#081 Bükkös kör kísérlet

Gyászfutás

Régóta tartoztam már magamnak – és nemcsak magamnak – ezzel a futással és ezzel a poszttal. Az átlagosnál személyesebb lesz, de mint első futásom után leírtam, számomra ez az egész futkározás nem annyira sport, mint inkább a terápia egy váratlanul olcsó formája, és sajnos most is a terápia lesz hangsúlyosabb. Az a bizonyos első futás egy évvel ezelőtt a nyári napfordulót megelőző napra esett, és bizony itt volt már az ideje, hogy nagyjából összerakjam a fejemben, hogy mit is sikerült elérni, hová is sikerült eljutni egy év alatt, szó szerint a semmiből.

AZ ELSŐ FUTÁS UTÁN PONT EGY ÉVVEL, az idei nyári napforduló napján volt az édesanyám temetése. Különböző okok miatt, melyeket összefoglalóan életnek nevezünk, egyszerűen nem sikerült illőn, méltón és általam is feldolgozható módon meggyászolnom őt. Igazából a halála utáni hetekben nem tudtam már hova bújni az összefoglalóan életnek nevezett különböző okok elől – ezért lett aztán az, hogy kitaláltam, hogy egy ultrába fogok menekülni. A nagy, magányos futások mindig segítenek: repülsz, pörögsz, űrhajózol befelé, mint egy Lem-kisregényben vagy egy Kubrick-filmben. Minél nagyobb a baj, annál messzebb futunk előle – igen, egy terepultra biztosan segít, hogy egy kicsit kitakarítsam elmém kusza káoszát, méltón elbúcsúzzak halott édesanyámtól egy egykor együtt sokat járt tájon, és nagyjából összerakjam, mit is jelentett nekem az elmúlt egy év, a nyers adatokon, a lefutott ezernégyszáz kilométeren és negyvenötezer méter szintemelkedésen túl. Persze mint minden szép nagy utópia, ez is megomlott egy béna, kicsinyes véletlen, egy rajtaütésszerű bokaficam miatt, de a tanulságot azért sikerült levonni. Bükkös kör kísérlet, 46 kilométernél belebukva.

“#081 Bükkös kör kísérlet” bővebben

#076 Sunset Trail

Akkor fuss, ha jól esik!

Van ez a kissé kincstári, de azért sokat alkalmazott, és elég találó bátorító mondatocska, amellyel az özönvízben szaladgálást nyugtázzák a terepfutók: „Akkor kell futni, amikor jól esik!” Nos, pontosan ezzel a mondattal fogadott minket a vértesi instant terepmaraton, a Sunset Trail céljában az egyik szervező, hogy átadja a finisher érmeket. Ami ezt a mondatot megelőzte: hatórányi folyamatos ázás a kilátástalanul zuhogó esőben, tapicskolás a sárban, és reménytelen küzdelem a telefon csuromvíz kijelzőjével, hogy egyáltalán le tudjuk olvasni a kódokat az ellenőrzőpontokon. Életem egyik legvizesebb negyvenkét kilométere.

“#076 Sunset Trail” bővebben

#059 Runner’s World futóklub | Hoka cipőteszt

Bokáig Hokában

Mint a legutóbbi posztban említettem, a Runners’ World meghirdetett egy közösségi futást, egy Hoka One One cipőteszttel. Soha még életemben nem vettem részt ilyesmin – mármint sem közösségi edzésen, sem cipőteszten –, ezért aztán meglehetős várakozásokkal tekintettem elébe. Nagy könnyebbség volt, hogy lényegében a lakásunk előtt zajlott a dolog, Budapest egyik leglátványosabb fekvésű pályáján, az egykori Melocco cementgyár helyén kialakított Panoráma Sportközpontban. Nagyon ismerős terepen, Felhévízen, a Rózsadombon és a Szemlő-hegyen futhattam be az engem manapság legjobban izgató terepcipők egyikét, a pár hónappal ezelőtti megjelenése óta komoly karriert befutott Hoka One One Speedgoat 3-at.

“#059 Runner’s World futóklub | Hoka cipőteszt” bővebben

#058 Panoráma kör

Caligológiai alapvetés

Tudjátok, mi a legbiztosabb jele annak, hogy valakit magába szippant egy „hobbi”, még inkább egy szenvedély? Az, hogy egy idő után már nem a szenvedéllyel kezd foglalkozni, hanem a szenvedély űzéséhez elengedhetetlen, a szenvedélyt megtestesítő kütyükkel. Amikor a főzés volt a hobbim, éltem-haltam a brutális japánacél séfkésekért. Amikor bridzseztem, majd’ megőrültem a kézműves-tervezésű, egyedi gyártású paklikért. A mászásról meg a sítúrázásról ne is beszéljünk, ha van két sportág, ahol el lehet merülni a különböző kicsi, viszont nehéz, anyaggal teli, ennek megfelelően méregdrága kis baszok világában, hát az a kettő biztosan az. Mondjuk ott legalább az a mentséged, hogy miért tapsolsz el valami apró fémizére egy magyarországi átlagkeresetet, hogy az életed függ tőle. Most meg… most meg a cipők, mintha én lennék Solis asszony a Desperate Housewives-ból. Hosszú poszt lesz, bő lére eresztett caligológiai értekezés arról, hogy szerintem nagyjából milyen lehet egy jó futócipő. Az egész csak arról jutott eszembe, hogy pár nap múlva lesz a Runners’ World magazin közösségi edzéssel egybekötött Hoka cipőtesztje, és hát kell valami elméleti alapvetés, hogy ne menjek felkészületlenül. Aki unja az ilyesmit, és csak a Hokára kíváncsi, ezt a posztot be is csukhatja, aztán pár nap múlva megtudhatja, hogy mi a stájsz magával a cipővel.

“#058 Panoráma kör” bővebben

#054 Panoráma kör

David Laney edzései

Az elszenvedélyesedés egyik legbiztosabb jele nem az, hogy az ember egyre több időt pazarol el frissen választott hobbijára, ó nem! Sok időt bármire el lehet tapsolni, ebből még nem következik az, hogy amivel sokat foglalkozunk, az a szenvedélyünk is. Az árulkodó jel nem más, mint az, hogy elkezdünk szakirodalmat olvasni. Szakirodalom alatt tényleg szakirodalomra gondolok. Tehát nem kis színes, felszínesen pszichologizáló érdekességekre könnyed magazinokban, hanem komoly terepfutó arcok végtelen elemzéseire edzésmódszerekről, frissítésről, regenerációról és egy csomó olyan témáról, amely „kívülálló” – mert bizony, ebben a stádiumban már felosztható a világ kívülállókra és ránk, beavatottakra – számára tök érdektelen.

“#054 Panoráma kör” bővebben

#050 Runnabe Round

Instant trail a város és a természet határán

Úgy hozta a sors, hogy elkezdtem cikkeket-posztokat írni a terepfutas.hu-ra is. A második írás szép jubileum: felnőtt életem ötvenedik futása. A januári Rókás-kör után ismét egy Budapest-környéki instant trailt teszteltem: a Clark Ádám térről induló, és a Citadellán, Normafán, János-hegyen, Hárs-hegyen, Hármashatár-hegyen át ugyanoda visszatérő Runnabe Roundot.

Ha minden jóslatom így jönne be, már rég nem futnék, hanem izmos szolgák cipelnének körbe az általam választott útvonalon. Alig egy hónapja, a Rókás kör tesztje után írtam meg, hogy 2019. az instant trailek éve lesz, és tessék: már most, mindössze másfél hónappal az évkezdés után már már több ilyen indult, mint tavaly egész évben. A Rókás kör mellett az Ökofutás is belengetett két új – börzsönyi – trailt, pár nappal később nyilvánosan is meghirdették a tihanyi virtuálfutásokat, és a Runnabe közösségi futókör is kitalált egyet Runnabe Round néven. Közben az egyik legkönnyebben, laikusok számára is kezelhető trackgyártó platform, a Geogo is bejelentette, hogy az év közepére teljesen újraírják az alkalmazást, amivel aztán tényleg percek alatt lehet instant trailt varázsolni.

Folytatás a terepfutas.hu oldalon

“#050 Runnabe Round” bővebben

#049 Panoráma kör

Bele a tavaszba

Van az a pillanat, a természetjárók azonnal megérzik, amikor lehet tudni, hogy itt a tavasz. Bonyolult ez, mert igazából nincs még itt, hiszen február van, marha hidegek a hajnalok, nem sokal melegebbek a nappalok sem, fagyott sáron futok, még nem nyílik a hunyor, a hóvirág, még alig moccannak a madarak. De már moccannak, Panoráma-körös trappolásomba-lihegésembe egyre többször vegyül a sármány és a cinke jellegzetes éneke. És van egy pillanat, amikor a Föld úgy kering bele a tavaszba, úgy kezdenek dőlni a Nap sugarai, hogy egyik napról a másikra megtelik fénnyel az erdő. Ez már nem az a bágyadt, hosszú árnyékokat vető, deres pasztellt szóró téli napfény, hanem napéjegyenlőség ígérete. Igen, tudod, hogy visszafordíthatatlanul itt a tavasz. Eshet még persze a hó, lehetnek durva fagyok, kemény ködök, de ezt már nem lehet visszacsinálni: feltartóztathatatlanul közeleg.

“#049 Panoráma kör” bővebben

#048 Classic Balboa extended

A szürke ötven árnyalata

Ez megint egy olyasfajta verseny, pontosabban nem is verseny, hanem közösségi futás volt, amelyet ki kellett próbálni. Az első lehetséges alkalommal, hiszen tavaly ilyenkor még a fridzsiderhez is kúszva közlekedtem. A Balboa-kör régi, nagy, lassan tízéves terepfutó klasszikus: amilyen egyszerű, olyan elegáns és kézenfekvő. A Classic Balboa pedig egy, erre az útvonalra ültetett össznépi futóesemény – nincs nevezés, nevezési díj sincs, nincs érem, póló, csősál, rajtcsomag, meg ilyen marhaságok. Csak a futás van, csak a futók vannak, meg az együttlét felhőtlen öröme, meg persze a terep. Egy barátságos, az otthonosság érzetét adó, jól ismert, sokat futott pálya, a Fenyőgyöngyétől a Hárs-hegyen át a János-hegyig és vissza.

“#048 Classic Balboa extended” bővebben

#001 DNF

Az 56-os emlékfutás

Még én magam is azt hittem, hogy viccelek, amikor a múlt héten kitaláltam ezt az ötvenhatos forradalmi emlékfutást. Aztán úgy alakult, hogy pár napra ledöntött az influenza, egy métert se tudtam futni, és most, ezen a lázasan forgolódós estén visszatért az ötlet. Viszonylag gyorsan, még magam is meglepődtem, hogy mennyire gyorsan sikerült is összerakni A Forradalom Útját. Ötvenhat kilométer a 301-es parcellától a városligeti emlékműig és a Sztálin-szobor hűlt helyéig, amely harmincnégy budapesti ötvenhatos emlékpontot érint. A befutónál meg természetesen zeng az Egmont-nyitány!

“#001 DNF” bővebben

#045 Ötvenhatos emlékkör

Forradalmi futás

Igazából csak az orvoshoz akartam elfutni a gyerekeknek igazolásért, de tök véletlenül egy szép budai 56-os emlékkör lett belőle. Belefért Nagy Imre háza, a Bibó István park, a Berkenye utca 4. (itt lakott Bibó), a Mansfeld Péter park, a Gül Baba utca (itt lakik Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója, mellesleg az 56-os Intézet kivégzője), a gyorskocsi utcai börtön (itt végezték ki Nagy Imrét), a Bem József tér (itt volt az első nagy tüntetés). A képekre még ráfért a Parlament, ahonnan Bibót elvitték az oroszok, meg ami mögül most elvitték a Nagy Imre szobrot. És a Hűvösvölgy hogy jön ide? Köztudott, hogy „a Hűvösvölgy szép, ha napos, / oda jár az ötvenhatos”.

“#045 Ötvenhatos emlékkör” bővebben