Itt az elmúlt héten elindított új instant trail, az AlpinTrail, amely nem is egy trail, hanem rögtön négy. Annyira friss, hogy nem kis büszkeségemre a „kékre színkódolt” 29 kilométeres középtáv első teljesítője lehettem. A Budai-hegység egyik legbombább útvonala Nagykovácsitól a Remete-hegyen, a Hárs-hegyen, a Mátyás-hegyen át az egykori Goldberger textilgyárig, ahol nemcsak a névadó Alpinrun sportbolt, hanem a Spider mászóterem is van. És itt nyílt meg nemrég a GODOT Kortárs Művészeti Intézet, ahol még pár napig egy, a rászorulóknak főző és ételt osztó Heti Betevőt támogató kiállítást-árverési anyagot is meg lehet nézni, egyszóval komplex sport- és kultúrprogram, társadalmi felelősségvállalással!
Nagyon mókás, hogy egy hete sincs, hogy a szponzorált instant trailek ellentmondásos jellegéről írtam, és máris itt az első igazi, hamisítatlan módon szponzorált instant trail, ami annyira az, hogy egyenesen a névadó boltba vezet be. A teljesen frissen indult AlpinTrail célja, mármint konkrétan az utolsó állomása – aránylag könnyen kitalálható – a Fényes Adolf utcai Alpinrun szakbolt. A tesztüzem végeztével a teljesítői érmet is itt lehet majd átvenni, sőt a teljesítésért ötszázalékos kupon is jár majd, tehát nehéz lenne eldugni a mögöttes sales- és marketingcélokat.
Igazából nem pontosan tudom, mint gondoljak az ilyen látványosan marketing- és márkaépítés-központú instant trailekről. Az AlpinTrail esetében még az ellenőrzőpontok is márkázva vannak, sőt maguk a pontok eleve úgy vannak kitalálva, hogy asszociatíven márkázhatóak legyenek. Az Újlaki-hegy csekkpontja, a siklóernyő-rajthellyel például az „Airborne” nevet viseli – amely név ebben az esetben az Alpin Team siklóernyős klubját és boltját fedi. Az útvonal leglátványosabb sziklaalakzata, a Tündér-szikla ellenőrzőpontja a Spider mászóklub nevét viseli, a hosszúerdő-hegyi pont a Giant bringamárkáét, a solymári Ördöglyuk a Dynafitét és így tovább.
Szponzoráljunk e-trailt!
Szóval mondom, tényleg nem tudom, mit gondoljak erről a névszponzoros dologról. Az AlpinTrail ráadásul a magyar fejlesztésű ingyenes instant trail platformot, a GeoGót használja. A GeoGóról nemrég hosszasan írtam a Budai kilátások teljesítése kapcsán, most nem ismétlem el az ismertetést. A lényeg az, hogy ha egy bekapcsolt GPS-es mobiltelefonnal meg egy nyitott böngészővel megközelíted az ellenőrzőpontot és azzal becsekkolsz, akkor a rendszer teljesítettnek veszi a pontot és továbbenged a következő pontra.
Szóval azért elgondolkodtató, hogy etikus-e két ingyenes erőforrásra (az instant trail platformra és magára az erdőre) alapozva ilyen nyíltan marketingvezérelt névszponzorációval nyomulni, és az egész tetejébe egyenesen belevezetni az útvonalat a boltba.
A magam részéről még hajlanék is rá, hogy nem, sajnos nem etikus, ha nem lenne három állati fontos jellegzetessége az AlpinTrailnek:
1) a nevezés tulajdonképpen ingyenes, ami azt jelenti, hogy csak a – majdani – éremért kell fizetni, ha meg nem kérsz érmet, attól még a teljesítéseidet nyilvántartja a rendszer. Ez általában e-trailenként változik, a Mókus Körön például eleve az induláshoz (az egyedi kód aktiválásához) fizetni kell, a Villámkörön speciális megoldásként valami „rendszerfenntartási hozzájárulás” van, a Sunset Trailen például törlik az eredményed, ha nem fizeted be a teljesítési díjat.
2) úgy fogom fel, hogy nem egy sportboltba, hanem egy mászóterembe fut be az útvonal. És nem is akármelyikbe: mivel öt utcasaroknyira van a lakásunktól, én is ebbe a terembe szoktam járni, és imádom. Imádom a Spider hangulatát, az útjait, a boulderterem utcára nyíló szürreális erkélyét, a környéket, ezt a lepusztult ipari miliőt, amire a Spider még rá is játszik a rozsdás acéllemezre emlékeztető falborításával. Egyszóval ha Kormányzati Kommunikációs Központ Trailnek hívnák ezt a futást, én akkor is boldog lennék, hogy a Spiderbe vezet.
3) az útvonal maga annyira bomba, hogy mindent visz. Az ember végigfutja, és azonnal megbocsát minden marketinges trükköt, mert az AlpinTrail a legjobb általam ismert instant trail útvonalak között van.
Egy elsőrangú útvonal
Furcsa utvonalról beszélni egy instant trail esetében, amelyen alapvetően csak pontok vannak – a rajton és a célon túl összesen nyolc. Igazából nem is egy túra van, hanem négy. Különböző hosszúságú kihívások, és a szervezők csak azt határozzák meg, hogy egy adott hosszúságú trail esetén hány pontot kötelező érinteni a nyolcból – még azt sem mondják meg, hogy mely pontokat és milyen sorrendben; mindez a nevezőre van bízva.
Így alakult ki a „zöld” AlpinTrail, öt pontérintéssel (az optimális útvonal kb. 25 km); a „kék”, hat kötelező pontérintéssel (kb. 29 km), és így tovább, a piros meg a fekete, ez utóbbinál már az összes pontot érinteni kell, ami nagyjából 45 kilométeres útvonalat jelent. Az összes túrára és teljesítési módra (mert lehet gyalog-futva, bringázva vagy túrasízve-sífutva teljesíteni) egyetlen hétórás szintidőt állapítottak meg, függetlenül az érintett pontok számától és az útvonal hosszától.
Egyszóval nincs kötelező útvonal, de van ajánlott, az oldalról letölthető track. Jómagam első próbálkozásként a kéken indultam, és mivel annyira friss az egész, hogy előttem még nem is volt teljesítés ezen a távon (a zöldön is csak kettő volt, a piroson meg a feketén szintén nincs még), ezért jobbnak láttam valami navigációra bízni magam. Annál is inkább, mivel viszonylag hamar haza kellett érnem a futásból, ezért az út jókora részét a hajnali vaksötétben tettem meg – egyáltalán nem volt baj, hogy rendelkezésre állt a szervezők útvonalmankója.
Az látszik, hogy igazi terep-connoisseurök állították össze ezeket az útvonalakat. Az is látszik, hogy nem keresték az olcsó népszerűséget: a 29 kilométeres „kék” távban van közel ezer méter szintemelkedés, ami önmagában nem különösebben megterhelő, de itt azért elég szélsőségesen van elosztva. Jóformán három keményebb szakaszba sűrűsödik a szint nagy része, és hát futó legyen a talpán, aki rendesen ki tudja futni mondjuk a Hárs-hegy északnyugati bordáját.
Időnként azért megbántam, hogy az előzetesen feltételezett túl sok aszfalt miatt nem terepcipőben indultam neki az útnak, mert néha az volt az érzésem, hogy az út megalkotói direkt keresték a Budai-hegység legtechnikásabb szakaszait. Van az útban két esős-kelős ereszkedés, a görgeteges lejutás a Remete-szurdokba, meg a Tündér-szikla alatti szétmosott dolomitlejtő.
A kijelölők nyilván komoly kőfejtő-fixációban szenvednek, hiszen az útvonak jelentős része csipkézett bányaperemeken kacskaringózik, az Ördöglyuknál, a Hosszúerdő-hegyen vagy a Mátyás-hegyről lefelé.
Ugyanakkor olyan különlegességek kerültek bele a trackbe, amelyekért önmagában megéri teljesíteni a távot. Én például szégyenszemre még sosem jártam a Remete-szurdokot Adyligettel összekötő Hosszúerdő-hegy fantasztikus gerincén. Tudom, akik részt vettek már Budai Hegység Távoli Csúcsain, azok számára nem újdonság ez a csodálatosan technikás, varázslatos kilátással és mély futóélménnyel jutalmazó, hosszan elnyúló, pengéles, egészen alpesi hangulatú gerinc, de nekem teljes reveláció volt. Az látszik, hogy aki ezt a szakaszt beillesztette az AlpinTrailbe, nagyon tudja, hogy milyen egy jó terepfutó-útvonal.
Boldog eufóriában futottam a lassan nyíló pirkadatban, egészen az út legluxybb részéig, az adyligeti játszótérig. Persze, tudom én, hogy az ember evolúciósan olyan, hogy ingereit a környezet határozza meg, de az mélyen megdöbbentett, hogy másfél éves futókarrierem során még sosem volt hasmenésem, és pont a játszótér 250 forintért igénybe vehető automata luxusvécéjénél jön rám a szükség.
A dolog azért is indokolt volt, mert a környéken már mindent fagymentesítettek, ezért az összes köztéri csap és a lenti képen látható, meglehetően anakronisztikus játszótéri mosogató-szett is csontszáraz volt.
Csakúgy, mint eddigre a kulacsom, amelyet boldogan tartottam a fizetős mosdó csapja alá, hogy aztán döbbenten rántsam el a száján kihabzó víz miatt. Csak utólag kezdtem tanulmányozni az ízlésesen felrakott piktogramokat, amelyekből kiderült, hogy ez egy olyan csap, amely először szappant adagol pár másodpercig, és csak aztán vizet.
Víz nélkül, de legalább egy szappannal jó alaposan átmosott kulacs birtokában indultam tovább, immár ismerősebb terepen. Jött a Hárs-hegy kaparós emelkedője, majd a Szépjuhászné után a zöld háromszög csodaszép szintútja a Tündér-szikláig. Onnantól meg utcai trappolás váltott könnyű, barátságos, jól ismert erdei ösvényeket. Eddigre már rám is virradt, és mire leértem a Mátyás-hegyen át a célba, az Alpinrun-Spider komplexumba, kifejezetten meleg lett. Persze a mászók – mint az köztudott – későn kelnek, az egész komplexum zárva volt még. Ezt jó tudni a majdani teljesítőknek, akik jobbára hétvégén futják a hosszúikat: 13 óra előtt nem érdemes ideérni, mert nincs éremátadás.
Összefoglalva
A Budai-hegység egyik legváltozatosabb és legtechnikásabb instant trailje jött létre az AlpinTraillel. Nem kifejezetten gyors, viszont folyamatosan új arcát mutató, trükkös terepet, laza városi futkározást, remek kilátást, sokféle kőzetet, rengeteg kőfejtőt, gyorsan futható ösvényeket, tüdőkiköpős kaptatókat, ismert, sokat járt helyeket és igazi, különleges meglepetéseket egyaránt magába sűrítő remek útvonal, kifejezetten ínyenceknek.
És a végén persze ott vár a Spider, Magyarország egyik legjobb mászóterme, ahol pompásan le lehet lazítani a monotóniában elmerevedett izmokat.
És még egy dolog
A Spider melletti épületben – vagy tán ugyanabban, csak egy kapuval odébb – alig két hónapja nyílt meg a Godot Galéria új kiállítótere, a GODOT Kortárs Művészeti Intézet. A tér egyébként is baromi izgalmas, én nagyon bírom az ilyen ipari létesítményekben, gyárcsarnokokban létrehozott kulturális-művészeti cuccokat, de ami ennél is izgalmasabb, hogy most még pár napig egy különleges tárlatot lehet megnézni.
A Heti Betevő nevű civil szerveződés azért alakult séfek, szakások, vendéglősök, önkéntesek összefogásából, hogy hétről-hétre rászorulóknak, elsősorban hajléktalanoknak főzzön és osszon ételt. Több mint nyolcvan kortárs képzőművész ajánlotta fel képeit egy árverésre, melynek bevétele a Heti Betevőnek megy majd. Ezen a héten a művekből összerakott kiállítást lehet megnézni az AlpinTrail célja melletti épületben, úgyhogy érdemes összekötni a futást a tárlattal. És persze licitálni is lehet, úgyhogy az is megeshet, hogy a jóleső futás után egy kortárs grafikával távozol a Fényes Adolf utcából, miközben az adakozás fennkölt érzése tölti el a technikai mez alatt dobogó szíved. A Heti Betevőről pedig többet is megtudhatsz a Marie Claire friss interjújából, melyet a kezdeményezés egyik fáradhatatlan motorjával, Elek Imolával készített.
