#059 Runner’s World futóklub | Hoka cipőteszt

Bokáig Hokában

Mint a legutóbbi posztban említettem, a Runners’ World meghirdetett egy közösségi futást, egy Hoka One One cipőteszttel. Soha még életemben nem vettem részt ilyesmin – mármint sem közösségi edzésen, sem cipőteszten –, ezért aztán meglehetős várakozásokkal tekintettem elébe. Nagy könnyebbség volt, hogy lényegében a lakásunk előtt zajlott a dolog, Budapest egyik leglátványosabb fekvésű pályáján, az egykori Melocco cementgyár helyén kialakított Panoráma Sportközpontban. Nagyon ismerős terepen, Felhévízen, a Rózsadombon és a Szemlő-hegyen futhattam be az engem manapság legjobban izgató terepcipők egyikét, a pár hónappal ezelőtti megjelenése óta komoly karriert befutott Hoka One One Speedgoat 3-at.

“#059 Runner’s World futóklub | Hoka cipőteszt” bővebben

#058 Panoráma kör

Caligológiai alapvetés

Tudjátok, mi a legbiztosabb jele annak, hogy valakit magába szippant egy „hobbi”, még inkább egy szenvedély? Az, hogy egy idő után már nem a szenvedéllyel kezd foglalkozni, hanem a szenvedély űzéséhez elengedhetetlen, a szenvedélyt megtestesítő kütyükkel. Amikor a főzés volt a hobbim, éltem-haltam a brutális japánacél séfkésekért. Amikor bridzseztem, majd’ megőrültem a kézműves-tervezésű, egyedi gyártású paklikért. A mászásról meg a sítúrázásról ne is beszéljünk, ha van két sportág, ahol el lehet merülni a különböző kicsi, viszont nehéz, anyaggal teli, ennek megfelelően méregdrága kis baszok világában, hát az a kettő biztosan az. Mondjuk ott legalább az a mentséged, hogy miért tapsolsz el valami apró fémizére egy magyarországi átlagkeresetet, hogy az életed függ tőle. Most meg… most meg a cipők, mintha én lennék Solis asszony a Desperate Housewives-ból. Hosszú poszt lesz, bő lére eresztett caligológiai értekezés arról, hogy szerintem nagyjából milyen lehet egy jó futócipő. Az egész csak arról jutott eszembe, hogy pár nap múlva lesz a Runners’ World magazin közösségi edzéssel egybekötött Hoka cipőtesztje, és hát kell valami elméleti alapvetés, hogy ne menjek felkészületlenül. Aki unja az ilyesmit, és csak a Hokára kíváncsi, ezt a posztot be is csukhatja, aztán pár nap múlva megtudhatja, hogy mi a stájsz magával a cipővel.

“#058 Panoráma kör” bővebben

#046 Téli Tihany trail | 2019.01.26.

Feher horau rea meneh futou utu rea

Minthogy némely halandók elméjükben többnyire elgyöngülve akár lustaság folytán akár vétkes hanyagságból, s igen gyakran a világi dolgoknak hamarosan múló gondjai miatt is tudatlanul, mert nem emlékeztek rá, könnyelműen a feledésnek adták át, amit láttak és hallottak, ezért a tudósok, bölcselők s atyáink igen sokan tanácskozással, okossággal és iparkodásukkal rájöttek, hogy amit az emberi nem fiai helyesen elhatároztak, azt a mindig szorgalmas írnokok keze által betűk emlékezetére bízzák, nehogy annak avultsága folytán nyoma se maradjon a későbbi kor utódaiban.

Ez a cirkalmas körmondat nem másból származik, mint az első nagyjából összefüggő magyar nyelvemléket is tartalmazó tihanyi alapítólevélből. Igen, a híres Feheruuaru rea meneh hodu utu rea, azaz a Fehérvárra menő hadi útra. Nos, ezer évvel később, az év első versenyén, ezen a felejthetetlen Téli Tihany trailen nyugodtan elmondhattuk, hogy feher horau rea meneh futou utu rea. Fehér hóra rámenő futó útra. El kell mondjam, hogy ez a kezdőmondathoz hasonló, gondos cirkalmassággal indázó, a félsziget összes, elképesztő természeti látványosságát egy trackre fűző útvonal teljességgel lenyűgözött. Barátságos, meghitt verseny, fantasztikus terepen, rövid futókarrierem egyik legjobbja. És még egy Salming-cipőtesztbe is beleszaladtam, ami egészen új dimenziókat nyitott meg terepfutás-ügyben, de erről majd később. Most ugye az a lényeg, hogy „a mindig szorgalmas írnokok által betűk emlékezetére” legyen bízva ez a remek verseny.

“#046 Téli Tihany trail | 2019.01.26.” bővebben