértő, finom, elgondolkodó, mégis érzelmekkel telített, vallomásos, de nem szentimentális világlátást ad, amit én nagyon bírok. Népszerűbb sportágakban valami ilyesmi lehet a Players’ Tribune.

 

Az I Run Far komoly melót fektet a kezdők eligazításába, egy csomó rovat kifejezetten amatőröknek, pár hete-hónapja futóknak szól. Ilyen a Trail Running 101 is, amelyet tavaly vett át az amerikai ultrafutás egyik legnagyobb, de mindenképp legelegánsabb hőse, David Laney. A szupersármos bajuszkirály nemcsak gyors, kitartó, de nagyon okos is, és én imádom finom humorú, figyelmes, a kezdők korlátait szem előtt tartó, vérprofi írásait.

Laney azon kevesek közé tartozik, akik – elképesztő eredményeik ellenére – nem feledkeznek el arról, hogy milyen volt kezdőnek lenni. Tök érthetően, szakmai műnyelvtől, lenézéstől, arcoskodástól, leereszkedő vállveregetéstől mentesen igyekszik utat mutatni. Nem egyszerűen tanácsokat, hanem szemléletet ad. Nagyszerű példa erre legutóbbi cikke, amelyben a terepfutó-edzések általa javasolt módszertanával ismerteti meg a népeket.

Igazából nem is a módszertan érdekes, a fartlekben, dinamikus nyújtásban meg ezekben nem sok újdonság van, sokkal inkább a szemlélet az, ami nagyon „terepfutós”. Eszébe nem jut leírni az „óra” meg „pulzus” szavakat, inkább egy nagyon szabad szempontrendszert ad arra, hogyan hangolódj rá a tested jelzéseire. Például a különböző erőkifejtési zónákat nem pulzushoz, vagy egyéb biológiai mérőszámokhoz, hanem mentális állapotokhoz köti.

Manapság, amikor egy, a diszciplínáját kicsit is komolyan gondoló „futó” már a szemetet is pulzuspánttal viszi le, el sem tudja képzelni az életét negyvenpluszezres óra, előfizetéses egészségapp, futópadon kicentizett zónák, tízlépésenként ellenőrzött szívverés nélkül, egészen lenyűgöző, ahogy Laney arról ír, hogy ő akkor tudja, hogy az ötös zónába lép, hogy „abbahagyja az álmodozást”, és elkezd a saját légzésére, illetve magára az edzésre koncentrálni. És milyen szép és találó, amikor azt mondja, hogy a kettes és hármas zóna határán (ez ugye a klasszikus felosztás szerint nagyjából a „zsírégető” és az aerob állóképességi zóna közötti szintlépés) nem kényszeríti magát többé a lassú futásra, hanem hagyja „a lépteit természetesen kinyílni”.

While this table will help you get started, once you do some harder runs, you can personalize it for you. Get creative with describing efforts so they are aligned with your workout experience. For example, I move from effort 2 to effort 3 when I stop forcing myself to run slowly and allow my stride to naturally open up. Also, I move from effort 4 to effort 5 when I notice my mental focus shift from daydreaming or thinking over the day to focusing on my breathing and the workout itself.

Fantasztikus, hogy a legnagyobb királyok mennyire autentikusan képviselik – ahogy Laney az első mondatban írja – a „szabadság, spontaneitás, az út szépsége” éthoszát, még az edzésmódszereikben is.

Többek között ezért bírom nagyon az I Run Fart, meg Laney rovatát: mindenfajta spirituális, vagy éppen ellenkezőleg, technicista hókuszpókusz nélkül adnak egy mélyen természetes szemléletet, közvetlen odafordulást a természethez és saját testünkhöz. Igen, ez a kiazmus.

Relive ‘#054 HHH plusz #006’

Olvass többet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük