fbpx

#048 Classic Balboa extended

A Balboa körön

Ez megint egy olyasfajta verseny, pontosabban nem is verseny, hanem közösségi futás volt, amelyet ki kellett próbálni. Az első lehetséges alkalommal, hiszen tavaly ilyenkor még a fridzsiderhez is kúszva közlekedtem. A Balboa-kör régi, nagy, lassan tízéves terepfutó klasszikus: amilyen egyszerű, olyan elegáns és kézenfekvő. A Classic Balboa pedig egy, erre az útvonalra ültetett össznépi futóesemény – nincs nevezés, nevezési díj sincs, nincs érem, póló, csősál, rajtcsomag, meg ilyen marhaságok. Csak a futás van, csak a futók vannak, meg az együttlét felhőtlen öröme, meg persze a terep. Egy barátságos, az otthonosság érzetét adó, jól ismert, sokat futott pálya, a Fenyőgyöngyétől a Hárs-hegyen át a János-hegyig és vissza.

Hogy miért Balboa a Balboa? Tulajdonképpen az egész egy laza poénnak indult valamikor tíz évvel ezelőtt, amely annyira betalált, hogy komoly kultusszá nőtte ki magát. Valószínűleg mindenkinek megvan a minden sportfilmek sportfilmjének ikonikus jelenete. Természetesen a Rockyról van szó, és a film azóta totális klasszikussá vált edzéses-utcaifutós betétjéről, amely annyira sikeres lett, hogy aztán szinte változatlanul belekerült az összes többi Rockyba.

Igen, erről van szó: Bill Conti Oscarra jelölt betétdalára, arra a fanfáros, kórusos, lüktetőn pulzáló Gonna Fly Now-ra Sylvester Stallone euforikusan futkározik Philadelphia utcáin, míg végül a filmtörténet második legfontosabb lépcsősorán (az első természetesen a Patyomkin páncélosban van)…

…felszaladva a philadelphiai Szépművészeti előtt magasba löki a karjait.

A jelenetet nem kell sokat elemezgetni, egyrészt annyira meghódította a közönséget és annyire egybeforrott Rocky Balboa alakjával, hogy minimális variációkkal az összes többi Rocky-filmbe belekerült. A második részben szinte teljesen változatlanul, ugyanazzal a zenével, csak itt Rocky már nem egyedül fut, hanem – növekvő népszerűségének jelzéseként – népes gyerekcsapattal.

Stallone valahogy ügyesen bevarázsolta a motívumot a Rocky 4-be is, pedig ennek aztán vajmi kevés köze volt Philadelphiához, de a múzeumlépcső helyett egy Ural-beli csúcs is megtette.

Én azért bírom az eredeti jelenetet, mert tökéletesen sűríti magába – na nem az edzés folyamatát, hanem – azt a küzdelemet, amit Rocky a társadalmi felemelkedésért vív. Iszonyú pontosan és hatásosan mutatja meg a feltörés topográfiáját, azt, ahogy Rocky a reménytelen külvárosi utcákról indulva egyre szélesebb távlatokat fut be, és a kikötő végtelen horizontja után földrajzi értelemben is eljut a csúcsra: a nagy presztizsű magaskulturális intézmény előtt diadalmasan égnek emelve karját a lábai előtt fekszik a reggeli város. Az egész világ.

A Balboa-kör

A Balboa-kör ebből a – patetikusságában mára kissé nevetségesnek ható – motívumból bont ki egy, önironikus poént, amely tulajdonképpen nem is poén. Egy – variációktól függően – 18-20 kilométer hosszú oda-vissza a Fenyőgyöngyétől a János-hegyig, útba ejtve a Budai-hegység északi részének klasszikus kirándulópontjait, a Hárs-hegyet, a Hűvösvölgyet, a Szépjuhásznét, a Határ-nyerget és persze az Erzsébet-kilátót.

Ez utóbbi a lényeg: az út itt, Budapest legmagasabb pontján fordul vissza, miután a kilátó lépcsősorán felfut az ember. És a lépcsősor tetején, kilenc kilométerrel meg hatszáz méter szinttel a lábában az égbe löki a karját, miközben fülében zeng a Gonna Fly Now vagy az Eye of the Tiger – na, ettől Balboa-kör.

Számomra, félévnyi dicsőséges futómúlttal már nagyon domesztikált útvonal ez. Szinte minden héten végigfutom valamelyik részét, és magán a Balboán is többször voltam már. Szép, jól kitalált, változatos, elegáns út, elég ha csak ideteszem ezt az elbűvölően tükörszimmetrikus szintrajzot:

Balboa-kör szintrajz
Balboa-kör szintrajz

Persze, nyilván minden oda-vissza útvonalnak tükörszimetrikus a szintrajza, de a Balboáé, különösen ennek a Kolosy tértől a Szépvölgyi úton felfutós „extended” Balboáé különlegesen tetszetős.

A 7. Classic Balboa

Erre a körre épült rá az egyik legviccesebb közösségi futás, amit az utóbbi időben kitaláltak: a Classic Balboa. Ez tulajdonképpen semmi más, mint a kultikus jelenet rituáléjának megidézése és újrajátszása, dress code-dal és nagy tömegben. Az öltözék adott: ez a minden stylistok legnagyobbika, az élet által dizájnolt külvárosi-jószívű-csórógyerek cucc, a szürke melegítő, kapucnis felső, fekete sapka összeállítás.

A Classic Balboán, ha nem is kötelező, de melegen (melegítőn!) ajánlott az ebben való megjelenés, hiszen az egésznek ez a lényege. A nagyjából húsz kilométeres közösségi terepfutás elképesztő karriert futott be, és mára, a hetedikre nagyjából ott tart, hogy többé-kevésbe joggal mondhatja magát Magyarország legnagyobb közösségi futásának, közel ezer résztvevővel.

Mint mondtam, én még sosem voltam Classic Balboán, ezért aztán nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy is néz ki közel ezer, tetőtől talpig Rocky Balboának öltözött férfi és nő a Budai-hegység közepén. Ráadásul annyira okosan gazdálkodtam az időmmel, hogy a Kolosy-térről felfutva a Fenyőgyöngyéhez, aztán onnan a kecske-hegyi rajthoz, pont nyolc perccel késtem le a rajtot. Így aztán egy tök üres rajtkaputól, egy jóformán kihalt parkolóból robogtam a többiek után, akik nyolc perccel, tehát nagyjából egy kilométerrel előttem jártak már.

Egy ideig elég kétségbeesetten faltam a távot a Kecske-hegy oldalában, és meg voltam győződve arról, hogy én vagyok az egyetlen ember, de mindenképp az egyetlen szürke, kapucnis-melegítős ember a Budai-hegységben. Aztén egyszer csak, az Oroszlán-szikla környékén beleszaladtam az utóvédbe, egy ránézésre száz-százötven fős hátsó bolyba, és nem hittem a szememnek.

Sok kis Balboa
Sok kis Balboa

A képek messze nem adják vissza azt a kultúrsokkot, amit több száz, a Határ-nyereg felé kocogó Rocky Balboa megpillantása jelent. Nemcsak én, az elsőbálozó, de jól láthatóan senki sem volt képes letörölni az arcáról az átszellemült vigyort.

A szürke ötven árnyalata

A szervezők persze jó üzleti érzékről téve tanúbizonyságot, már hetek óta árulták a Balboás melegítőket. Rengetegen vásárolták is ezeket, a tömeg fele a hivatalos egyenmelusban feszített, a másik rész pedig mindenféle egyéb termékben tolta, kinőtt graffitis hoodie-tól Decathlonos gyúróscuccon át eredeti Rocky-relikviáig.

Sosem gondoltam volna, hogy ennyiféle szürke melegítő létezik. Ahogy az eszkimóknak ugye állítólag ötven szavuk van a hóra, úgy itt is a szürke ötven árnyalatának elképesztő kavargása ragadott magával. Mindenki másképp egyforma, mondja Mérő László, vagy minden ugyanaz másképpen, teszi hozzá ef Zámbó Öcsi, és én álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen elementáris hatása van, ha az ember az erdőben futva egyszer csak utolér kétszáz szürke melegítős embert.

Az idült vigyoros eufória engem is magával ragadott, és nagyon kíváncsi is voltam, hogy meddig tart a tömeg, ezért aztán viszonylag erős tempót diktálva hamar utolértem a 2:45-ös jótékonysági iramfutót (merthogy ilyen is volt, iramfutó, egészen meglepett). A Nyéki-hegyen, a Hűvösvölgyön át a Hárs-hegyig viszonylag keményen nyomtam, már csak azért is, mert ezen a szakaszon szinte még sosem futottam világosban. Döbbenetes élmény volt szó szerint százával előzni a rengeteg Balboát.

A szárnyalást aztán végül is megakasztotta egyrészt az, hogy eljutottam a mezőnynek arra a pontjára, ahol már senkit sem tudtam megelőzni, másrészt némileg lelombozó volt alig valamivel a Szépjuhászné előtt a már visszafelé futókkal találkozni. A nyeregtől aztán folyamatos lett a szembeforgalom, de igazából ez is nagyon jót tett a Balboa-fílingnek: nincs annál viccesebb, mint amikor egy viszonylag szűk ösvényen szembetalálkozik egymással ötven Rocky az egyik irányból és ugyanennyi a másikból.

És hát persze ilyenkor derül ki, hogy mennyi ismerős is van egy ilyen versenyen közösségi futáson. Rég látott exkolléga, gimnáziumi osztálytárs, friss futóismeretség… Van, akivel csak azért biccentünk egymásnak, mert látjuk egymás nyakában a Panoráma trailes csősálat, mással meg volt már race small talk-unk valamelyik futáson…

Mindannyiunkat húz ez a félig poén, félig vérkomoly közösségi flash, ez a farsangi, jelmezes móka – mert hát ugye mondanom sem kell, hogy egyébként senkinek eszébe nem jutna bármikor máskor szürke, kapucnis pamuttrenyában csapatni, oly messze áll ez a terepfutók áramvonalas, kompressziós, technikai poliészterkultúrájától.

Fenn, a kilátónál a kötelező rítus, a magasba lökött kezek… engem is teljesen magával sodor a poén mámora. Azért mégiscsak más így, az aktív hangfalakból dübörgő Eye of the Tigerre, dedikált fotós előtt, hétszázadmagammal eljátszani a rituálét, mint magányos, hajnali futásokon, amikor még azzal sem vigasztalhatom magam, ami egyébként a Rocky erejét adja: a Nagy Győzelem Reményével.

Sokszor írtam már, hogy a terepfutásban az a jó, hogy nincs két egyforma futás. A Classic Balboa sem hasonlít semmi másra: nem verseny, de azért jól esik 2:30-on belül futni, nem edzés, mert van rajtkapu meg frissítés, nem poén, mert van egy euforikus közösségi élménye, nem vérkomoly, mert ezer szürke melegítős (azaz jelmezes!) embert nehéz komolyan venni.

Az biztos, hogy van karaktere. Idén a Classic Balboa jótákonysági futás is volt, egy leányotthon bebútorozására gyűjtöttek – mint megtudtam, a fentebb említett 2:45-ös iramfutó volt a gyűjtés fővédnöke. 

Így, közel az ötvenhez, nyugodtan elmondhatom, hogy elég begyöpösödött és merev gondolkodású ember vagyok. Nehezen hiszem, hogy jól bejáratott véleményemet és elképzeléseimet bármi képes megváltoztani. De az az igazság, hogy minden verseny, szinte minden futás csavar egy kicsit rajtam, ez a Classic Balboa, életem első Classic Balboája pedig igen nagyot csavart. Nem tudok már szeretett budai hegyeimre úgy nézni, mint tegnapelőtt, mert a Határ-nyereg, a Nyéki-hegy, a Hárs-hegyre vezető kaptató ezentúl mindig tele lesz szürke melegítős, Rocky-dresszes emberekkel. És az a szép ebben a farsangi jelmezes örömfutásban, hogy egyetlen másodperce sem kínos, kimódolt vagy mesterkélt. Tök természetes az egész, közvetlen és őszintén jókedvű, éppen ebben rejlik hosszan tartó ereje.

Kiazmus

Kiazmus

Műkedvelő terepfutó.

2 thoughts on “#048 Classic Balboa extended

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook
RSS
Strava