#059 Runner’s World futóklub | Hoka cipőteszt

Bokáig Hokában

Runner's World futóklub. Forrás: Runner's World

Mint a legutóbbi posztban említettem, a Runners’ World meghirdetett egy közösségi futást, egy Hoka One One cipőteszttel. Soha még életemben nem vettem részt ilyesmin – mármint sem közösségi edzésen, sem cipőteszten –, ezért aztán meglehetős várakozásokkal tekintettem elébe. Nagy könnyebbség volt, hogy lényegében a lakásunk előtt zajlott a dolog, Budapest egyik leglátványosabb fekvésű pályáján, az egykori Melocco cementgyár helyén kialakított Panoráma Sportközpontban. Nagyon ismerős terepen, Felhévízen, a Rózsadombon és a Szemlő-hegyen futhattam be az engem manapság legjobban izgató terepcipők egyikét, a pár hónappal ezelőtti megjelenése óta komoly karriert befutott Hoka One One Speedgoat 3-at.

A dolog egyetlen hátulütője, hogy ez az ismerős terep igazából a legkevésbé sem terep, hanem a zöme aszfalt, kiegészítve némi rekortánnal a sportközpontban meg a Vérhalom tér legendásan béna futópályáján. Mondjuk legalább nem sík. Rövid távon, aszfalton tesztelni egy kifejezetten hosszú távra és durva terepre szánt cipőt nem különösebben célravezető, de hát most erre volt lehetőség.

Közösségi futás

Nagyon vidám dolog egyébként egy ilyen közösségi futás. Ha a futás (vagy terepfutás) sportág lenne, nyilván edzésnek hívnák az ilyesmit. De mivel csak a leggyorsabb és legelkötelezettebb öt százalék számára sportág, a többiek számára hobbi, ezért a célzott gyakorlatokkal egybekötött együttlétet nem edzésnek, hanem közösségi futásnak hívják.

A résztvevők zöme többé-kevésbé ismeri egymást, viszonylag ritka az olyan madár, mint én, aki csak úgy egyedül letéved egy ilyen dzsemborira. Kedélyes small talkok sora, melyek központi témája, hogy egyáltalán hogyan lehetséges ilyen korán kelni, vigyorgós bemelegítés, közben meg finnyás válogatás a kirakott Hokák között. Azért az ember megbecsüli azokat a pillanatokat, amikor Czunyi Károly, az ország egyik legjobb hosszútávfutója a gardedám, és tulajdonképpen egy kicsit visszás is, amikor ekkora királyok próbálnak rábeszélni hozzám hasonló lassú, öreg, béna amatőröket egy-egy cipőre.

Az ótvonal egyébként nagyon békés, barátságos, itt, kedves, szeretett Szemlő-egyemen vezet keresztül, egészen a József-hegyi-kilátóig, ahol az a vicces fejléc-panorámafotó is készült. Egy ilyen közösségi futáson nagyjából annyian vesznek részt, ahány lábfejet a lenti fotón is látni, és hát ugye az is látszik, hogy csak én voltam akkora sznob, hogy Speedgoat 3-at teszteljek, a zöm a jellegzetes, hosszanti csíkos Cliftont vagy az ívelt orrú Bondit, tehát a klasszikus aszfaltcipőket zúzta.

Hopp, ott a Speedgoat 3!
Hopp, ott a Speedgoat 3!

1.1. Első benyomás, márkakép
A Hoka, egészen pontosan a Hoka One One karrerje tényleg üstökösszerű volt, bármilyen elcsépelt is ez a jelző. Bennem valahogy mindig úgy él, mint a terepfutócipők startupja, amely egy jól felismert niche piacra rárepülve, pár év technológiai zsonglőrködés, jól célzott influencer-marketing, tökéletesen kitalált megkülönböztető jegyek és masszív brandbuilding nyomán tényleg három év alatt megcsinálta az áhított exitet: azaz felvásároltatta magát egy brutális, tőkeerős multival, amely aztán tényleg az egekbe katapultálta a márkát. A Hoka sztorija a YouTube, a Skype, az Instagram, a WhatsApp sztorija: a nagy cégtől kiugró srácok a garázsban összerakják a világ legjobb termékét, amely látványos, újszerű, eredeti és könnyen érthető választ ad egy a piacon jelen lévő, de a nagy márkák által nem kezelt igényre. És amikor kiderül, hogy a termék sikeres, azonnal lecsap rá egy nagy (bár jelen esetben messze nem a legnagyobb) cég, hogy kivásárolja az alapítókat, és a terméket beillessze saját portfóliójába.

Hogy a Hoka One One milyen igényre adott látványos választ, azt nem nehéz kitalálni. Az ötletgazda-alapító, Nicolas Mermoud ebben az interjúban is elmondja, hogy először olyan terepcipőt akartak létrehozni, amely a durva lejtőkön segíti a futót. A Hoka One One eredeti főhadiszállása Annecyben volt, nem véletlenül. Mermoud a szintén itt székelő Salomon léctesztelője, a másik alapító, Jean-Luc Diard pedig a Salomon vezető dizájnere, később vezérigazgatója volt (mellesleg ezzel párhuzamosan az Arc’teryx elnöke és az Adidas igazgatótanácsának tagja, úgyhogy brutál komoly arc).

Mermoud mániákus síelőként, freeriderként és a Francia-Alpok, Felső-Savoya meredek és technikás terepfutó-útjainak jó ismerőjeként zseniálisan érzett rá a lejtők jelentőségére. Felfelé nyilván az izomerő és az állóképesség dönt, ott a cipő sokkal kevesebbet tud hozzátenni a futó teljesítményéhez. De Marmoud észrevette, hogy a korabeli minimalista cipők miatt a terepfutók lefelé kifejezetten visszafogják (vagy inkább kénytelenek visszafogni) a tempót, hogy az alig csillapított cipőkben kíméljék ízületeiket, térdüket. Síelőként pontosan tudta, hogy aki lefelé a leggyorsabb, az nyer. Olyan cipőt akart, amelyben meg lehet nyerni a lejtőket, így magát a versenyt is.

Összeállt hát Diard-ral és a szintén a Salomontól elcsábított feljesztő-guruval, Christophe Aubonnet-val (aki egyébként kifejlesztette a Salomon Speedcross- és XA-vonalát), és hárman kitaláltak egy olyan cipőt, amilyet még nem látott a világ. Szó szerint. Elképesztően magas, 3 centiméternél vastagabb talp, ennek megfelelően erőteljes csillapítás, nagyon alacsony drop, furcsa, körívben hajló talp, és a jellegzetességeket nehogy elrejtő, de még jobban hangsúlyozó dizájn. Az egészet lefelé futásra találták ki, és ez a rundown koncepció azóta is mélyen átitaja a Hoka fejlesztőinek és marketingeseinek gondolkodásmódját, amint azt ez a kis filmecske is bizonyítja:

Önmagában persze még egy forradalmi cipő kevés lett volna a forradalomhoz. Láttunk már innovatív márkákat tucatjával eltűnni a sportszerfejlesztés süllyesztőjében. De a Hokát nem véletlenül évtizedek óta a piacon mozgó, minden hájjal megkent, vérprofi fejlesztő- és menedzserrókák találták ki. Pontosan tudták, hogy három dolog kell ahhoz, hogy szűk termékpalettájú, egy szegmensben jelen lévő, tőkeszegény startupként mit kell tenniük: 1) megjelenni az amerikai piacon; 2) jól kitalált szponzorációkkal influencereket szerezni; 3) felvásároltatni magukat egy tőkeerős, de niche márkákra szakosodott céggel.

Mermoud és Diard üzletfejlesztési módszertanát konkrétan tanítani lehetne bármely sportmarketingre szakosodott egyetemen. Egyrészt kidolgoztak egy tökéletes brandet, jellegzetes, azonnal felismerhető külső jegyekkel, egyértelmű funkciókkal, látványos és összetéveszthetetlen arculattal. A Hoka One One maori nyelven valami olyasmit jelent, hogy „repülj a földön”, ilyesformán nem is angolosan, „van-van”-nak kell ejteni, hanem ahogy írjuk: „hoka oné oné”.

2010-ben Mermoud megkereste a korszak egyik legnagyobb, meghatározó ultrafutóját, a nagyon technikás, alpesi jellegű terepek mesterét, a „Speedgoat” becenevű Karl Metzlert, és atnyújtotta neki a hihetetlenül kinéző prototípust. Zseniális húzás volt: Metzler nagyon népszerű, nagyon ismert tagja volt a terepfutó-társadalomnak, versenyszervezőként is működött, nagyon komoly eredményekkel, de ekkor már 43 éves volt, tuljadonképpen leszálló ágban. Felpróbálta a Hokát, futott benne párat és… És olyat tett, ami azért nagyon ritka, még a félamatőr teresportban is: pár héten belül lecserélte korábbi cipőszponzorát, a La Sportivát a Hokára. Ebben persze a hiúság is szerepet játszott: Metzler már évek óta nyaggatta a La Sportivát, hogy fejlesszen ki egy róla elnevezett, Speedgoat nevű modellt, de az olaszok tojtak rá. A franciák viszont azonnal belementek, és első komoly terepmodelljüket Speedgoatnek keresztelték.

A látványos cserére mindenki felfigyelt, Metzler meggyőző győzelmeket aratott az új cipőben, amely pont ott segített, ahol kellett: az idősödő Metzler ízületeinek jót tett a lejtőkön extra csillapítást és ezáltal extra tempót adó cipő. Nem telt bele két év, és a durva, technikás ultraversenyek mezőnyének harmada már Hokát viselt.

Közben Diard bevetette minden üzleti kapcsolatát, és 2012-ben az egyik legnagyobb amerikai lábbeli-gyártó, a világ legrondább csizmájáról, az UGG-ről elhíresült Deckers meg is vette a Hoka One Onét. Az alapítók természetesen a cégnél maradtak, és komoly szerepet vállaltak abban, hogy a Hoka a Nike egykori feltöréséhez hasonló karriert fut be éppen az amerikai futócipő-piacon, 2017-ben például 75%-kal növelte az eladásait.

A paletta egyre bővült, a Hoka belekóstolt az aszfaltos piacba is, bár itt nyilván sokkal durvább a verseny, és túracipőket is elkezdett gyártani, de pozíciói és tradíciói a mai napig a terepfutásban a legerősebbek. Tizenkét évvel ezelőtti idulása óta őrzi a márka legjellegzetesebb külsőségeit: a látványosan vastag talpat, az alacsony dropot, az extra csillapítást és nagyon villódzó, vibráló, élénk színekből összerakott, kicsit vásári, de a völgy túloldaláról felismerhető dizájnt.

Mindezt azért írtam ilyen hosszasan, mert a Hoka One One tényleg nagyon mai, nagyon izgalmas márka, amelynek története rengeteg tanulsággal szolgál – igazi megosztó brand egyébként, abban az értelemben, hogy a hokások kicsit olyanok, mint az Apple fanboyok, teljes és kissé kritikátlan áhítattal szemlélik vágyaik tárgyát és tárgyiasulását. Persze, szó se róla, a Hoka cipők nyilván iszonyú jók, különben hogyan lenne lehetséges az, hogy egy márka tíz évvel az alapítása után már ott van az UTMB-n induló versenyzők negyedének a lábán? De a Hoka cipői, például az itt tesztelt Speedgoat bizonyos, jól körülhatárolt célokra kifejlesztett precíziós csúcseszközök, és akinek mások a céljai – mint mondjuk nekem –, annak nem feltétlenül segítenek. A tesztből ki is derül, hogy miért.

1.2. Funkció
A Speedgoat 3-at hosszú, nehéz, technikás terepre, meredek lejtőkre, mindennapos edzésre és ultraversenyekre ajánlja a gyártó.

1.3. Objektív tényezők
A cipő súlya 292 gramm, sarokmagassága 32 mm, talpmagassága 28 mm, a dropja 4 mm. Viszonylag nehéz, elképesztően magas építésű, vastag talpú cipő, nagyon alacsony droppal.

2. Talp | Anyag, technológia, kialakítás
A Hoka One One nagy bravúrja, amit ebben a cipőben is bemutat, hogy az irgalmatlan vastag talp ellenére sikerül 300 gramm alatt tartani a súlyát. A talp maga látványosan színezett, több rétegű EVA, amire a külső talp igénybe vett helyein még Vibram borítást is ragasztanak, 5 milliméteres fogakkal. A talp olyan magas, hogy még egy masszív HOKA logó is elfér rajta – ezt a látványos megoldást a La Sportiva alkalmazza még. A cipő egyébként vizuálisan egy optikai csalódásra épít: a talp valójában nem annyira magas, mint ahogy az kívülről látszik, hanem a talp anyaga „fel van húzva” a láb köré, mintegy „ágyat” alkotva köré. A talp kialakításának másik nagyon jellegzetes eleme, hogy a saroknál és az orrnál körívesen felhajlik; ez az úgynevezett Meta-Rocker koncepció, ami a hivatalos magyarázat szerint az emberi lábfej „gördülő” futómozgását hivatott támogatni.

2.1. Talp | Talajérzet
Furcsán, hangzik, de a Speedgoat (és általában a Hoka One One) legnagyobb előnye a legnagyobb hátránya is. A csillapítás érdekében a sarok, és az alacsony drop miatt a talp is nagyon magasra kerül, három centi etilén–vinil-acetát választja el a talajtól. Ebből következően a tajalból semmit sem érzékel a futó, szinte csak siklik fölötte, anélkül, hogy bármilyen visszajelzést kapna az útról. Ezzel én egyszerűen nem tudok megbarátkozni, számomra állati fontos, hogy a cipőn „átjöjjön” a talaj, és nagyon idegenül mozgok egy cipőben, amely ennyire sterilizálja a futás élményét.

A másik probléma – vagy csak én tartom annak? – szintén a vastag talpból ered: mivel így nemcsak a láb emelkedik el a földtől, de a súlypont is magasabbra kerül, van egyfajta fura bizonytalanság-érzés futás közben. Ez nyilván sok futás után elmúlik, ahogy az ember egyrészt „megszokja a magasságot”, másrészt izmai hozzáedződnek a kissé labilis futóhelyzethez, és jobban kontrollálják azt, de elsőre nagyon zavaró.

2.2. Talp | Csillapítás
Hát ez az, amiben a Hoka verhetetlen, és amivel új dimenziókat nyitott a futócipő-piacon. Tényleg olyan, mintha felhőkön sétálna az ember, szinte alig érzi a becsapódás ütéshullámait. Ultratávokon, technikás alpesi lejtőkön nyilván elképesztő jelentősége van az ilyen fokú csillapításnak.

2.3. Talp | Dinamika
Nem tudom, ki hogy van vele, számomra öt kilométer aszfaltozás, némi rekortánozás és minimális terep után kicsit „iszapos” hatású volt a Speedgoat 3 talpa: a rettenet nagy csillapításba egészen belesüpped az ember lába, ami nagyon kellemes érzés, de szinte semmit nem kap vissza a becsapódásból.

Itt kell megemlíteni a köríves talpkialakítás hatását, amivel szintén nem tudtam megbarátkozni. Szóval ez a Meta-Rocker dolog valahogy arra kényszeríti a futót, hogy sarokra érkezzen, és mint egy kereket, úgy gördítse át a talpát a lábujjakról elrugaszkodásra. A fantasztikus csillapítás miatt nem gáz a sarokra érkezés, de ha már több mint féléves kemény munkával kondicionáltam magam a forefoot runningra, akkor hiába az alacsony drop, nagyon fura érzés, hogy az íves talp, akár egy hintaszék, elkezd ide-oda ringani. Ha középtalpra vagy a talp elejére érkezem, a talp valahogy „visszaring”, visszafele gördül, amitől furcsán bukdácsoló lesz a mozgás, teljesen kivesznek a dinamikák, valahogy szétfolyós lesz a mozgás.

3. Felsőrész | Anyag, technológia, kialakítás
A Hoka cipőkkel szembeni legtöbb kifogás abból fakadt, hogy a vastag talpat ellensúlyozandó, a felsőrész gyakran elesett a grammokért vívott harcban: azaz olyan könnyű, vékony anyagokból készült, amelyek viharos gyorsasággal mentek tönkre. A Speedgoat 3 ezzel szemben viszonylag masszív cipőnek tűnik. Vizuálisan jóval konzervatívabb kialakítású, mint két elődje, a dinamikát kígyózó sávokkal jelző Speedgoat 1, illetve a cipő erősítéseit és erővonalait irizáló négyzetráccsal ábrázoló Speedgoat 2.

3.1. Felsőrész | Kaptafa
Azt mondják a tesztek, hogy a Speedgoat 3 valamivel szélesebb orr-résszel készült, mint elődei – hát, én nem pontosan értem, hogyan lehet ennél keskenyebb orrot előállítani, nekem viszonylag keskeny a lábfejem, és így pont illeszkedett a cipő, de szélesebb lábfejű embernek azért meggyűlik ezzel a baja. Az új modell megörökölte a Speedgoat 2 jellegzetes, nyújtott hatszögű, egész a lábujjakig lenyúló, a nyelv meghosszabításaként funkcionáló betétjét az orron. Összességében nagyon szépen fekvő, a lábat pompásan ölelő a felsőrész, de nem tudom, hogy mi van mondjuk egy maratoni táv után, amikor már jócskán dagadnak a lábujjak.

Lábujjakig lenyúló nyelv, hat pár fűzőlyuk
Lábujjakig lenyúló nyelv, hat pár fűzőlyuk

3.2. Felsőrész | Fűző és nyelv
A Speedgoat 3 nem bíz semmit a véletlenre, a Hoka hat fűzőlyukból oldja meg azt, amit más gyártók általában ötből, a Salomon meg négyből szokott megoldani. A valószínűleg végtelenül hosszú fűzőt kétszer is átvezetik a nyelven, a negyedik pár lyuk pedig közvetlenül a külső réteg alól kilógó belső erősítésen van, így aztán az egész cipő nagyon stabilan illeszkedik a lábra. A nyelv pont jól párnázott, nem csúszkál (vicces is lenne, ha csúszkálna, két átfűzéssel!), nem vág. Remek.

3.3. Felsőrész | Sarok
Ez itt tökéletesen el van találva, nagyon szép ívvel öleli a sarkat és támasztja alá a bokát.

3.4. Felsőrész | Szellőzés
Bakancsos teljesítménytúrázóként nekem igazából mindegy a szellőzés, valahogy az a benyomásom, hogy a Hoka, tanulva a kritikákból, annyi betéttel, erősítéssel, borítással látta el a Speedgoat 3-at, hogy a szellőzés kérdése egy kicsit háttérbe szorult. Ettől függetlenül ezen az 5 kilométeren nem éreztem semmi kellemetlenséget, bár lehet, hogy egy ultrán, amire igazából a cipőt szánták, ott már azért egy kicsit befülled a cipő.

4. Összbenyomás
A Speedgoat 3, hiába remek cipő és technológiai világcsúcs, nekem nem jött be igazán. A talajérzet elvesztése olyan ár a kényelemért és a csillapításért, amelyet nem szívesen fizetek meg. Nagyon technikás terepeken, meredek lejtőkön hosszú távokat teljesítő, az idővel harcoló versenyzők számára nyilván kiváló cipő, bár ők talán inkább a sokkal könnyebb Challengert vagy Mafatét választják.

A 2.3. pontban emlegetett furcsa „ringás” azt a benyomást keltette bennem, mintha a Speedgoat 3 egy tőlem teljesen idegen futótechnikát akarna rám erőltetni; a futás alatt végig volt egy különös, zavaró érzésem, egyáltalán nem volt semmiféle összhang köztem és a cipő között. Ez persze nyilván nem a cipő hibája, hiszen rengeteg ember boldogan elvan vele, de ez mit sem változtat azon, hogy egyáltalán nem barátkoztunk össze.

A Speedgoat 3 olyan sportkocsi, amely egyáltalán nem áll jól nekem. Nem is erőltetem. Keresek tovább.

Olvass többet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük