#077 Tihany Félmaraton | 2019.05.25.

Félszigeti félmaraton

egy Russzó Ermenonvillében
(Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz)

Úgy van ez a dolog ezzel a terepfutással, hogy a zuhogóesős sártengereket is meg lehet unni egyszer. Na jó, igazából nem lehet megunni, de a totális, dogmatikus trail-fanatizmus ellen érdemes néha egy-egy aszfaltos futkározást is beiktatni, lehetőleg csodaszép tájon. A Tihanyi-félsziget kétség nélkül csodaszép táj, ezért aztán két héttel az Ultrabalaton után visszatértem a Futniszép.hu által szervezett Tihany Félmaratonra. Tihanyt imádom, eddigi futópályafutásom egyik legjobb, legbarátságosabb és legszebb versenye, a januári Tihany Trail után nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen a félsziget másik oldala. Egyrészt a szó földrajzi értelmében, hiszen a Téli Tihany Trail a nyugati oldalon, a Sajkodi-öböl fölé magasodó csodás kalderaperemen vezet végig, a Tihany Félmaraton meg lenn, a keleti oldal bicikliútján (erről majd később). Másrészt nehéz elképezelni két, ennél különbözőbb logikájú versenyt: az egyik egy családias, kevés nevezős téli terepfutás, a másik egy sokszponzoros, sokezer résztvevős, nagyszabású, aszfaltos tömegrendezvény. Nem akarom én szítani ezt az amúgy is akut terep-kontra-aszfalt dolgot, csak azt mondom, hogy nagyon más a két verseny. Egy félsziget két oldala. Tihanyban, és a futásban az a csodás, hogy mindkettőt elbírja.

“#077 Tihany Félmaraton | 2019.05.25.” bővebben

#076 Sunset Trail

Akkor fuss, ha jól esik!

Van ez a kissé kincstári, de azért sokat alkalmazott, és elég találó bátorító mondatocska, amellyel az özönvízben szaladgálást nyugtázzák a terepfutók: „Akkor kell futni, amikor jól esik!” Nos, pontosan ezzel a mondattal fogadott minket a vértesi instant terepmaraton, a Sunset Trail céljában az egyik szervező, hogy átadja a finisher érmeket. Ami ezt a mondatot megelőzte: hatórányi folyamatos ázás a kilátástalanul zuhogó esőben, tapicskolás a sárban, és reménytelen küzdelem a telefon csuromvíz kijelzőjével, hogy egyáltalán le tudjuk olvasni a kódokat az ellenőrzőpontokon. Életem egyik legvizesebb negyvenkét kilométere.

“#076 Sunset Trail” bővebben

#057 Vértes terepmaraton | 2019.03.10.

Domesztikált vadon

A Vértes kedves, nem tagadom
(Amorf Lovagok: Napséta)

Tulajdonképpen ez volt az a verseny, amelyen eszem ágában sem volt elindulni. A Vértessel távolságtartó, tiszteletteljes viszonyt ápolok: szeretem ugyan és érzelmes kapcsolat fűz hozzá, de annyira nem izgatott, hogy kezem-lábam törve nevezzek egy itteni versenyre. Az elmúlt két hétvégén egy-egy napot egyébként is versenyen töltöttem, igazán nem hiányzott még egy a naptárból. Aztán amikor Terepfutas.hu cikkíróként kaptam egy ellentmondást nem tűrő Facebook-üzenetet a főszervező Csanyától, miszerint „Tessék nevezni!”, elgondolkodtam. Igazából még sosem futottam ennyit, és az áprilisi nagy durvulások, a Mátrabérc meg az UltraKék előtt kifejezetten reálisnak tűnt egy ilyen kis „laza”, barátságos terepmaratonnal felkészülni. „Ultramaraton”, ez egyébként is marha jól hangzik, még akkor is, ha csak nyolc kilométerrel több egy maratonnál. Meg hát, ez a „tessék nevezni!” voltaképp egy VIP-helyet jelentett, és épp eleget voltam újságíró ahhoz, hogy tudjam, az ingyen dolgokra azonnal rá kell hiénázni. (A sajtótájékoztatókon se hagyjuk a szervező nyakára rohadni a szendvicset, ezért vagyok olyan ügyes a frissítőasztaloknál is.)

“#057 Vértes terepmaraton | 2019.03.10.” bővebben